Új ATR a Taromnak, indul a flottaváltás

iho   ·   2020.02.20. 12:00
cim_atr
A román nemzeti légitársaság átvette flottája megújításának első példányaként az első új ATR-72-esét, a kéthajtóműves, légcsavaros-gázturbinás regionális utasszállítót a típus most futó, modern kiadásából, a 600-as sorozatból. A gyártó közleménye szerint az egyébként új festéssel átadott gép az első a kilenc közül, amelyeket a légitársaság a Nordic Aviation Capital lízingcégtől bérel és állít forgalomba. (A NAC tulajdonában egyébként több mint ötszáz gép szerepel, partnerei között pedig sok más társaság mellett ott van a British, a Lufthansa és a LOT.)

Az ATR beérkezése annak a folyamatnak a jele, amit úgy lehet összefoglalni, hogy a Tarom előre menekül, és a csődközeli állapotból egyebek mellett a géppark modernizálásával akar kilábalni, állami segítséggel, uniós jóváhagyással. A légitársaság tavalyi éve is veszteséges volt, sorban már a tizenkettedik, azonban a veszteség 2019-ben csökkent, és a sokadik vezetőváltás után ősszel kinevezett új vezérigazgató, George Costin Barbu, maga is közforgalmi pilóta, kemény kézzel próbálja végig vinni a szükséges reformokat. Ebben egy 195 millió lejes kormányhitel is segítené, amire még a brüsszeli bizottság is rá kell, hogy bólintson, de erre a Taromnak megvan az esélye, mivel a pénzt a tervek szerint nem az üzemi működés fenntartására, hanem az átalakításra, szerkezetváltásra költenék.

Az első átvett ATR-72-600-as, tetszetős új festéssel<br>(fotó: Tarom)

2018-ban Farboroughban szerződött a társaság öt Boeing 737 MAX 8-asra 2023-as szállítással, plusz két 800-ast szerez be lízingben, ezzel indulna meg a ma még meglehetősen tarka, régebbi változatú Airbusokból és Boeingokból álló keskenytörzsű gépparkjának modernizálása, ami a cég közepes hosszúságú hálózatát frissíti majd. Az ATR-ek elsősorban a belföldi illetve a rövidebb nemzetközi járatokon repülnek, Budapesten is látni őket. Szóba került egyébként nagy hatótávolságú szélestörzsűek beszerzése is, egy összesen 27 gépet számláló bővített flotta részeként.

Ami az új ATR-eket illeti, még ebben a hónapban összesen négy áll forgalomba, és a tervek szerint 2020-ra már feláll a kilencgépes légcsavaros géppark. A korábban használt kilenc hasonló típusú de régebbi, 500-as sorozathoz tartozó, 1997 és 2000 között készült példány közül hetet darabonként 2,6-2,9 millió dollárért dob piacra a cég, két frissebb, 2009-es kiadásút pedig 6,2-6,4 millióért, valamennyi gép repülőképes. Egyébként az első csoportba került eddigi ATR-ek rövidebb törzsű 42-esek voltak, a most beérkezőket összességében 72-esként emlegetik a híradások, vagyis a modernebb, glass-cockpittal épült, digitális hajtóművezérlést kapott, nagyobb kapacitású gépekről van szó.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek