Tervezik Népliget vasúti megállót

iho   ·   2020.09.11. 15:00
NL

A NIF-től a megbízást a Főmterv nyerte 339 millió forintért.

A déli körvasút beruházási ütemezése szerint a budai szakaszokon már az építési engedélyeket megszereztük, és a kivitelezési tender előkészületei zajlanak, a szakasz pesti végén pedig az új, az Üllői út keresztezésénél építendő állomás tervezése kezdődhet meg most. Az új vasúti megálló az M3 metró és a déli körvasúton közlekedő vonatok közötti, régóta hiányzó átszállási lehetőséget teremti meg, egyben kiszolgálja a Népligetet és a környező fejlesztési területeket – írta Facebook-posztjában Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója. Hivatalosan a Kelenföld és Ferencváros állomások közötti kötöttpályás kapcsolatok fejlesztése és új elővárosi megállók kialakítása a projekt címe, de a három tervezett megállóból a Népliget elnevezésű már a jelölt szakaszon kívül lesz. 

A BFK, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) és a MÁV együttműködésében kialakított műszaki tartalom szerint a Népligetnél két középperonnal terveztetjük az új megállót, ami lehetővé teszi, hogy a Déli Körvasúton a nyugati agglomerációból érkező, Kelenföld–Nádorkert–Közvágóhíd érintésével közlekedő elővárosi vonatok megállhassanak Népligetnél, és innen a jövőben, a menetrendtől függően három irányba is továbbhaladhassanak – folytatta Vitézy –:

  • - Kőbánya-Kispest felé a 100a ceglédi vasútvonalra, és ennek tervezett új leágazásán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre;
  • - a Keleti pályaudvarra az 1. számú vasútvonalon;
  • - Kőbánya felső felé, és onnan akár a 80a vasútvonalra Pécel-Hatvan felé, akár a külső körvasúton Újpalota és az Újpesti vasúti hídon Piliscsaba felé.

A tervezési feladat része a Ferencváros keleti végén található vágányok és váltókörzet megújításának tervezése is.

Az új megálló az elővárosi vonatokon túl a déli körvasúton közlekedő távolsági vonatok számára is biztosítja majd a megállás lehetőségét a jövőben kialakítandó menetrendi koncepció függvényében.

Az új Népliget megálló kapcsolódni fog az M3 metró Ecseri úti állomásához. Ennek a vasúti megállóhoz közelebb eső végén, a 3-as villamos megállója mellett új liftes kijáratot épít a BKV a Kormány által biztosított központi költségvetési és európai uniós források segítségével. Az új metrókijárat, illetve az Üllői út – Ecseri úti csomópont, és a vasúti megálló között közvetlen nyomvonalon fedett gyalogos útvonalat terveztetünk, a Fővárossal és a X. kerülettel együttműködésben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek