Új korszak kezdődik a Rail Cargo Hungariánál

iho/vasút   ·   2020.06.30. 15:00
400px_rch_taurus

Kotiers Román CFO, a társaság informatikai fejlesztésekért is felelős vezetője elmondta: a Rail Cargo Hungaria (RCH) folyamatosan javítja működésének hatékonyságát, és ebben a folyamatban a digitális innovációnak kiemelkedő szerepe van. A vállalat 2018-ban széleskörű, főként az üzemeltetési tevékenység hatékonyságjavítását támogató informatikai fejlesztéssorozatot indított útjára, melynek több mint ötven százaléka, azaz majdnem huszonöt projekt már megvalósult.

A Rail Cargo Hungaria folyamatosan javítja működésének hatékonyságát, és ebben a folyamatban a digitális innovációnak kiemelkedő szerepe van (illusztráció: Arnold Balázs)

A 2020-as évben a társaság újabb meghatározó előrelépéseket könyvelhet el: a legjelentősebb alkalmazások közül kettő – a vonatfelvételi és a kocsivizsgálati tevékenységet támogató MOTIS III első fázisa, valamint a vonat-tervezést korszerűsítő Kotta – az elmúlt hónapokban már éles üzemben is jól teljesít. A kereskedelmi munkafolyamatokkal kapcsolatos RailCube néhány hónapon belül debütál, az innovációk koronájának tekinthető, közel kétmillió euró értékű RC.GO pedig a fejlesztés szakaszába lépett. Utóbbi alkalmazás lefedi majd a vonatközlekedtetés teljes folyamatát (előjelentések, határfolyamatok, vonatösszeállítás és szolgáltatás-pontosítás, vonatfelvétel, hatóságok felé történő jelentési kötelezettség, vonattovábbítás, műszaki tevékenységgel és kocsisérüléssel kapcsolatos információk, statisztikakészítés), azaz egy vonat egész életútját. Kialakításának köszönhetően képes lesz egyebek között központosítva, egy időben kezelni több mint kétszáz körzet adatait, egyszeri belépéssel elérhető lesz minden szükséges információ. Az információáramlást számos beépített automatizmus segíti majd, ugyanakkor erősebb és stabilabb lesz a kapcsolat más, külső és belső rendszerekkel.  Bevezetésével két nagyobb és számos más program kiváltására nyílik lehetőség, a későbbiekben pedig képes lesz integrálni a határkezelési folyamatokat is. A fejlesztés egy további fázisában a szervezetnek célja egy olyan, 21. századi grafikai felület kialakítása, amely nemcsak felhasználóbarát, hanem egyúttal erős vizuális élményt is nyújt.

Az RC.GO a már nagyrészt megvalósult MOTIS III fejlesztéssel és a szintén előrehaladott RailCube alkalmazással együtt a következő évtizedben az RCH üzemeltetésének szilárd alapját fogja képezni. A modern, moduláris technológiáknak köszönhetően ezek a megoldások igény és szükség szerint folyamatosan bővíthetők, továbbfejleszthetők. Ehhez a következő időszakban kapcsolódnak majd az 1492 elnevezésű, a vállalatcsoport-szintű digitalizációs korszerűsítési gyűjtőprojekt részeként létrejövő, elsősorban kereskedelmi tevékenységet támogató fejlesztések is.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek