Még egyszer a határon feltartóztatott Hungaria EC-ről

iho/vasút   ·   2023.05.17. 18:00
DC___medialibrary_original_1201_658

Nagy port vert fel a május 7-én történt eset: a cseh–német határon a német társvasút műszaki hibákra hivatkozva nem vette át a Hamburgba tartó Hungaria Eurocityt. A vizsgálat még tart, de néhány részletre már fény derült.

Az iho birtokába került információk szerint a MÁV-kocsikból álló nemzetközi vonat Budapestről az előírások szerint elvégzett műszaki vizsgálatot, illetve a kocsik kitakarítását követően, az elvárt és előírt állapotban indult el Prágán keresztül Hamburgba. A német vasútnál a vonat feltartóztatását kiváltó nehézményeket – az egyik kocsiban nem működött a légkondi, illetve az egyik ablak felső, billenő része kitörött – már a társvasúti dolgozók észlelték. A műszaki hiba az előzetes vizsgálatokkal nem volt kiszűrhető és előre jelezhető – az ablak menet közben törött ki, és a légkondicionáló berendezés is útközben romlott el.

Az eset nem volt precedens nélküli: annak idején sem győztük hangsúlyozni, hogy nem csak most, a magyar vonat útját állták a határon. Tavaly nyáron a Cseh Vasutak (ČD) kirakatjárata, a Berliner név alatt futó Prága–Berlin–Hamburg viszonylaton közlekedő eurocityk közül – ugyancsak műszaki hiányosságokra hivatkozással – három hét leforgása alatt négyet is feltartóztattak a németek. Az ügy akkor minisztériumközi szintig is eljutott, és jóllehet, az utolsó esetet megelőzően a cseh közlekedésügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy sikerült megállapodni a német féllel abban, hogy az esetlegesen műszaki hibás szerelvényeket legalább Drezdáig engedjék tovább, a DB ezt a dealt figyelmen kívül hagyta.

Felmerül a kérdés, miért volt szükség az egész vonat feltartóztatására, körülbelül háromszázötven utas leszállítására, miért nem lehetett a kifogásolt kocsi(ka)t kisorozni, vagy lezárni? Informátorunk szerint a váratlan műszaki meghibásodások esetére nemcsak írott szabályok passzusai az irányadók, ilyenkor a mérlegelés tárgya a józanész alapján az is, mi szolgálja jobban az utasok érdekeit: egy műszaki hibás kocsi miatt lemondani egy teljes vonatot, és az utasok majd hosszas várakozás után majd csak eljutnak oda, ahova szeretnének, vagy kisorozni egy kocsit a szerelvényből? Felmerül az a kérdés is, ha a törött ablak miatt nem lehetséges az egyes németországi, emelt sebességű szakaszokon a közlekedés, a vonatot leközlekedtető Deutsche Bahn kért-e alternatív menetvonalat alternatív (kisebb) sebességgel, amin a törött ablakkal való közlekedés megoldható, amennyiben van szabad menetvonal, és amennyiben ez megoldás csak vállalható mértékű késést okoz? Arra a kérdésre is keressük a választ, hogy a precíz német üzemeltetők mennyire követték az EU vonatkozó utasjogi rendeletének a segítségnyújtásra vonatkozó cikkelyét. Ha a vonatot nem tudták/akarták leközlekedtetni, akkor kötelesek voltak az alternatív szállítás mód megszervezésére, valamint a hatvan percet meghaladó késés esetén térítésmentesen ételek és frissítők biztosítására, szükség esetén szálláshely leszervezésére. Még akkor is, ha ezt a DB-nek kellett megcselekednie, a cseh Děčínben.

Nos, bár a konkrét körülményeket még nem ismerjük, egy kocsi kisorozása is opció lehet, feltéve, ha a vonat a későbbi útvonalon immáron kisebb utaskapacitása nem okoz túlzsúfoltságot, továbbá a határállomáson van lehetőség a művelet elvégzésére. (Zárójelben jegyezzük meg, közismert a zömtől eltérő német mentalitás, a merev szabálykövetés. De tapasztalataink alapján élünk a gyanúperrel, hogy ez a szabálykövetés nem következetes; jelenlegi ismereteink és az időközben hazaérkezett szerelvény átvizsgálását követően az már most megállapítható, hogy az ügyben érintett jármű[vek] műszaki hibája ebben az esetben nem alapozta meg a teljes szerelvény feltartóztatását.)

Ahogy azt korábban jeleztük, a vizsgálat még tart, a MÁV, a ČD és DB közösen igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba – amint van eredmény, azt közreadjuk, bízva abban, hogy az írásunkban is felvetett kérdésekre is választ kapunk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City Mobilitás

Elindult a FAIRTIQ mobiljegy rendszer Csehországban

Ekés András   ·   2024.06.20. 08:50

A csehországi Zlín autóbusz-állomására sorra érkeznek a helyközi buszok, oldalukon hirdetik a legegyszerűbb közösségi közlekedési utazás lehetőségét, a FAIRTIQ alkalmazást. A svájci mobil jegyrendszer app első, kelet-közép-európai, élesben működő projektje a napokban startolt el a közel hatszázezres régióban (Zlíni kerület, azaz csehül: Zlínský kraj), ahol immár akadálytalanul használható a minden hardvert és infrastruktúrát nélkülöző mobilalkalmazás.