Új menetrend szerint közlekednek a MÁV-Start járatai, 3. rész

iho/vasút   ·   2022.12.18. 18:00
00_sulysap

Életbe lépett a MÁV–Volán-csoport új menetrendje. A fejlesztések a vasútvonalak mintegy harmadát érintik. Ezúttal a Dunától keletre fekvő vasútvonalakat vesézzük ki.

A vasúti menetrend változásait bemutató cikksorozatunk első részében a legfontosabb változásokat emeltük ki, a második írás a dunántúli módosításokat részletezte. A harmadik anyagban a Dunától keletre vezető vasútvonalakon végrehajtott változásokról számolunk be.

70-es számú, Budapest–Vác–Szob vonal

A vonalon közlekedő nemzetközi vonatok menetrendje a szlovák vasúthálózaton végzett pályaépítési munkálatok miatt módosult:

  • A Szlovákia felé közlekedő Metropolitan és Hungária Eurocity-, továbbá a Metropol Euronight-vonatok 11 perccel korábban közlekednek, a Nyugati pályaudvarról óra 29-kor indulnak.
  • A 130-as számú Báthory 8:12-kor indul, Vác állomáson nyolc percet tartózkodik.
  • A Szlovákia felől érkező Metropolitan és Hungária EC-k nyolc perccel később közlekednek, a 281-es számú Metropolitan öt perccel később közlekedik.
  • A 477-es számú Metropol hét perccel később érkezik Vácra, ahonnan 8:00-kor indul, a Nyugatiba 8:29-kor érkezik.
  • A 131-es számú Báthory EuroCity 13 perccel később érkezik Vácra, ahol nyolc percet tartózkodik, a Nyugatiba 19:49-kor érkezik.

A Nyugati pályaudvarról induló, Szobig közlekedő G70-es gyorsított személyvonatok egységes menetrend alapján közlekednek: a Nyugati pályaudvarról óra 39-kor indulnak – a módosítás a nemzetközi vonatok menetrendjének változása miatt szükséges.

  • Meghosszabbodott a G70-es gyorsított személyvonatok üzemideje: munkanapokon 21:39-kor új vonat indul a Nyugatiból, Szobra 22:44-re érkezik.
  • A turisztikai időszakban hétvégi napokon új vonat indul a Nyugatiból 10:39-kor, Szobról 18:26-kor és 19:40-kor.
  • Dömösi átkelés megállóhelyen nem állnak meg vonatok, ezért azt törlik a menetrendi mezőből.

(fotók: Vörös Attila)

 

71-es számú, Budapest–Vácrátót–Vác vonal

Munkanapokon az esti üzemidő bővítéseként új, G71-es gyorsított személyvonat indul a Nyugatiból, Vácra 22:01-kor érkezik.

75-ös számú, Vác–Balassagyarmat vonal

  • A hétvégi utazási igények, a szabadidős és turisztikai célú kínálat bővítése, kiemelten a börzsönyi utazásokra tekintettel, már nemcsak munkanapokon, hanem szombaton, vasárnap és ünnepnapokon is hatvanperces gyakoriságú a szolgáltatás a Vác–Diósjenő viszonylatban, ezen felül pedig a Vácról 15:38-kor induló kirándulóvonat is naponta közlekedik Drégelypalánk állomásig.
  • A Drégelypalánkról 5:43-kor induló, Vácig közlekedő személyvonat viszonylatát meghosszabbította a vasúttársaság: Drégelypalánk helyett minden nap Balassagyarmatról indul. A módosítással összefüggésben a Balassagyarmatról 4:15-kor induló, Vácig közlekedő személyvonat a Balassagyarmat–Drégelypalánk szakaszon 16 perccel korábban, a Drégelypalánkról 4:50-kor induló, Balassagyarmatig közlekedő személyvonat 17 perccel korábban közlekedik.

77-es számú, Aszód–Vácrátót–Vác vonal

December 11-ével újraindult a Vác és Aszód között 2009 óta szünetelő személyszállítás:

  • Az elsősorban a diák és hivatásforgalmai igényeket kiszolgáló menetrendi struktúrában hét pár vonat közlekedik naponta vácrátóti, váckisújfalui, galgamácsai és iklad-domonyi megállásokkal, ezáltal a Dunakanyar és a Börzsöny térségét érintő távolsági és turisztikai kapcsolat is létrejön a kelet-magyarországi térséggel.
  • Munkanapokon Fecske-ingavonatok, hétvégenként Flirt motorvonatok közlekednek.
  • A napi első vonatok a többi vonattól eltérő menetrendi ütem szerint közlekednek, elsősorban a diákforgalmi igényekhez igazodva:
    • Az első vonat Aszódról 6:44-kor indul, Galgamácsán csatlakozik a 33539-es és 33569-es számú, Balassagyarmat felől érkező vonatokhoz; Vácra 7:30-kor érkezik, ahol átszállási lehetőség van a kisváci iskolacentrum felé 7:39-kor induló 32222-es és a 32252-es számú vonatra.
    • Vácról 7:45-kor indul az első vonat, Aszódra 8:20-kor érkezik.
    • A másodiktól kezdődően kétórás ütemes menetrend szerint közlekednek a vonatok: Aszódról 8:31-től 18:31-ig, Vácról 9:29-től 19:29-ig indulnak.

78-as számú, Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

  • A Balassagyarmatról 3:58-kor induló aszódi személyvonat a Budapest felé történő csatlakozás érdekében kilenc perccel korábban közlekedik.
  • A munkanapokon Hatvanig közlekedő két vonatpárnál – más vonatok miatt – Aszód és Hatvan között néhány percet módosult az indulási időadat.

80a számú, Budapest–Hatvan vonal

  • A Keleti pályaudvar és Gyöngyös között új Mátra InterRégió-vonatok közlekednek. A Keletiből 5:30-tól 22:30-ig indulnak, illetve 5:30-tól 22:30-ig, órás ütemben érkeznek. Csak Gödöllőn, Máriabesnyőn, Bagon, Aszódon, Turán, Hatvanban, Vámosgyörkön és Gyöngyöshalászon állnak meg, továbbá egyes vonatok a hivatásforgalmi időszakban Kitérőgyárnál is megállnak.
  • A Keletiből óra 30-kor induló és oda óra 30-kor érkező IC-k a Keletiből óra 25-kor indulnak, illetve oda óra 35-kor érkeznek, Hatvanban is megállnak.
  • A Keletiből 0:35-kor induló hatvani S80-as személyvonat 0:55-kor indul. Gödöllő-Állami telepek, Hévízgyörk és Galgahévíz megállóhelyeken nem áll meg.
  • A Keletiből 3:55-kor induló hatvani S80-as személyvonat Miskolcig közlekedik.
  • A Keletiből 5:05-kor és 6:05-kor induló S80-as Hatvanig közlekedő személyvonatok munkanapokon csak Aszódig közlekednek, Máriabesnyő és Bag megállóhelyeken nem állnak meg.
  • Hatvanból 5:10-kor indul vonat Gyöngyösre.
  • Budapest-Keletiből 13:25-től 18:25-ig induló, Hatvanig közlekedő Z80-as zónázóvonatok, illetve a Hatvanból 15:25-kor, 17:25-kor és 19:25-kor Gödöllőig közlekedő S80-as személyvonatok nem közlekednek.
  • A Keletiből korábban 21:00-kor induló, miskolci személyvonat ezentúl 22:00-kor indul. A Budapest-Keletiből 22:00-kor induló, Hatvanig közlekedő 3078-as számú Z80-as vonat nem közlekedik.
  • Budapest-Keleti–Eger viszonylatban 21:00-kor új Agria InterRégió-vonat közlekedik.
  • Budapest-Keleti–Gödöllő viszonylatban új S80-as vonatok közlekednek: a Keletiből 21:05-kor és 22:05-kor indulnak, illetve 21:55-kor és 22:55-kor érkeznek.
  • A Keletiből 22:40-kor induló, Füzesabonyig közlekedő személyvonat 22:55-kor indul, illetve a 23:50-es hatvani S80-as személyvonat 23:55-kor indul.
  • A Hatvanból a Keletibe 5:25-kor érkező S80-as személyvonat munkanapokon Aszódról, hétvégén és ünnepnapokon Gödöllőről indul.
  • A Füzesabonyból a Keletibe 5:40-kor érkező személyvonat negyven perccel korábban, 5:00-kor érkezik. Rákoson és Kőbánya felsőn nem áll meg.
  • A Miskolcról a Keletibe 6:20-kor érkező személyvonat húsz perccel korábban, 6:00-kor érkezik.
  • A Gödöllőről a Keletibe munkanapokon 6:15-kor és 7:35-kor érkező S80-as vonatok nem közlekednek. A munkanapokon 6:55-kor érkező S80-as személyvonat naponta közlekedik. A 6:35-kor és 7:15-kor érkező S80-as személyvonatok módosított menetrend szerint, 6:25-kor és 7:25-kor, a reggeli, harmincperces ütem szerint érkeznek.
  • A Hatvanból a Keletibe 6:20-kor és 7:20-kor érkező Z80-as vonatok nem közlekednek, mert a Gyöngyös–Budapest-Keleti viszonylatban közlekedő IR-vonatok veszik át a szerepüket.
  • Az Isaszeg–Budapest-Keleti viszonylatban munkanapokon új, gyorsított vonatok közlekednek a reggeli csúcsidőszakban: Pécelen, Rákoscsabán, Rákosligeten és Akadémiaújtelepen állnak meg, Budapest-Keletibe 6:10-kor, 6:40-kor, 7:10-kor érkeznek.
  • A Hatvanból a Keletibe 0:00-kor érkező, 3061-es számú S80-as személyvonat Gyöngyösről 22:15-kor indul, Kitérőgyár, Galgahévíz, Hévízgyörk és Gödöllő-Állami telepek megállóhelyeken nem áll meg.
  • A Miskolc–Hatvan viszonylatú, 511-es számú vonat a Keleti pályaudvarig közlekedik. A 3051-es számú S80-as személyvonat nem közlekedik.
  • A Keletiből 23:55-kor induló, Hatvanig közlekedő, 3068-as számú S80-as személyvonat Gödöllő-Állami telepek, Hévízgyörk és Galgahévíz megállóhelyeken nem áll meg.
  • A Keletiből 4:35-kor, 5:35-kor és 6:35-kor Gödöllőig közlekedő S80-as személyvonatok munkanapokon Aszód állomásig közlekednek, Máriabesnyő és Bag megállóhelyeken nem állnak meg. A Gödöllőről induló, a Keletibe 5:55-kor, 6:25-kor, 6:55-kor, 7:25-kor, 7:55-kor és 8:25-kor érkező S80-as személyvonatok munkanapokon Aszódról indulnak. Ezek a vonatok hétvégén és ünnepnapokon Gödöllőig, illetve Gödöllőtől közlekednek. Munkanapokon, a reggeli csúcsidőszakban Aszódról az S80-as személyvonatok az Agria és a Mátra InterRégió-vonatokkal közösen negyedóránkénti kiszolgálást valósítanak meg.
  • Az eddig 509-es számú Borsod Intercity már InterRégió-vonatként, IR509-es számon indul 5:22-kor Miskolcról, Hatvan és Budapest-Keleti között Isaszeg, Pécel, Rákoscsaba, Rákosliget és Akadémiaújtelep megállóhelyeken is megáll, illetve közlekedik. A Keletibe változatlanul 7:40-kor érkezik.

80-as számú, (Budapest–)Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely vonal

  • A Budapest-Keleti–Hatvan–Vámosgyörk–Gyöngyös útvonalon új, óránkénti ütemes menetrendű Mátra InterRégió-vonatok közlekednek.
  • A Keleti pályaudvarról óra 30 perckor indulnak és következő óra 53 perckor érkeznek. Gyöngyösről. Az első vonat 4:00-ás indulását követően 5:03-tól minden óra három perckor indulnak és a következő óra 30-kor érkeznek a Keletibe. A Gyöngyös állomásról 22:15-kor induló utolsó vonat a hatvani vonat és a gödöllői HÉV-csatlakozásra tekintettel közlekedik később.
  • Valamennyi intercity, valamint a 15502-es és 15503-as Tisza-tó expresszvonatpár megáll Hatvan állomáson.
  • Meghosszabbított útvonalon közlekedik három intercity: az IC582-es és IC688-as Tokaj IC-k Budapest-Keleti–Miskolc viszonylatban is, az IC508-as Hámor IC pedig Miskolc helyett Nyíregyházáig közlekedik.
  • Az intercityk üzemidejének kiterjesztésével bővült a minőségi távolsági kínálat.
  • Az IC509-es számú vonat helyett közlekedő IR509-es járat Miskolcról korábban, 5:22-kor, az 5209-es számú vonat pedig közvetlenül utána, 5:25-kor indul; előbbi vonat több elővárosi megállással (Isaszeg, Pécel, Rákoscsaba, Rákosliget és Akadémiaújtelep) 7:40-kor érkezik a Keletibe.
  • Új Agria InterRégió-vonat indult Budapestről Egerbe: az 5408-es számú vonat a fővárosból 21:00-kor indul a hevesi megyeszékhelyre ezzel összefüggésben, továbbá későbbi borsodi eljutási lehetőség érdekében az 5008-as számú vonat egy órával később közlekedik.
  • A Vámosgyörk–Füzesabony szakasz betétjáratai fél órával elmozdított indulási időkkel, a gyöngyösi vonatok vámosgyörki csatlakozásához illesztve közlekednek. Két többletvonat is közlekedik ebben a viszonylatban a 11 órás idősávban, ezenkívül egy további, Füzesabony állomásról további új vonat (5091) nem Vámosgyörkig, hanem Hatvan állomásig közlekedik. A vonatok nemcsak a Budapest–Gyöngyös közötti vonatokhoz csatlakoznak, hanem az új 86-os számú, Vámosgyörk–Szolnok vonali vámosgyörki időpontokhoz, továbbá a Füzesabony felé felmerülő átszállási igényekhez igazodnak.
  • Az 511-es számú fővonali személyvonat célállomása Hatvan helyett Budapest-Keleti pályaudvar.
  • A Hatvan–Miskolc között közlekedő, 5040-es számú vonat útvonala meghosszabbodik: a Keletiből indul 3:55-kor.
  • A munkanapokon Füzesabonyból 2:53-kor Hatvanba induló személyvonat nem közlekedik, helyette Füzesabonyból 3:18-kor közvetlen személyvonat indul Budapestre.
  • A vasárnapi, Kazincbarcikáról induló 15403-as számú vonat Nyékládháza állomás helyett Gödöllőn áll meg.
  • A Keleti pályaudvarról 19:00-kor induló, valamint az Egerből 19:07-kor induló Agria InterRégió-vonatok megállási rendje változik: Vámosgyörk és Kál-Kápolna között nem állnak meg, a közbenső megállóhelyeket ekkor a gyöngyösi vonatokhoz igazított, fél órával később közlekedő Vámosgyörk–Füzesabony viszonylatú személyvonatok szolgálják ki.
  • A Keleti pályaudvarról 14:00-kor induló Agria InterRégió nem áll meg Adácson, a 20:00-kor induló azonban igen: Adácson felül Karácsondon, Ludason és Nagyúton is.
  • A Miskolc-Tiszairól 7:04-kor induló, Füzesabonyig közlekedő személyvonat fél órával korábban közlekedik, mert a mezőkövesdi és füzesabonyi diák- és hivatásforgalomban lakossági igényként szükség van a korábbi érkezésre.

81-es számú, Hatvan–Somoskőújfalu vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok, ám az indulási és érkezési adatokban néhány percesek az eltérések, hogy a Hatvanban megálló intercitykhez, illetve azokról meglegyen a csatlakozás. Így a vonal állomásai és megállóhelyei a korábbinál 25 perccel közelebb kerültek Budapesthez. A hatvani állomáson az azonnali fővárosi IC-csatlakozás érdekében a vonatok már nem állnak meg a kis forgalmú Mátravidéki Erőmű állomáson.

82-es számú, Hatvan–Szolnok vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok, néhány perces változásokkal.

85-ös számú, Vámosgyörk–Gyöngyös vonal

  • A vasútvonalon a teljes menetrendi struktúra megváltozott: az új Mátra InterRégiók kényelmes, korszerű motorvonatokkal közlekednek.
  • A korábbi tizenkét pár Vámosgyörk–Gyöngyös viszonylatú személyvonat helyett Budapest–Gyöngyös viszonylatú, óránkénti Mátra InterRégió-vonat közlekedik. A napi 18 pár vonat 5:30-tól 22:30-ig óránként indul a Keletiből, és 6:53-tól 23:53-ig érkezik Gyöngyösre. Onnan 4:00-kor, majd 5:03-tól 21:03-ig óránként indulnak a szerelvények a főváros felé. Az utolsó, hatvani vonat 22:15-kor indul Budapestre.
  • Kitérőgyár megállóhelyen csak a gyár munkarendjéhez igazodva, a reggeli és a koradélutáni órákban állnak meg a vonatok.
  • Új vonat indul Hatvanból 5:10-kor Gyöngyösre.
  • Kitérőgyár és Gyöngyöshalász megállóhelyen feltételes megállási rendet vezetett be a vasúttársaság.

86-os számú, Vámosgyörk–Újszász–Szolnok vonal

A vasútvonalon a hatvani, miskolci és újszászi vasútvonalak menetrendi fejlesztéseihez igazodik az új menetrendi struktúra; a reggeli órákban csak kisebb módosításokkal, azt követően pedig jelentős változásokkal:

  • Vámosgyörkről páros óra 39-kor, Szolnokról pedig páros óra 35-ös indulással közlekednek a vonatok.
  • A 35739-es és a 35712-es számú, munkanapi Szolnok–Jászapáti vonatpár nem közlekedik.

87a számú, Budapest–Füzesabony–Eger vonal

  • Új, Budapest–Eger viszonylatú 5408-as számú Agria InterRégió-vonat közlekedik a Keleti pályaudvarról 21:00-ás indulással.
  • A hatvani, miskolci és gyöngyösi vonali módosításokkal és a füzesabonyi csatlakozásokkal összefüggésben néhány esti és reggeli vonat menetrendje megváltozott:
    • Az Egerből 3:30-kor Füzesabonyba induló személyvonat hét perccel később közlekedik.
    • Az Egerből 6:30-kor induló, Füzesabonyig közlekedő személyvonat az intercity-csatlakozás érdekében 6:28-kor indul.
    • Az Egerből 6:02-kor induló Agria InterRégió két perccel korábban, 6:00-kor indul.
    • A Füzesabonyból 6:03-kor induló, egri személyvonat két perccel korábban közlekedik.
  • A Keleti pályaudvarról 20:00-kor induló Agria InterRégió vonat Kál-Kápolna és Vámosgyörk közötti többlet megállásai miatt hat perccel később érkezik Egerbe.
  • Az Egerből 21:28-kor induló, Füzesabonyig közlekedő személyvonat az InterCity vonathoz történő csatlakozás lehetőségének megőrzése érdekében 21:18-kor indul.

Az alapmenetrendben meghirdetett hét pár közvetlen Debrecen–Eger vonat a Debrecen és Balmazújváros közötti pályaépítés, illetve az ipari parki beruházás miatt előreláthatóan a tavaszi időszak végéig nem közlekedik. Helyettük a Füzesabony és Eger között csaknem azonos menetrend szerint közlekedő helyi vonatok igazodnak a füzesabonyi 108-as vonali és kör IC-csatlakozásokhoz.

87-es számú, Eger–Szilvásvárad vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

89-es számú, Tiszaújváros–Nyékládháza–Miskolc vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok, azonban a reggeli órákban a csatlakozások érdekében az alábbi vonatok néhány perces eltéréssel közlekednek:

  • A Miskolc-Tiszairól 4:32-kor induló, Tiszaújvárosig közlekedő személyvonat 4:30-kor indul.
  • A Nyékládházáról 5:48-kor Tiszaújvárosba induló személyvonat 5:45-kor indul.
  • A Tiszaújvárosból 5:14-kor induló, Nyékládházáig közlekedő személyvonat 5:11-kor indul.
  • A Tiszaújvárosból 6:20-kor Miskolc-Tiszaira induló személyvonat 6:15-kor indul.
  • Valamennyi vonat megáll Sajószögeden.

90-es számú, Budapest–Miskolc–Hidasnémeti vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

92-es számú, Miskolc–Bánréve–Ózd vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

94-es számú, Miskolc–Tornanádaska vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

98-as számú, Szerencs–Hidasnémeti vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

100a számú, Budapest–Cegléd–Szolnok vonal

Bővült az üzemidő: a munkanapi korlátozású S50-es személyvonatok hétvégén is közlekednek, ezáltal a Nyugati pályaudvar és Monor közötti zónában a hét minden napján harmincpercenként követik egymást a vonatok.

  • A Nyugati pályaudvarról Monorra óra nyolckor, a Monorról a Nyugati pályaudvarra óra hétkor induló személyvonatok nemcsak munkanapokon, hanem hétvégén is közlekednek. (A Nyugati pályaudvarról 18:08-kor induló személyvonat a nyári időszakban hétvégén, a 19:08-kor induló személyvonat vasárnap nem közlekedik.)

Az S50-es személyvonatok üzemidejét kiterjesztette a MÁV-Start:

  • A Nyugati pályaudvarról naponta 20:08-kor, 21:08-kor és 22:08-kor is indul személyvonat Monorra. (2022. december 24-én nem közlekednek.)
  • Monorról naponta 19:07-kor, 20:07-kor és 21:07-kor is indul személyvonat a Nyugati pályaudvarra. (2022. december 24-én nem közlekednek, a Monorról 19:07-kor induló személyvonat a nyári időszakban hétvégén, a 20:07-kor induló vonat vasárnap nem közlekedik egész évben.)
  • A Monorról 6:07-kor és 7:07-kor induló, Nyugati pályaudvarig közlekedő vonatok a hétfőtől szombatig tartó közlekedési rend helyett naponta közlekednek.
  • A munkanapokon közlekedő zónázóvonatok száma a reggeli időszakban mindkét irányban egy-egy vonattal bővült.
  • A Nyugatiból munkanapokon 6:33-kor Z50-es zónázóvonat indul Ceglédre.
  • Ceglédről munkanapokon 8:18-kor Z50-es zónázóvonat indul a Nyugatiba.
  • A Nyugati pályaudvarról 5:03-kor induló, Nyíregyházáig közlekedő 6160-as számú vonat rövidebb útvonalon közlekedik: Budapest helyett Szolnokról indul. Helyette Budapest-Nyugati és Szolnok között naponta az új, 2630-as számú Z50-es zónázóvonatot tartalmazza a menetrend, ugyancsak 5:03-as indulással.
  • A Nyíregyházáról 18:45-kor Budapestre induló, 6133-as számú vonat rövidebb útvonalon: Nyíregyháza és Szolnok között közlekedik. Helyette Szolnok és Budapest-Nyugati között naponta új 2621-es számú személyvonat közlekedik, Szolnokról 21:15-ös indulással.
  • A 100-as debreceni fővonal távolsági vonatainak struktúraváltozásához kapcsolódóan a Nyugati pályaudvarról 17:28-kor induló, Szolnokig közlekedő G50-es gyorsított személyvonat, a Ceglédről 8:24-kor, 10:24-kor, 14:24-kor, 16:24-kor és 18:24-kor induló, Szolnokig közlekedő személyvonatok, továbbá a Szolnokról 7:15-kor, 9:15-kor, 13:15-kor, 15:15-kor, 17:15-kor és 19:15-kor induló, ceglédi személyvonatok nem közlekednek.

100-as számú, Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal

  • A korábbi Budapest-Nyugati–Nyíregyháza viszonylatú sebesvonatok és a Cegléd–Nyíregyháza személyvonatok a Nyugati pályaudvar és Debrecen között, a gyorsvonati pótjegy kivezetésével, felár nélkül, Cívis InterRégió-vonatként órás ütemes menetrendben közlekednek: a Nyugati pályaudvarról 6:28-tól 22:28-ig óránként, Debrecenből 2:30-kor, 3:30-kor, 4:30-kor, valamint 5:35-től 18:35-ig óránként indulnak.
  • Egyes nagyobb kihasználtságú vonatok pénteki és vasárnapi napokon a Nyugati pályaudvar és Záhony között közlekednek.
  • A korábbi Nyíregyháza–Záhony személyvonatok az InterRégiókhoz csatlakozva, Debrecenig közlekednek.
  • A Püspökladány–Debrecen, Debrecen–Nyíregyháza és Nyíregyháza–Záhony között munkanapokon a perem- és csúcsidőszakokban – az InterRégió- és az ütemes személyvonatokat kiegészítő és sűrítő – személyvonatok is közlekednek.
  • A Nyíregyházáról 6:46-kor induló, Záhonyig közlekedő személyvonat hosszabb útvonalon közlekedik: Nyíregyháza helyett Debrecenből indul 5:58-kor, közvetlen összeköttetést teremtve Debrecen, Záhony, Csap és Munkács között.
  • A munkanapokon Kisújszállásról 6:41-kor induló debreceni személyvonat rövidebb útvonalon közlekedik: Kisújszállás helyett Karcagról indul 6:56-kor.
  • A Tokaj kör-IC-k – az IC682-es kivételével – nem állnak meg Püspökladányban, mert a 100-as vonali új struktúrában óránként közlekedő Cívis InterRégiók, illetve a Püspökladány–Biharkeresztes (101-es) vasútvonalon közlekedő intercity- és eurocity- vonatok Budapest és Debrecen felé is megfelelő kiszolgálást nyújtanak Püspökladányból. Ezenkívül Püspökladányban minden második, kétórás alapütemben közlekedő Nyírség és Latorca Intercity is megáll. A térségben eddig csak hétvégi és ünnepnapokon megjelenő, alacsonypadlós, klímás, korszerű Flirt motorvonatok minden nap közlekednek. Megmaradt a nemzetközi összeköttetés az EC- és IC-vonatokkal (Erdély felé, napi négy vonatpár), valamint a sűrített hivatásforgalmi közlekedés Debrecen felé. A reggeli IC682-es Tokaj Intercity Szolnok és Debrecen között hivatásforgalmi szerepet lát el, ezért a szakaszon felármentesen lehet igénybe venni, és megáll minden érintett állomáson.
  • A Keleti pályaudvarról 17:25-kor induló, 586-os számú Tokaj Intercity a Budapest-Keleti–Debrecen viszonylat helyett hosszabb útvonalon, a Nyugati pályaudvarig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 20:23-kor induló, 628-as számú Nyírség Intercity pénteki napok helyett naponta közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 18:23-kor induló, 608-as számú Tokaj IC Budapest-Nyugati–Nyíregyháza helyett hosszabb útvonalon, Miskolcig közlekedik.
  • A korábbi menetrendben Záhony és Budapest-Nyugati között közlekedő, Munkács–Budapest-Nyugati közvetlen kocsikat továbbító 601-es számú Nyírség Intercity helyett közvetlen Munkács–Csap–Záhony–Budapest-Nyugati viszonylatú Nyírség Intercity (IC31) közlekedik.
  • A Záhonyból 18:40-kor a Nyugati pályaudvarra induló Nyírség Intercity (IC601) Munkácsról közvetlen kocsikat továbbít Budapestre, és Latorca Intercityként (IC31) közlekedik a Munkács–Csap–Záhony–Budapest-Nyugati útvonalon.

100c számú, Szerencs–Nyíregyháza vonalszakasz

A vonalszakaszon a 2022. augusztus 5-i módosítás utáni, változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

  • A Keleti pályaudvarról 17:25-kor induló, 586-os számú Tokaj Intercity-vonat Budapest-Keleti–Debrecen helyett hosszabb útvonalon, a Nyugati pályaudvarig közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 18:23-kor induló, 608-as számú Tokaj Intercity Budapest-Nyugati–Nyíregyháza helyett hosszabb útvonalon, Miskolcig közlekedik.

101-es számú, Püspökladány–Biharkeresztes vonal

  • A Püspökladányból 13:13-kor induló és a Püspökladányba 15:32-kor érkező személyvonat csak belföldön közlekedik.
  • A Püspökladányból 6:33-kor induló személyvonat csak Nagyváradig közlekedik.
  • A vonalon zajló felújítási és villamosítási munkák miatt a vonatok menettartama a munkák befejezéséig néhány perccel megnőtt.
  • Májusban a felújítás miatt húsz napon át tartó teljes forgalomszünetelés várható, pótlóbuszok fogják szállítani az utasokat.

102-es számú, Kál-Kápolna–Kisújszállás vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

103-as számú, Karcag–Tiszafüred vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

105-ös számú, Debrecen–Nyírábrány vonal

  • A Debrecenből 6:57-kor induló és a Debrecenbe 19:00-kor érkező személyvonat csak belföldön közlekedik.
  • A Debrecenből Szatmárnémetibe induló, illetve az onnan érkező személyvonat is hatvan perccel korábban közlekedik: a 6822-es számú vonat Debrecenből 8:05-kor indul, a 6821-es számú vonat Debrecenbe este nyolckor fut be.

106-os számú, Debrecen–Sáránd–Nagykereki vonal

Négy pár vonat helyett tervezetten pótlóbusz közlekedik.

108-as számú, Debrecen–Füzesabony vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok. Azonban pályafelújítás miatt, annak fázisaihoz igazodva, pótlóbuszok közlekednek Debrecen és Balmazújváros, illetve Hortobágy között.

109-es számú, Debrecen–Tiszalök vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

110-es számú, Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

  • A vonatok Debrecenből két perccel korábban indulnak, illetve két perccel később érkeznek oda.
  • A Mátészalkáról 6:24-kor Debrecenbe induló vonat Nyírbogáton és Nyírmihálydiban is megáll.
  • Az IC586-os számú vonat Nyíregyháza és Debrecen közötti ütembe helyezése miatt a Fehérgyarmatról 18:20-kor induló, Debrecenig közlekedő személyvonat vonat nem áll meg Apafán.

111-es számú, Mátészalka–Záhony vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

113-as számú, Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta vonal

  • A Nyíregyháza–Mátészalka vonalszakaszon négy pár vonat közlekedik Nyíregyháza és Mátészalka között, illetve egy vonat Nyírbátor és Mátészalka között.

A Mátészalka–Fehérgyarmat–Zajta vonalszakaszon megszűnt a járványügyi menetrendet követően bevezetett, pótlóbusszal kiegészített alapmenetrend:

  • Fehérgyarmat és Zajta között öt pár vonat közlekedik.
  • Bevezettek két pár vonatpótló buszt: az egyik Fehérgyarmatról 11:54-kor indul, Zajtára 13:00-kor érkezik, Zajtáról pedig 13:10-kor indul, Fehérgyarmatra 14:16-kor érkezik, ahol a Debrecenbe induló 6313-as számú vonathoz csatlakozik. Ugyanez az eljutás Vasárnap a Budapestre induló Hétmérföldes sebesvonathoz.

114-es számú, Mátészalka–Csenger vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

A Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta (113-as) vonali módosítások miatt a 36153-as számú vonat 36213-as számban csak Mátészalkáig közlekedik.

115-ös számú, Tiborszállás–Mátészalka vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

116-os számú, Nyíregyháza–Vásárosnamény vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

117-es számú, Tiszalök–Görögszállás vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

120a számú, Budapest–Újszász–Szolnok vonal

Bővült az üzemidő: új, éjszakai S60-as személyvonat indult hétvégi napokon 1:50-kor a Keletiből Sülysápra, ezáltal biztonságos hazajutási lehetőséget nyújtva az esti kulturális és szórakoztató programokon résztvevőknek is.

Reggeli zónázóvonatok:

  • A Keletiből 5:10-kor és 6:15-kor 3330-as és 3312 számú S60-as szolnoki személyvonatok 5:15-kor és 6:15-kor Z60-as vonatként közlekednek, emiatt a Keletiből 4:50-kor és 5:50-kor új sülysápi személyvonatok indulnak.
  • A Keletiből 5:20-kor és 6:20-kor új sülysápi személyvonatok közlekednek munkanapokon.
  • A Keletiből 6:45-kor új Z60-as vonat közlekedik munkanapokon Szolnokra.
  • A 3412-es számú vonat a Keletiből 6:45 helyett 6:50-kor indul.
  • A Keletiből 4:50-kor és 5:50-kor, illetve munkanapokon 5:20-kor induló Sülysápig közlekedő S60-as személyvonatok Nagykátáig közlekednek. Sülysáp és Nagykáta között nem állnak meg.
  • Egységessé vált a G60-as gyorsított személyvonatok megállási rendje. Mendén a félóránként közlekedő S60-as személyvonatok állnak meg. A csúcsidei, G60-as gyorsított személyvonatok megállítása Mende helyett a jelentős utasforgalmú Gyömrőre kerül át.
  • A Keletiből 13:45-kor Nagykátára induló G60-as vonat Mendén nem áll meg.
  • A 14:45-kor Szolnokra, illetve Nagykátára induló G60-as vonatok Mendén nem állnak meg, az eddig Szolnokig közlekedő vonat is csak Nagykátáig közlekedik.
  • A 15:45-től 17:45-ig induló G60-as vonatok Mende helyett Gyömrőn állnak meg, illetve csak Nagykátáig közlekednek.
  • A 18:45-kor induló G60-as vonat Mende helyett Gyömrőn áll meg. Szolnokra változatlan menetrend szerint érkezik.
  • 19:45-kor új G60-as vonat indul Szolnokra.

Esti személyvonatok zónázóvonatként való közlekedtetése:

  • Szolnokról 19:01-kor 3321 számú S60-as szolnoki személyvonat a menetrendváltástól 19:09-kor Z60-as vonatként közlekedik, emiatt Sülysápról 20:24-kor új személyvonat indul.

Az S60-as sülysápi, illetve nagykátai vonatok esti üzemidejének kiterjesztése:

  • A Keletiből 21:20-kor új S60-as személyvonat indul Sülysápra. (Nyári, hétvégi napokon nem közlekedik, helyette a 18701-es számú vonatot lehet igénybe venni.)
  • A Keletiből 22:20-kor új S60-as személyvonat indul Nagykátára.
  • Sülysápról a Keletibe 20:40-kor, 21:40-kor és 22:40-kor új S60-as személyvonatok érkeznek.
  • A Keletiből 23:55-kor és 0:55-kor induló szolnoki és nagykátai S60-as személyvonatok 23:50-kor és 0:50-kor indulnak.
  • A Budapest-Keleti és Sülysáp között munkanapokon közlekedő S60-as személyvonatok hétvégén is közlekednek, az S60-as vonatok esetében hétvégén megoldott a harmincperces közlekedés.

120-as számú, Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonal

Az IC370 -es és IC371 -es számú vonatok végállomása Budapest-Keleti pályaudvar; az IC371-es a Keletiből 5:10-kor indul, az IC370-es a Keletibe 22:50-kor érkezik.

121-es számú, Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

125-ös számú, Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

127-es számú, Vésztő–Gyoma vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

128-as számú, Békéscsaba–Kötegyán–Vésztő–Püspökladány vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

130-as számú, Szolnok–Hódmezővásárhely vonal

Új vonatpár közlekedik naponta Szentes és Szolnok között: Szentesről 7:35-kor indul, Szolnokra 9:05-kor érkezik, visszafelé Szolnokról 7:55-kor indul, Szentesre 9:23-kor érkezik.

135-ös számú, Szeged–Békéscsaba vonal

  • Napközben óránként követik egymást a személyvonatok.
  • A Szegedről 8:28-kor és 10:28-kor induló, Békéscsabáig közlekedő személyvonatok, továbbá a Békéscsabáról 8:47-kor és 10:47-kor induló, Szegedig közlekedő személyvonatok hétvége helyett naponta közlekednek.
  • A 20 órai idősávban induló vonatok meghosszabbítva és naponta közlekednek Szeged és Békéscsaba viszonylatában
  • Új vonat indul Szegedről 21:28-kor Orosházára, illetve Békéscsabáról 21:47-kor Orosházára.

140-es számú, Budapest–Cegléd–Szeged vonal

A Szegedről 17:11-kor induló, Kiskunfélegyházáig közlekedő személyvonat egy órával később közlekedik a teljes útvonalán.

142-es számú, Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

145-ös számú, Kecskemét–Szolnok vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

146-os számú, Kiskunfélegyháza–Kunszentmárton vonal

A Kunszentmártonból 5:16-kor induló személyvonat Lakitelek és Kiskunfélegyháza között húsz perccel később közlekedik, így kedvezőbb eljutást nyújt az iskolába és munkába járáshoz.

147-es számú, Kiskunfélegyháza–Orosháza vonal

Hétvégi napokon új vonatpár közlekedik a Szentes–Orosháza szakaszon: Szentesről 11:00-kor indul, Orosházára 12:11-kor érkezik, ellenkező irányba Orosházáról 13:12-kor indul, Szentesre 14:25-kor érkezik.

150-es számú, Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonal

Pályafelújítás miatt a vonalon továbbra is szünetel a vonatforgalom.

154-es számú, Bátaszék–Baja–Kiskunhalas vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

A 7810-es, 7811-es, 7814-es, 7816-os, 7817-es, 7820-as, 7823-as, 17814-es, 17816-os számú vonatok InterRégió-vonatnemként közlekednek.

155-ös számú, Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza vonal

A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

A 7810-es, 7811-es, 7814-es, 7816-os, 7817-es, 7820-as, 7823-as, 17814-es, 17816-os számú vonatok InterRégió-vonatnemként közlekednek.

(A tartalom megjelenését a MÁV Zrt. támogatta.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek