Marad a Talentnél az ÖBB

iho/vasút   ·   2016.09.27. 13:45
400px_talent3

A megállapodás értelmében az ÖBB százötven három-, és szintén százötven négyrészes vonathoz juthat a Talenteknek az InnoTranson a napokban bejelentett legújabb generációját képviselő Talent 3-asokból; előbbiek hetvenöt, utóbbiak száz méter hosszúak lesznek.

Összesen akár háromszáz Talent 3-as érkezhet az ÖBB-hez 2019-től. Azt még nem tudni, hogy az ÖBB kér-e az InnoTranson bejelentett akkumulátoros kivitelből (forrás: IRJ)

A százmillió euró értékű alaprendelés huszonegy négyrészes motorvonatra szól. A járművek a nyugat-ausztriai Vorarlberg tartomány S-Bahn-járatain fognak közlekedni; a közszolgáltatási kötelezettséget nemrég ítélte oda az ÖBB-nek a tartomány kormánya. Az első szerelvényeket a tervek szerint 2019 áprilisában veheti át a vasúttársaság. A Tirol tartományra szóló szolgáltatási szerződés jelenleg még tárgyalás alatt van, azonban valószínűleg ott is Talent 3-asokon lehet majd utazni. A keretszerződésben foglalt teljes mennyiség lehívása esetén az utolsót a szerződés aláírásától számított öt éven belül kell szállítania a gyártónak – írja az International Railway Journal.

A kontraktusnak köszönhetően az ÖBB a következő években jelentős mennyiségben frissítheti villamosmotorvonat-flottáját, miután a Siemenstől első körben százegy, összesen pedig kétszáz háromrészes Desiro ML-t vásárol; a vonatok egy része a Bécs környéki S-Bahn-vonalakon, a többi pedig vidéki regionális Cityjet-járatokon teljesít majd szolgálatot. A Talent 3-asokkal a vasúttársaság akár a belföldi regionális járatok gerincét jelentő egyáramnemű, 4024-es sorozatú, első generációs Talenteket is elkezdheti nyugdíjazni, de határátlépő regionális vonatokon is hasznosíthatja az új szerelvényeket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek