Mire elég három perc?

Vörös Attila   ·   2014.02.04. 12:15

Tán feltűnt, az utóbbi héten csupa dél-dunántúli témákról írtam – a nagy hóesés miatt egy hétre szülővárosomba, Szekszárdra helyeztem a székhelyem. Bár autóval többnyire sokkal hatékonyabb a fotózás, a hóhelyzet és ezek a témák miatt jó kompromisszum volt a közösségi közlekedés használata. Az esetek kilencven százalékában autóval sem lett volna több képem, busszal meg biztonságosabb és olcsóbb is.

Őcsénynél halad a 109-es Szekszárd felé<br>(képek: Vörös Attila)

Hétfőn Budapestről az első autópályás busszal indultam Szekszárdra, hogy a Szergejjel közlekedő tolatós tehervonatról készítsek anyagot. Vagyis két képet, egyet az üresről, egyet rakott párjáról. A vonat a szokásosnál kicsivel később közlekedett hétfőn, így a Szekszárdról induló rakott menet belefutott egy decsi keresztbe. A buszmenetrendet böngészve ekkor csillant fel a szemem, hogy esetleg lenne esély elérni még Bátaszék és Dombóvár között is, praktikusan Nagymányokon. A kinézett buszokkal menetrend szerint 14.08-ra értem volna a fotóhelyre. A sikerhez csak annyi kellett, hogy Bátaszéken ne a szokásos tíz perc alatt járjanak körbe és induljanak tovább, hanem mondjuk húsz perc alatt. Ennek reményében Őcsényben miután lefotóztam a rakott tolatóst, elindultam szekszárdi átszállással Nagymányok felé.

A szekszárdi busz Őcsényben

Minden az előre kiszámítottak szerint alakult, kivéve, hogy Bátaszéken ismét nagyon gyorsan megfordultak. A busz bonyhádi tíz perces ácsorgásával együtt kezdett nagyon meleg lenni a helyzet, ami akkor vált nagyon súlyossá, amikor elkezdtünk töszmörögni a tízzel közlekedő, hóban elbátortalanodott autósok mögött, majd egy fél gimnáziumnyi diák még komótosan fölszállt a busz utolsó bonyhádi megállójában, a Petőfi tanintézménynél.

A kinézett nagymányoki fotóhelyre a buszom három perces késése miatt jó eséllyel pont egyszerre érkeztünk volna a vonattal, ami már ott volt velem egyvonalban. A sikerre nem volt reális esély, így gyors számolgatás után inkább továbbmentem Mázáig, hiszen Máza-Szászvár állomáson a tehervonatnak be kellett várnia a Dombóvár felől érkező személyvonatot. A tolatós akkor előzött meg, amikor a busz Nagymányokra betért, így nem is láttam, csak a telefon kijelzőjén követtem. Megnyugvással töltött el, hogy a kép tényleg nem sikerült volna...

A szemből érkező bézé végül késett egy keveset, így a tolatóst még meg is előztették a Bátaszék–Dombóvár járattal is. Egyrészt a Máza-Szászvár–Mágocs-Alsómocsolád állomásköz hossza, másrészt amiatt, hogy Szászváron csak a forgalmista volt szolgálatban, ami miatt a váltóállítások ideje jócskán megnőtt. Így aztán bőven volt idő rákészülni a képre, sőt még egy Bézét is lefotóztam.

Ez a Bézé adott még fél órát, már kezdtem fázni a fán, mire odaért a Szergej

Lássuk mindezt térképen. A zöld pötty én vagyok gyalog, a kék pötty az autóbuszom, a piros pötty a 109-es Szergej a tehervonattal, a Bz-k pedig a Bz-k. Jól látszik, hogy előbb a bátaszéki, majd a bonyhádi tíz percen múlott a mányoki kép. Ha a busz menetrendje kevésbé laza, a vasutasok viszont kicsit lazábbra veszik, még unatkoztam is volna Nagymányokon.

Három nap múlva aztán a komlói tehervonatot néztem meg ott, a remot Szergejjel. Egy Bajára tartó gabonavonat is volt előző napra ütemezve, de szerdán csak Dombóvárig jutott, így valószínűsíthető volt, hogy csütörtök reggel az is útnak indul.

Komlóra Szekszárdról a 4.40-es busszal kellett indulni, hogy egy tízperces bonyhádi átszállás után a behavazott Mecseken át eljussak a néhai bányászvárosba. Aki járt már Szászvár és Zobákpuszta között télen, az beláthatja, hogy nem tűnik kockázatmentes utazásnak, de csütörtökre már tökéletesen eltakarították a havat, a busz tudta tartani a hajtűkanyarokban az üzemszerű 15-ös sebességet. A komlói teher nem hozott meglepetést, úgy közlekedett, mint mindig, reggel jött, kiszolgált Mecsekjánosiban, és délelőtt visszament. Fél kilenckor a Vonatdroidon feltűnt a 109-es Szergej Dombóváron, kizárásos alapon ez a bajai gabonavonat lehetett.

Gondoltam, ez már bukta, hiszen ilyenkor többnyire különösebb várakozás nélkül el szoktak indulni a vonatok. Most azonban csak nem indult el a szürke pötty – miközben a remotot fotóztam Jánosiban, végig a 109-est lestem a telefonon.

Komlóról a 10.30-as busszal akartam hazamenni Szekszárdra, viszont a menetrendben feltűnt egy mázai járat fél órával korábban. Gondoltam, megpróbálkozom ezzel, aztán majd lesz valami. Mecsekjánosiból gyalog kellett bemennem Komlóra, ez egy négy kilométeres út, és volt rá huszonöt percem (a remot Szergejről 9.35-kor készült az utolsó fotóm, ahogy a nap egyetlen napsütéses percében beviszi Komlóra a két rakott vagont). Az utolsó percben meg is érkeztem a buszpályaudvarra; futni kellett. Elindultunk Máza felé, a 109-es meg még mindig Dombóváron, ahol akkor épp csoport van, négy ablakos vonatot is mutatott a Droid. Ahogy az várható volt, a Szergej a csúcs után elindult, én ekkor már Magyaregregy körül jártam. Az 50-es vonalon ilyenkor órákig semmi forgalom, a Szergej egy húzásra ért el Bátaszékig – abban tehát nem lehetett reménykedni, hogy majd jól megfogják valahol. Jó ütemben döngetett is a gép Szalatnaknak fölfelé, miközben három dombbal arrébb a nyugdíjasokkal teli busz komótosan dülöngélt a Mecsek íveiben.

Ez pedig a végeredmény

Amikor Mázán leszálltam, a tehervonat Szalatnak és Kárász-Köblény közt ereszkedett, ez azért nem volt olyan jó hír. Felváltva futottam az úton a vasút felé, és amikor autó jött, stoppoltam. A tervem ugyanis ismét nagymányoki fotózás volt. A tizedik autós egy piros Nivával végül megállt, és elvitt Nagymányokra, ahol már csak alig pár perc előnyöm maradt. Gyorsan fel a fotóhelyre, gép beállít, sorompó csapódik, Szergej megjelenik, exponálógomb nyomódik. Fázni nem volt időm, és a Komlóról 10.30-kor induló, azaz az eredetileg kinézett busszal még tovább is tudtam utazni hazafelé!

Lássuk ezt is a térképen! A piros pötty a 109-es, a narancs a 307-es, a zöld én gyalog, a sötétzöld én a Nivában, a sötétkék az első buszom, a világoskék a második.

(térképek: Google)

Tanulság? Legközelebb menjünk autóval, de csak ha plusz egy kép izgalmasabb, mint egy ilyen werkcikk. A másik: nincs veszett helyzet, sose adjuk fel túl korán. Viszont a tapasztalat szerint egy ilyen stresszelés fárasztóbb öt kilométer sietős sétánál a lábszárközépig érő hóban...

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek