Pár nap és a fél világ: Szingapúr az óriásgépen 1.
Tartsanak velünk egy különleges repülésre, amikor a cél maga az utazás. Miképpen lehet egy olaszországi hétvégébe egy A380-assal történő olcsó repülést is belevenni? A vasútbarátok 500+ nak hívják az ilyen körutazásokat, míg a törzsutasrendszerekben jártasak mérföldgyűjtésnek. Egy repülés iránt érdeklődő kis csapatnak pedig egy kellemes hétvégét okozott egy árazási hiba az Alitaliánál. A következőkben szubjektív gondolat-felhőket és utazási élményeket kínálunk egy turista osztályon eltöltött hétvége emlékére.
A társaság hibája, az utazók nyeresége
A repülésbarátok és a gyakran utazó légi utasok között ismert az „error fare” kifejezés. Ennek lényege, hogy a repülőjegy árazásának beállításkor a légitársaság szakemberei valamilyen hibát vétenek, ezért a repülőjegy ára és általában felhasználási feltételei olyan kiskaput engednek meg, amelyre az élelmes repülőjegy-vadászok lecsapnak. Esetenként előfordul, hogy ezeket a repülőjegyeket érvénytelenítik a légitársaságok, de a leggyakrabban a jogi következményektől tartva engedélyezik a repülést és gyorsan javítják az értékesítési rendszer beállításait.
A jelentősebb hagyományos légitársaságok és szövetségeik törzsutasrendszereket üzemeltetnek, amelyekkel a lerepült útvonalak hosszának és komfortfokozatának függvényében mérföldek (pontok) gyűjthetőek és beválthatóak különböző kedvezményekre, osztály különbözetre illetve repülőjegyekre is. A rendszeresen nagy távolságot utazóknak ezek valóban sokat jelentenek, így számukra lehetőséget biztosítanak a törzsutaspontok pénzért történő megvásárlására is. A gyakori utazók mérföldgyűjtésnek hívják azokat a plusz repüléseket, esetleg plusz átszállással történő utazásokat, amikor azért választják a hosszabb útvonalat, hogy több mérföld kerüljön virtuális számlájukra. Egészen extrém esetben csak azért repülnek, mert olcsóbb a tényleges repülés, mint a törzsutas pontok megvásárlása egy áhított repülőjegyhez.
A nagyobb távolságra ritkán utazó szerző nem kifejezetten a törzsutasmérföldek gyűjtése miatt, hanem az Airbus A380-assal történő repülés miatt kapta fel a fejét egy „error fare” akcióra.
Az Alitalia légitársaság jegyértékesítési programjába belekerülő hiba miatt, a multileg (eltérő útirányú) keresések között olyan repülőjegyeket lehetett találni, amikor két olaszországi város közé ingyen egy távol keleti vagy afrikai célállomás is beilleszthető volt. Az elsőre lottó ötösnek tűnő dolog szépséghibája, hogy a rendszer azonnali visszaindulást kért, így a messzi célállomáson mindössze pár órát, maximum fél napot lehet ott tartózkodni. Ez egy városlátogatásra nem elég, de repülőteret és környékét fel lehet deríteni, valamint olyan széles törzsű gépeket lehet kipróbálni, amelyért általában súlyos összegeket kell fizetnie az utazónak. Egy egész estén át történő kereséssel sikerült összeállítani azt az optimális repülési tervet, amelyet a rendszer engedett olcsón megvásárolni, nagyjából hétvégére esett, tartalmazott némi városlátogatást is és a lehető legérdekesebb repülőgéptípusok voltak benne. Már csak útitársakat kellett a nagy kalandhoz találni, amelyre a Celebi Platinum várójának egyik gyönyörű hosztesze, valamint egy repülésbarát magánvasúti értékesítő azonnal jelentkezett.
Reggel öt óra, Ferihegy
Álmosan és kicsit izgulva várakozunk a Wizz Air reggeli, Milánó Malpensa felé induló járatának beszállítására. Ez egy kulcsmomentum, mert köd vagy műszaki hiba esetén borulna az egész programunk, nem tudunk elindulni az Alitalia által kínált körutazásra. Szerencsére időben kezdődik a beszállítás, gyorsan a gépen vagyunk. A lila gép (HA-LPZ) közel tele indul másfél órás útjára. A felszállást követően a felkelő nap sugarai már a gép szárnyát nyaldossák, az utasok pedig próbálnak valamit bepótolni a rövid éjszakai alvásból. A zárt felhőzetből nem tűnnek elő hegyek, így nem sikerül követni a gép útvonalát. Hiába próbálkoznak a légikisasszonyok az értékesítéssel, mindössze pár erős kávéra van kereslet a fedélzeten. Tejfehér szürkeségben ereszkedünk és a menetrendszerinti érkezés előtt landolunk Milánó legnagyobb repülőterén. A fapados gépet ugyan távoli állóhelyre fogadják, de most nagy előny számunkra, hogy Milánó központi repülőterére érkezünk. Ugyan csak kézipoggyásszal utazunk, de dohányos utastársunk kérésére kimegyünk az épületből, így rögtön egy Malév-emlék köszön rá a magyar utazóra. Mai napig jelölik, hogy melyik terminálról indultak a kék orrú repülőgépek Budapest felé.
Reggel nyolc óra, MalpensaAz Alitalia honlapján korábban nem lehetett az on-line check in-t elvégezni, mert a repülés egy jelentős szakasza Alitalia járatszámon ugyan, de az Air France repülőgépével történik. Az olasz nemzeti fuvarozó budapesti képviselete sem tudott mást tanácsolni, mint helyben megpróbálni a kioszkból kiszedni a megfelelő jegyeket. A zöld masina vidáman kidobta a kért beszállókártyákat, de csak a következő két szakaszra. Azaz pont az A380-asra nem tudtunk még mindig jó helyet foglalni.
Sajnos Európán belül már ritkaság, hogy érdekes repülőgép típusokat fogjon ki az utazó, így a következő rövid etapnak is egy Alitalia Airbus A320-as gép (EI-EID) fedélzetén indultunk neki. A Rómáig tartó egy óra tényleg gyorsan elszáll, így fedélzeti kiszolgálásra sincs ideje a légitársaságnak. Egy hányaveti kávéval és vízzel letudták azt a huszonöt utast, aki a hosszított törzsű légibusszal haladt a főváros felé. Az egyszeri utazó pedig elgondolkodik rajta, hogy itt inkább a kihasználatlanságot fizettetik meg, nem a fedélzeti élményt. Nem csoda, ha az Alitalia megmentése érdekében pénzügyi segítségre szorult a napokban. Szerencsére az időjárás a jobbik arcát mutatta, így a bolsenai tó és egy motoros versenypálya is tisztán kivehető volt repülés közben.
Délután két óra, FiumicinoIgen régen jártam ezen a repülőtéren, így nyüzsgése és tagoltsága meglepett. Az is rögtön szembeötlő volt, hogy mennyire tele vannak a szemetesek a váróteremben. Ennek okára csak egy óra múlva derült fény, amikor hangos kiabálások közepette elhaladt a takarítók szakszervezete az utasok között, így jelezve, hogy nem csak a szemétdomb, hanem egy sztrájk kellős közepén is vagyunk. Erről még ejtünk majd pár szót, de szerencsére a pizzasütő nem csatlakozott hozzá, így egy igazi kemencében sült pizzával, illetve makarónival köszöntöttük egymást Rómában. Sajnos nemcsak a repülőtéri boltok, hanem az étkezési lehetőségek is uniformalizálódnak, globalizálódnak. Kevés a jó és pláne a megfizethető étkezési lehetőség a légikikötőkben. Viccesen hatott az a harmincmilliós Range Rover a beszálló kapuk mellett kiállítva, amelyet a leginkább a fapados légitársaságok használnak. Vagy nagyon elnézték a promóció tájolását, vagy valóban sokat spórolnak az emberek az olcsóbb repüléssel. A mai kor rohanó emberének rákfenéje az állandó wifi keresés. Fiumicino ebből a szempontból nem kényezteti el az utazót, mert nyílt hálózatot nehéz találni, és azt is csak tizenöt percig lehet igénybe venni.
A vártnál kicsit hosszabb lett a repülőtéri várakozásunk, mert az érkező gép késése miatt 15-20 percenként arrébb tolták a Párizsba induló Alitalia AZ326-os járat indulását. A gép végül tényleg sokat késhetett érkezőben, mert egy addig is ott álló Airbus A321-eshez (EI-IXH) érkezett meg a személyzet és közel másfél óra késéssel kezdődhetett meg a beszállás. A rugalmasságot írjuk az Alitalia számlájára, ilyen átforgatásokat csak bázis repülőtéren lehet könnyen megoldani, egy fapados esetén valószínűleg járatlemondás lett volna az eset vége. A késés egyetlen előnye, hogy a naplementében is gyönyörködhetünk a repülőgép ablakából, miközben 2 óra 10 perc alatt a SkyTeam központi repülőtere felé repültünk. A kávé–tea–víz kulináris háromszögből egy kis csomag sós pereccel sikerült kitörnie az olasz nemzeti fuvarozónak ezen a fontos és korábbi repülőgéphez képest jobban (70 százalékos) kihasznált járatán. A késés miatt talán csak mi nem izgultunk a gépen, mert bőven volt idő az átszállásra CDG-on. Leszállás előtt a vezető légiutaskísérő felolvasta, hogy milyen átszálló járatok felé biztosított még a csatlakozás, illetve kik keressék fel (csatlakozás mulasztás miatt) a transfer desket az átfoglaláshoz.
Este nyolc, Charles de GaulleA repülőtér futurisztikus miliője egyből megfogja az építészet iránt fogékony utazót. Az épületen egyből látszik, hogy francia tervezés, sokat adtak a látványos és nagyvonalú építészeti megoldásokra. A nyers látszóbeton, a fém és fa játékával ügyesen operált Paul Andreau tervező. Nem véletlen az sem, hogy még a közlekedésmérnöki tankönyvem is megemlékezett róla, mert a repülőtér 1-es termináljának szatelit kialakítása korának egyik kiemelkedő alkotása. A 2-es terminál épületei pedig rendkívül látványosak, noha a különleges boltíves betontető egy része 2004-ben leszakadt építési hiba miatt és négy utas halálát okozta.
Mi is az átszálló pulthoz sétáltunk, hogy a következő repülésre szóló beszállókártyánkat magunkhoz vehessük, reménykedve még jó ülőhelyben a hosszú repülés alatt. Elektronikus útitervünk azonnal kicsapta a biztosítékot a repülőtér alkalmazottjánál, így lázas telefonálgatásba kezdett. Olyannyira belemerült a francia nyelven történő megoldáskeresésbe, hogy már hozzánk sem akart angolul beszélni. Minduntalan közölte, hogy ez a repülés ebben a formában nem lesz jó, bár konkrétan nem tudta megmondani, hogy miért. Az „error fare ticket” itt nyert értelmet a SkyTeam központ előterében, és alaposan ráijesztett a kevésbé rutinos útitársakra. Nem tudni, hogy az Alitalia helyi kirendeltsége, az Amadeus foglalási rendszer, esetleg a határozott fellépésem segített, de végül kezünkbe került az óhajtott beszállókártya az AF 256-os Szingapúrig repülő A380-asának 19A-C helyére. Ezzel úgy éreztük, hogy túl vagyunk a megpróbáltatásokon, és a nagy izgalom után friss levegőre vágytunk, így a hűvös estén kisétáltunk a repülőtér központi részén a terminálokat összekötő úthoz.
A korábban felmagasztalt építészeti megoldás azonnali hátránya is szembeötlő volt, hogy itt egész egyszerűen nem gondoltak az út mellett sétáló gyalogosokra. Az érkező–induló tömegeket RER gyorsvasút, autóbusz , taxi vagy az autókölcsönzők szolgálják ki, így nem is épült járda az utak mellé. Pár pillanat alatt sikerült a sötétben elég ijesztő helyekre elsétálnunk, azonnal kizökkentve minket a repülőterek uniformizált világából. Szerencsére a takarítók és a hajléktalanok rosszalló tekintete mellett visszajutottunk egy jobban kivilágított részre, és gyorsan vacsora keresése után indultunk vissza a terminál épületbe. A nap sokadik, de végre finom kávéja mellett megterveztük a rendelkezésre álló pár óra eltöltését. Bár az óriási kijelzőkön felfedeztünk érdekesebb francia és afrikai légitársaságokat, de fényképezésre nem sikerült jó helyet találni a repülőtéren, így a többség kérésére átestünk a mai utolsó tervezett biztonsági ellenőrzésen és a megszámlálhatatlan mennyiségű divatbutikok felfedezésével mulattuk el az időt. A repülőgép indulása 23:20-ra volt tervezve, de kifáradva már este tíztől az L szektorban üldögéltünk. Ez a szatellit rész a legújabb épület a repülőtéren, ahol a leginkább a SuperJumbo gépek kiszolgálása zajlik. Az utazás napjának estéjén még elég üresnek tűnt ez a szárny, de láthatóan óriási forgalomra méretezték. Egy-egy ilyen óriás gép beszállítása legalább 40-50 perc, hiszen négy osztályon 516 embert vehet a fedélzetre. A First (Premiére) és Business (Affaires) osztályok utasai közül páran szeretnek elsőként a fedélzetre lépni és kényelembe helyezni magukat egy üdvözlő pezsgő mellett, míg páran az utolsó pillanatig szeretnek a reptéri terminálban maradni. Számukra külön utashídnál működött a beszállítás és a géphez kísérték őket.
A két turista osztályra (Voyageur/ Premium Voyageur) el is kezdődött időben a beszállítás az L24-es kapunál, ahol a beszállókártyát feldolgozó személyzet mellett látványosan megjelent 3-4 gépfegyverrel felszerelt biztonsági ember is. Ajaj, csak nem? Hát persze, hogy a beszállókártyám érvényesítésekor villant fel a piros jelzőfény, amelynek beállításáért ezúton is üdvözlöm a repülőtér átszállópultjánál dolgozó hölgyet, akivel pár órával korábban találkoztunk. Gyorsan és diszkréten különítettek el minket a többi utastól egy újabb biztonsági átvizsgálásra. Rutinkérdések röpködtek az utazásról, főleg annak motivációjáról, valamint egy az egészségesnél alaposabb poggyász átvizsgálást is kaptunk. A kezdeti ijedségből jó kedvre váltottunk, amikor próba fényképezést kértek a Nikonommal, illetve amikor fülpiszkálóval mintát vettek a női sminkkészlet minden egyes színéből. Miután tiltott tárgyat, anyagot nem találtak nálunk, valamint közel hasonló válaszokat kaptak a kérdésekre, elhárult a nemzetbiztonsági kockázat, amellyel megterheltük a francia rendőrséget. A személyzet a végén már kedélyesen beszélgetett velünk, amíg újra összeraktuk a kézipoggyászunkat. Arra a kérdésemre, hogy a kitüntetett figyelmet visszaérkezéskor is megkapjuk-e, csak sejtelmes mosolyt kaptunk.
Éjfél, beszállás az óriásba, Párizs-SzingapúrSzámomra mindig jó érzés egy szélestörzsű repülőgép fedélzetére lépni, hiszen a frissen kikészített párnák és takarók, a személyzet üdesége, kedvessége azt üzeni, hogy kényelemben és biztonságban töltöm a következő órákat. Ezt az érzést csak fokozza az Airbus A380-as gép fedélzete halk zenével és a ledes hangulatfényekkel. A gép méretei belülről azért nem tűnnek elsőre óriásinak, mert az utastér kellően tagolt. Egy ismert és komoly oldal (seatguru.com) foglalkozik a világhálón típusonként külön-külön azzal, hogy hol érdemes a gépen ülni. Persze a késői utasfelvétel miatt mi örültünk az ablak melletti helyeknek is. Az Air France az egyetlen A380-ast üzemeltető légitársaság, ahol turista osztály is található a felső szinten, igaz csak pár sor a repülőgép végén. Az óriásgéppel ritkán utazó elmosolyodik azon is, hogy itt egy teljes utastér (12 sor) található a szárny felett. Az ablak mellett ülve a függőleges fal és a két ablakréteg közötti széles rés tűnik fel. Szinte utolsóként léptünk a fedélzetre, és rögtön megkezdődtek a felszállás előtti előkészületek. A gyors fordulóidőkhöz szokott utazó számára minden nagyon lassúnak tűnik, mire tíz perccel az ajtók bezárása után végre megkezdődik a repülőgép tolása az előtéren. A biztonsági filmet mindenki a személyre szóló monitoron tekintheti meg, a személyzet pedig csak a legközelebbi vészkijárat megjelölésében segít. Az igen lassú földi gurulás elősegítette, hogy az álmosság idő előtt megérkezzen, így a rendkívül halk hajtóművek zajára fel sem ébredtem, így csak a félálomban konstatáltam, hogy a repülőtérre lecsapó köd miatt majd 45 perc késéssel indultunk el Ázsia felé.
Már két órája a levegőben voltunk, amikor egy kedves légiutaskísérő ébresztett minket, hogy a vacsorát felszolgálja. Turista osztályon itt is két menüt kínáltak, amelyből a választás a húsos menüre esett. Ma este az Air France szakácsa édes-pikáns gombás pulykahúst készített tésztaágyon, sajtos zöldsalátával. Előételnek francia sajtot, desszertnek ananászos pitét tettek a tálcánkra. Közel húsz óra telt el indulásunk óta és ismét Magyarország légterében voltunk, igaz most lényegesen magasabban. A vacsora elköltése után rögtön csökkentik a kabin fényeit, bár a 12 választható mozifilmből kiválasztom a számomra érdekesnek tűnőt, de nyilvánvalóan folytatódott a hosszú nap utáni alvás. Ugyan előnyben vannak a rövidebb lábú utasok a turista osztályon, de azért az ablak, illetve a folyosó mellett lehetőség van a végtagok kinyújtására is. A repülőgép kelet felé repül, ezért az éjszaka nagyon rövid lenne, ha a személyzet nem húzatná le a sötétítőket az utasokkal. Az éjszaka folyamán nyugodtan ki lehet járni a konyhába, ahol gyümölcsökből és üdítőkből lehet repetázni. Sőt, még jégkrémet is kaphatnak a legkisebbek, meg a leleményesek.
Az utazó biológiai órája feladja a küzdelmet az időzónákkal vívott harcban, így az éppen aktuális zóna szerint délután kettőkor hozzák a kontinentális reggelit. Még pont egy mozifilm fér bele a leszállásig, hogy pontosan 12 órával a párizsi felszállást követően újra felvillanjon az övek becsatolására figyelmeztető tabló. Az ablakon kitekintve ismét sötétség az úr, valamint vészjósló villámok cikázása világítja meg a viharfelhőket. Az Air France zászlóshajója komótosan besorol Szingapúr lüktető forgalmába és a heves széllökésekkel nem törődve megkezdi a süllyedést. Az utasok meg-meg kapaszkodnak, amikor még ezt az óriásgépet is belengeti a heves vihar. A fedélzeti kijelzőkön igazán látványos, de alig érezhető leszállás, miközben heves esőben érkezünk meg Singapore Changi repülőterére.
(Folytatjuk)
* * *
Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!