Szentpétervár az Új Selyemút új alternatívája

iho/vasút   ·   2022.01.05. 12:00
felb_sztpetervar_peking

Új intermodális fuvart hozott az új év: január első napjával elindult a Hszian–Mannheim-összeköttetés. A konténerek Szentpétervárt is érintik.

Az első fuvar ötven konténerből áll, melyek műszaki cikkeket és ruhákat tartalmaznak. A konténereket tehervonattal szállítják Hszianból Szentpétervárig, a szerelvény a kínai–orosz határt a Manzsuli–Zabajkalszk átmenetnél szeli át. Szentpéterváron a konténereket hajóra rakodják, így jutnak el a németországi Mukran kikötőjéig, onnan pedig ismét vonaton utaznak tovább Mannheimig. Kínai, orosz és fehérorosz (belorusz) források szerint a szállítmány várhatóan 16–18 nap alatt teljesíti a körülbelül 12 ezer 800 kilométeres távot, így január közepén landolhat célállomásán. A Kínából Németországba tartó szállítmányok különlegessége, hogy az Új Selyemút hagyományos útvonalai közül egyiket sem érintik.

Az, hogy a kínai állami vasút China Railways úgy döntött, Szentpéterváron át fog szállítani, nem csak úgy a semmiből jött: épp ellenkezőleg, nagyon is megfontolt lépés. Először is az oroszországi útvonal gyorsabb, mivel a konténereket szállító szerelvénynek csak egyszer kell nyomtávot váltania, átrakodásra is csak kétszer, a szentpétervári és a mukrani kikötőkben kerül sor. Továbbá a Fehéroroszországon és Lengyelországon át vezető útirány kikerülésével időt is spórolnak a kínaiak, mivel az Új Selyemút elsődleges útvonalán fekvő małaszewiczei határátmenet kezeli a Kína és Európa közötti forgalom közel kilencven százalékát, ennek következtében állandó túlzsúfoltsággal és késésekkel küzd. Ráadásul a felújítások és karbantartások miatt 2021 utolsó hónapjaiban jelentkező lezárások további, akár hetekre nyúló késéseket okoznak a vonatoknak.

Végül, de nem utolsósorban politikai szempontok is állnak a döntés mögött a Lengyelország és Belarusz között hónapok óta fennálló, politikai feszültséget okozó migrációs válság okán. Mindkét oldalról állandó fenyegetőzés megy a határok lezárásával, ami folyamatos bizonytalanságot jelent a vasúti szállítmányozási ágazatnak, Kína így inkább egy stabil megoldást választott. A vasúttársaság a döntéssel azt is jelezheti: az országok az egymással való vitáikat ne ragasszák át az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezésre, veszélyeztetve az ellátási láncokat, vagy különben nézzenek szembe a következményekkel.

A történelmi Szentpétervár kikötője az elmúlt időkben egyre nagyobb figyelmet szerez magának. A China Railways szolgáltatását megelőzően, még tavaly decemberben indított fuvart Szentpétervár és Peking között az orosz FELB logisztikai vállalat, alternatívát kínálva a problémás lengyel–belorusz útvonallal szemben. A multimodális szolgáltatás tengeri szállítással számos fontos európai kikötőt, például Rotterdamot, Duisburgot és Hamburgot is összekapcsolja Szentpétervárral, ahonnan Kína felé közvetlen vasúti fuvarlehetőség áll rendelkezésre.

Ennek következtében Szentpétervár jelentősége folyamatosan nő, életképes és hatékony alternatívát kínálva az Új Selyemút mellett, sőt, akár elsődleges útvonalként is. A fuvarozó vállalatok egyre inkább előnyben részesítik a szentpétervári átjárót, a döntésük oka pedig erős jelzés arra, hogy a lengyel–belorusz útvonal nem feltétlenül lesz megfelelő választás a jövőben. Ezzel egyidejűleg viszont pozitív jelzés arra, hogy az Új Selyemút megtalálja a megoldást a további folytatáshoz – jelenti a Rail Freight.

(Az Új Selyemút bizonyos alternatíváit mutató nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Rail Freight)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek