Már öt Scania „trolikamion” dolgozik a Frankfurt melletti autópályán

iho/zöldút   ·   2020.09.05. 18:00
01_scania_villanykamion

Az első németországi villamosított, függesztett felsővezetékekkel ellátott országúti tesztszakasz Frankfurt közelében teljes kapacitással üzemel: öt pantográfos áramszedővel felszerelt Scania R 450 hibrid tehergépkocsi használja az utat.

Az öt tehergépkocsi utolsó példányát nemrég adták át az építőipari anyagokat gyártó német Knauf vállalatnak.

„Ez a kísérleti projekt jól illeszkedik ahhoz az elkötelezettségünkhöz, hogy felelősségteljesen hasznosítsunk minden erőforrást”

– mondta a Knauf cégcsoport vezetője, Christoph Dorn. „Reméljük, hogy ezzel olyan ismeretekhez jutunk, amelyek segítenek nekünk még fenntarthatóbbá tenni a logisztikai folyamatainkat, különösen a nagyvárosi területeken.”

(fotók: Scania)

A másik négy felsővezetékről is működtethető tehergépkocsit a Schanz, a Meyer Logistics, a Contargo és a Merck vállalat üzemelteti. Mostantól, hogy mind az öt tehergépjármű mindennapos forgalomban közlekedik az A5-ös autópálya öt kilométer hosszú villamosított szakaszán, számos tanulmányhoz adatokat gyűjthetnek majd a szakemberek, hogy megvizsgálhassák az e-országutak előnyeit.

„Nagyon rövidnek tűnhet egy menetirányonként öt-öt kilométeres tesztszakasz az autópályán, de ennek célja a technika tesztelése is”

– mondta Heinrich Kerstgens, a Contargo egyik ügyvezető igazgatója. Ez a vállalat kapta meg júniusban a harmadik Scania hibrid tehergépkocsit a kísérleti projekthez. „Ha kedvezők a visszajelzések, és a német autópálya-hálózat körülbelül egyharmadát felszerelnék függesztett elektromos felsővezetékkel, akkor a jövőben a Németországban forgalomba helyezett nehéz-tehergépjárművek mintegy nyolcvan százaléka elektromos üzemmódban közlekedhetne ezt a technikát használva.

Az A5-ös autópálya-szakasz egyike a Németországban folyó három felsővezetékes tesztnek. A második útszakaszt Schleswig-Holsteinben nyitották meg 2019 végén, míg a harmadik próbaüzem 2020 végén kezdődik meg Baden-Württembergben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek