Megint elszállt a SAS Budapestről: nagy skandináv átrendeződés!

iho   ·   2017.01.13. 08:45
cim3

A SAS megint felfüggesztette Budapest–Stockholm járatát, adja hírül a BUD FLYER blog, miután az értesülését megerősítette a légitársaság is. Az utolsó járat január 8-án repült a két főváros között.

2013-ban még kettős járatnyitásról tudósíthattunk, négy évnyi szünet után a skandináv légitársaság gépei Oslóból és Koppenhágából érkeztek, egy 737-es és egy (kivonás előtti) MD-82-es szállt le és gurult egymás mellé a ferihegyi betonra. A járatnyitásra összehívott sajtótájékoztatón a SAS értékesítési vezetője elmondta, hogy kapacitásgondok miatt nem indítanak járatot Budapest és Stockholm között, de ez a vonal a prioritások közé tartozik. Ugyanakkor a beszámolónkban már akkor szerepelt, hogy egyik gép sem hozott a kapacitásához képest túl sok utast, bár kétségtelen, hogy egy nyitójáraton a loadfactor nem biztos, hogy tükrözi a valóságos érdeklődést.

Mindeközben azonban zajlott a (diszkont) konkurencia nyomulása, 2014 végén arról kaptunk hírt, hogy a Norwegian az oslói és a stockholmi járatai mellett következő nyártól heti nyolcra emeli a koppenhágai járatsűrűséget, ráadásul viszonylag olcsó jegyeket kínál skandináviai átszállással észak-atlanti repülésekre. Viszont ugyancsak a 2015-ös nyári menetrend indulásától kezdte a korábbi ígéretének megfelelően újra járatni a SAS a gépeit a stockholmi Arlanda és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.

Viszont közben a koppenhágai vonalra ráindult a 2016-os menetrendben a Ryanair is, miközben maga a SAS lemondott a koppenhágai és oslói repülésekről, mostanra csak a stockholmi járatot repülték a társaság kék vezérsíkkal és piros hajtóművekkel repülő 737-esei.

Ezt a járatot függesztette most fel a légitársaság, a BUD FLYER feltételezése szerint a diszkont konkurencia térnyerése miatt. A Norwegian egyébként a portál szerint február végéig heti három, majd heti négy, a márciusi menetrendváltástól pedig heti öt járatot kínál majd Budapest és Stockholm között. A SAS ugyanakkor úgy nyilatkozott a blognak, hogy jelenleg nem tervezi a járata újraindítását, de folyamatosan értékeli a hálózatát és a desztinációit.

Tavaly év végén egyébként már arról szóltak a hírek, hogy a Norwegian átveszi a vezető helyet a SAS-tól az utasszám szerint, de ami meglepőbb, annak ellenére, hogy a jegyárak között nagy a különbség, 2016 első hérom negyedévében a diszkont konkurens profitja is magasabb volt, mint a SAS-é. Ami pedig megintcsak fontos fejlemény, az előrejelzések szerint a Norwegian flottája 2018-ban már nagyobb lesz, mint a hagyományos versenytársé, sőt, miután a diszkont cég nagyon komoly vásárlási igényeket jelentett be, a géppark nagysága a nagy hatótávolságú utasszállítók kategóriájában is a Norwegian javára billen el. Ennek a változásnak a következményeit is láthatjuk Budapesten lecsapódni a SAS visszavonulásában és a Norwegian előretörésében.

Mint korábban jelentettük, a Norwegian előtt nemrég nyílt fel a sorompó, a washingtoni közlekedési minisztérium három évnyi hezitálás és a kemény viták után, valamint az amerikai konkurencia tiltakozása ellenére megadta a repülési jogokat az Egyesült Államokba a Norwegian Air Shuttle írországi leányvállalatának. A cég ezután jelentette be, hogy bővíti 787-es gépparkját, és természetesen az észak-atlanti nyitás erősen hat az európai hálózatra is.

A London-New York vonalon például úgymond „drámai növekedést” helyezett kilátásba a társaság egyik vezetője, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok és más európai célállomások között is indítanak járatokat, 2018-tól például a német és az amerikai nagyvárosok között, és egyben le akarják szorítani a transzatlanti árakat. A Norwegian bejelentései nyomán írta nemrég a Hungary Today, hogy esély lehet a jövőben 200 dollár alatti utazásra New Yorkba, Norwegiannal, Írországon vagy Skócián keresztül.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.