Mi lesz veled, Škoda-csoda?

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2021.07.20. 21:00
380front

A Cseh Vasutak akár eladná a vontatójármű-állomány legdrágább példányait, a 380-as sorozatú mozdonyokat.

Másodjára sem sikerült olyan céget találni, amelyik ETCS vonatbefolyásoló rendszer fedélzeti egységével szerelné fel a modern többáramnemű villamos mozdonyokat. Egyszer már korábban is próbálkoztak, akkor a túl magas árajánlatok miatt szüntették meg a közbeszerzési pályázatot. A Cseh Vasutak az összes lehetőséget fontolóra veszi a 380-as sorozatú mozdonyokat illetően: szóba jöhet a hosszú távú bérbe adás, az áttelepítés, sőt az eladás is. A húsz 380-as sorozatú Messerschmitt becenévre hallgató mozdonyok jelenleg főleg a Budapest és Prága között közlekedő Metropolitan eurocityken, valamint a Prága és Linz közötti expresszeken, ezen kívül még néhány cseh belföldi viszonylaton teljesítenek szolgálatot.

A mozdonyokat viszont rövid időn belül fel kell szerelni az ETCS vonatbedolyásoló rendszerrel, ha továbbra is a fő vasúti korridorokon szeretnék őket mozgatni. Szorít az idő, hiszen 2025 januárjától ugyanis Csehországban a fő vasútvonalakon már kizárólag ETCS rendszerrel felszerelt vasúti járművek közlekedhetnek. A vonatbefolyásoló rendszer beszerelését vállaló és arra alkalmas cégek pedig Csehországban is kevesen vannak, sőt már jó előre el vannak látva munkával. Éppen emiatt kezdte mérlegelni a ČD, hogy mi is legyen a Messerschmittekkel. Döntés egyelőre még nem született, de mint kiderült, semmi sincs kizárva – még az is lehet, hogy eladják a mozdonyokat.

A prágai főpályaudvar közelében hasít gyorsvonatával az egyik 380-as

A Cseh Vasutak csak végső esetben adná el a mozdonyokat, előbb megpróbálnák bérbe adni, legalább tíz évre. A gépek Csehországon kívül Szlovákiában, Ausztriában, Magyarországon, Lengyelországban és Németországban közlekedhetnek. Első körben a ČD Cargo, mint a Cseh Vasutak Csoport teherszállítási vállalata jöhetne szóba, bérlőként és vásárlóként is. De nincs kizárva az sem, hogy külföldi érdeklődőnek adnák tovább a gépeket.

A Cseh Vasutak 2004-ben írtak alá szerződést a Škoda Trasportation cseh járműgyártóval, húsz új többáramnemű mozdony beszerzésére. Akkor 2,7 milliárd korona (mai árfolyamon 38 milliárd forint) volt a kontraktus értéke. A mozdonyokat 2009-ig kellett volna leszállítani a gyártónak. Ez viszont csak négy éves késéssel sikerült, és az is csak szépséghibával: a gépek nem kapták meg az összes környező országban a futásengedélyt. Akkoriban a gyártó azzal védekezett, hogy a fejlesztés ideje alatt megváltoztak az európai előírások az új mozdonyok gyártását illetően. Sőt a gyártó még egy perben plusz 1,4 milliárd koronát is kicsikart a megrendelőtől, plusz még megfizettették velük az inflációs záradékot is, ami még többszáz milliós költséget vont maga után. Így lett a Messerschmittből a Cseh Vasutak legdrágább mozdonya. Minden költséget beszámítva egy villamos mozdony 170 millió koronába (2,4 milliárd forint) került. Kilenc év szolgálat után pedig az eladásukat fontolgatják.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek