Regionova 2.0

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.05.13. 15:00
regionova0

A cseh regionális járatokon nagyon jól ismert Regionova motorvonatok egy része egy újabb modernizálási folyamaton esik át. Úgy látszik, hogy a valamikori 810-esek – itthon csak Studenkák – mindörökké szeretnék uralni a cseh vicinálisokat és szárnyvonalakat. A 810-es sorozatból 2005 és 2012 között átépített 237 Regionova közül több mint százat most megint felújítanak. A Cseh Vasutak úgy döntött, hogy a kiválóan szolgáló motorvonatokat még mindig nem küldi nyugállományba, s korszerű utastájékoztató rendszert, wifit és konnektorokat is kapnak a vonatok.

A közép-csehországi Rovensko állomáson kereszteznek a kék-fehér Regionovák (fotó: twitter.com)

Az első feljavított szerelvények már cirkálnak is a Prága, Kladno és Kralupy nad Vltavou háromszög regionális vonalain, valamint Beroun irányába is. A Regionovákért a Cseh Vasutak több mint hatmilliárd cseh koronát költött, az utolsót nyolc évvel ezelőtt vette át a vasúttársaság a Pars nova járműgyártótól.

A tervek szerint körülbelül száz kétrészes (814) és kilenc háromrészes Regionova (814.2) esik át a fiatalító kúrán. A ráncfelvarrás folyamatos lesz, ahogy az egyes szerelvények főjavításukra vonulnak majd be a járműjavítóba, így 2027-ig tart majd az összes jármű modernizálása. A motorvonatok a tipikus sárga–zöld színvilág helyett a Najbrt-arculatot, azaz a kék-fehér színeket kapják. Szinte mindenhová jut majd belőlük az országban.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek