Új bázist nyit a Ryanair Pozsonyban

MTI/iho   ·   2014.11.16. 11:38
ryanair_pozsony0

A nyitást követően az ír fapados légitársaság egy új Pozsony–Madrid járatot is elindít. Ezzel tizenhatra bővíti pozsonyi indítású és érkezésű útvonalainak számát, amely heti hatvan járatot jelent. A Ryanair közlése szerint a vállalat mintegy kétszázmillió dollárt fektet be Pozsonyban. A cég vezetője Michael O'Leary szerint az összeg a jövőben Pozsonyban állomásoztatott két repülőgéppel magyarázható. A Ryanair szerint a bázisnyitás után öt éven belül szeretnék a jelenlegi egymillióról a duplájára növelni utasaik számát a pozsonyi járataikon.

Michael örül... Ez csak jót jelenthet Pozsonynak

A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb és egyben egyetlen európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője, utasforgalma 1 millió 373 ezer volt, ami megközelítőleg három százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A BTS utasforgalmának többségét a menetrendszerű járatok utasai adják, ezeket hat légitársaság üzemelteti.

Két Ryanair-gép jelenti a szlovák bázist

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.