Októberben kezdődik a BKV átszervezése

iho/közút   ·   2012.08.31. 16:30
00

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a BKV igazgatóságának döntése alapján átalakítják a cég szervezetét. Ennek első lépéseként október elejétől közös igazgatás alá kerülnek a buszos és trolibuszos részlegek, autóbusz-üzemeltetési igazgatóság néven. A cégen belül az egyik legnagyobb és legjelentősebb diviziónak számító buszos igazgatóság élére a májusban közlekedési vezérigazgatónak kinevezett Szedlmajer László kerülhet.

A trolibusz sokáig kérdéses volt, ugyanis kötöttpályás közlekedési eszköznek számít, de tulajdonságait és fenntartását tekintve jobban illeszkedik a buszok közé, ráadásul a Kőbánya garázson közösen osztoznak a csápos és nem csápos buszok, a telephely szétválasztása pedig további problémákat vetne fel.

A korábbi hírekkel ellentétben tehát egyelőre nem válik ki az új egység a BKV-ból, hanem marad annak szerves része, mindössze az elkülönülés történik meg. Az átszervezés második lépéseként jövő év januárjától a vaskerekes járműveknél is megtörténik az összevonás. Az új egységek a jövőben önálló, a BKV-tól elkülönülő gazdálkodási, jogi és humán jogköröket kapnának, hosszabb távon a cél pedig az önálló, a BKK alá rendelt gazdasági társaságok megalakítása.

Minden szempontból elkél a segítség a BKV-nak<br/>(fotó: Istvánfi Péter)

A BKV két legnagyobb szakszervezete, a Cinkota Autóbuszközlekedési Szakszervezet (Cinasz) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSzSz) nem ért egyet az átszervezéssel.  Nemes Gábor, a Cinasz elnöke szerint a BKV tetemes külső adósságállományát az átszervezés után a magára hagyott vaskerekes ágazatoknak kell majd kitermelnie, ami lehetetlen feladat lesz.

Gulyás Attila, a VTDSzSz elnöke hozzátette, hogy a troli és a busz összevonásával épphogy nem elkülönülés és kimutatható költségek keletkeznének, hanem a költségek összemosódnak, ráadásul a buszhoz sorolódik a trolibusz infrastrutúra fenntartásának költsége is, ami tovább árnyalja az átláthatóságot.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.