Negyedéve állnak az új budapesti trolik

iho/közút   ·   2019.03.18. 08:45
8100_9100_Solaris_BKK_kicsi

A tavalyi év egyik örvendetes híre volt, hogy a 2015-ben beszerzett harminchat Solaris után újabb huszonegyet hív le a BKK az opcióból, az első csuklós decemberben már meg is érkezett, az első szóló januárban követte. Azonban hiába telt el negyedév azóta, az új járművek még egyszer sem szállítottak utast, sőt, még tesztelés céljából sem hagyták el a BKV telephelyét. Miután „kulcsrakész” járművekről van szó, és máshol a forgalomba helyezés tokkal-vonóval maximum egy néhány hetes művelet szokott lenni, közvetlenül a BKK-t kérdeztük – többek között – arról, mi tart ennyi ideig:

Negyedéve vannak Budapesten, de soha nem hagyták még el a troligarázst (fotó: BKK instagram)

– Várhatóan mikor állnak forgalomba ezek a trolibuszok?

– A járművek a sikeres vizsgálatok és tesztek (hatósági vizsgálatok, TÜV-vizsgálatok, állóhelyi, telephelyi és közúti tesztek, stb.) elvégzése után állhatnak forgalomba.

Mi és miért tart ennyi ideig? Miért nem kezdődtek még el a tesztek legalább utasok nélkül?

– A trolibuszokon jelenleg is vizsgálatok/tesztek (állóhelyi, telephelyi, TÜV, stb.) zajlanak, ezeket azonban a telephelyen végzik. Miután ezeket a vizsgálatokat/teszteket sikeresen elvégezték, akkor indulhatnak a járművek közúti tesztjei.

A járművezetők típusoktatása - amennyiben szükséges - megkezdődött-e már? Ez hány fős csoportokban zajlik, egy csoport esetén hozzávetőlegesen mennyi időt vesz igénybe?

– Négy órás elméleti és két-két órás gyakorlati képzést adunk a járművekhez. Az elméleti képzés 15–20 fős létszámmal, míg a gyakorlati képzés egyenként fog zajlani. A járművek forgalomba állására a szükséges képzett járművezetői létszám rendelkezésre fog állni.

Mikor lesz Budapesten mind a huszonegy új troli? Várhatóan mikor áll forgalomba az utolsó példány?

– Tervezetten 2019. első félévében mind a huszonegy jármű forgalomba áll Budapesten.

Van-e lehetőség további opció lehívására, ha igen, akkor ez mikor realizálódhat?

– A jelenleg is élő szerződés alapján – amely nyilvánosan elérhető a BKK Zrt. honlapján – további ötvenegy trolibusz lehívására van lehetőség, amennyiben a szükséges forrás rendelkezésre áll.

Praktikus lett volna, ha egységesek a trolibuszok, de a harmadik generáció időközben kifutott, sőt azóta már a negyedik generáció is kapott egy minimális faceliftet (fotó: BKK)

Az eredeti szerződés a Solaris Urbino harmadik generációjára vonatkozott, miért lettek ebből most mégis negyedik generációs trolibuszok? Azóta megint volt egy facelift a Solarisnál, így a következő széria (ha lesz) megint más lesz?

– A Solaris tájékoztatása alapján a járművek megrendelésének időpontjában a gyár már nem vett fel rendeléseket a harmadik generációs járművekre, így a Budapestre érkező trolibuszok már a negyedik generációból érkeznek.

A tapasztalatok figyelembe vételével nem lett volna lehetőség az utastér átkonfigurálására, hogy tágasabb, logikusabb elrendezésű és ergonomikusabb kialakítású legyen?

– Az utastér kialakításánál fontos szempont volt, hogy a korábbi, harmadik generációs járművekhez hasonló elrendezésű legyen az új járművek belső tere is, néhány kisebb, de szükséges módosítással. A csuklós járműveknél történt jogszabályi változás (dupla kerekesszékes peron kialakítása), valamint a negyedik generációs váz- és karosszéria-kialakításból adódó változások természetesen jól láthatóak, azonban összességében elmondható, hogy az utastér kialakítása megfelel a hazai, valamint az Európai Uniós jogszabályoknak és előírásoknak.

(fotó: BKK)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek