Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK
A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tervszerűen készíti elő a következő időszak három kiemelt kötöttpályás hálózati fejlesztést és azok műszaki tartalmát.
A Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság (KKVB) legutóbbi ülésén ismertetett koncepciók és tervezési irányok jól mutatják, hogy a BKK a már futó beruházások megvalósítása mellett tervszerűen, egységes koncepcióba illeszkedően készíti elő a közösségi közlekedési hálózat fejlesztéséhez szükséges infrastrukturális beruházásokat. A bizottsági ülést követő lépés a tervezési közbeszerzések kiírása lesz. A tervezők kiválasztása után a részletes tervezési folyamatok minden esetben az érintett kerületek, a szakmai és civil szervezetek bevonásával, társadalmi egyeztetéssel zajlanak majd. A BKK arra számít, hogy a tervezéshez európai uniós forrás is bevonható lesz.
A Budafoki úti villamos kulcsfontosságú, mert a Dombóvári út és a Savoya Park közötti térségben 2030-ig mintegy 18 ezer új lakás épülhet, ami körülbelül 40 ezer új lakót, jelentős új utasforgalmat és a jelenleginél harminc százalékkal több gépjármű megjelenését hozhatja, ha nem születik versenyképes alternatíva.
A BKK célja egy olyan új, kötöttpályás közlekedési tengely kialakítása a megváltozott, egyre inkább lakóövezeti funkciójú térségben, amelynek köszönhetően az új lakónegyedekből közvetlen, a rövidesen épülő Műegyetem rakparti villamoshoz, valamint a Nagykörúthoz kapcsolódó kötöttpályás kapcsolat jön létre a belváros felé. A projekt legfontosabb eleme a hiányzó villamoskapcsolatok és a szükséges vágánykapcsolatok megtervezése az Irinyi József utca és Budafok vasútállomás között.
A beruházás nemcsak új vágányokat jelent, hanem a közterületek teljes megújítását is. A Budafoki út teljes közterületi megújuláson esik át, élhetőbbé és zöldebbé válva, humanizált városi főutcává alakul. Az egyéni gépjárműforgalom fenntartása érdekében a Szerémi úton továbbra is elérhető lesz a szükséges közúti kapacitás.
A Pacsirtamező utcai villamos a budai fonódó villamoshálózat óbudai bővítését készíti elő, amelynek eredményeként akadálymentes kötöttpályás kapcsolat jöhet létre a belváros, Óbuda és Kaszásdűlő HÉV-állomás térsége között. Továbbá új közvetlen kötöttpályás kapcsolat létesül Buda belső részei és Észak-Pest között, amely a bel-budai lakótérség és a Váci úti irodatengely között napi 30–40 ezer lehetséges új utast jelent az 1995 júniusában megszüntetett átszállásmentes kapcsolat visszaállításával.
A fejlesztés jelentőségét az is mutatja, hogy a térség sűrűn beépített, a 9-es busz pedig napjainkban is a főváros egyik legforgalmasabb járata. A projekt legfontosabb eleme egy három és fél kilométeres új villamosvonal, amely a 9-es busz legterheltebb szakaszát kiváltva, kötöttpályán kínál gyorsabb és kényelmesebb utazást. A beruházás a Katinyi mártírok parkja és a Kaszásdűlő HÉV-állomás között valósulhat meg. A villamos a Pacsirtamező utcán, a Flórián téren és a Szentendrei úton haladva teremtheti meg az összefüggő budai villamoshálózat újabb fontos elemét, visszaállítva az 1981-ben elbontott villamosvonalat Óbuda központjában.
Az M1-es metró megérett az átfogó korszerűsítésre és akadálymentesítésre, a Rákosrendező térségében tervezett jelentős fejlesztések, valamint a vasúti átszállási lehetőség pedig a meghosszabbítását teszi szükségessé.
A BKK olyan komplex fejlesztést készít elő, amely egyszerre kezeli a világörökségi környezethez méltó megújítást és a mai közlekedési igényekhez igazodó korszerűsítést. Fontos, hogy a vonal mindenkinek, kerekesszékkel, babakocsival vagy nagyobb csomagokkal is elérhetővé váljon.
A projekt része a meglévő vonal felújítása és akadálymentesítése, a Mexikói úti járműtelep átépítése, új állomás létesítése az M3-as autópálya bevezető szakasza alatt és a Hungária körútnál – amely átszállási lehetőséget nyújt az 1-es villamosra, hosszú távon pedig a 100-as számú vasútvonalra –, valamint a vonal meghosszabbításának megtervezése Rákosrendező vasútállomásig. A beruházás kapcsán sor kerül a Mexikói úti térség felszínrendezésére, a gyalogos és kerékpáros kapcsolatok javítására. A meghosszabbítási tervek alkalmazkodnak a rákosrendezői beruházáshoz és a térség jövőbeli városfejlesztési szerepéhez, amely Rákosrendezőn egy új alközpont létrehozását célozza meg – illeszkedve a Rákosrendező Projektiroda lezárult eredményes építészeti tervpályázatához.
A három, előkészítés alatt álló projekt mellett más jelentős kötöttpályás fejlesztések is zajlanak, többek között:
Budai fonódó villamoshálózat II. ütem: az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában, európai uniós forrásból hamarosan elkezdődik a budai fonódó déli szakaszának meghosszabbítása, amely a Szent Gellért tértől a Műegyetem rakparton át a Kopaszi-gát térségéig hoz létre új villamosvonalat.
Pesti fonódó villamosprojekt II. ütem: a tervezése már folyamatban van, a villamosok visszatérhetnek a Bajcsy-Zsilinszky útra és a Váci út déli részére. Ezzel egy olyan észak–déli tengely jöhet létre, amely átszállás nélkül szeli át a belvárost, kényelmesebbé téve az utazást Észak- és Dél-Pest között.
A 3-as villamos fejlesztése: a beruházás déli irányban Pesterzsébet felé hosszabbíthatja meg a vonalat, miközben a Szegedi úti villamos- és közúti felüljáró kormányzati koordinációval történő megvalósítása északi irányban új hálózati kapcsolatot teremthet Zugló és Angyalföld között, illeszkedve a rákosrendezői fejlesztési tervekhez, valamint az M1-es metró tervezett meghosszabbításához.
Megújuló flotta és villamos infrastruktúra: az új CAF-villamosok folyamatos érkezésével az alacsonypadlós járatok aránya negyven százalék fölé emelkedik. Ehhez kapcsolódóan a BKK 2025 októberében feltételes közbeszerzést írt ki a Ferencváros kocsiszín fejlesztésének tervezésére, majd 2026 januárjában az Angyalföld kocsiszín fejlesztésének tervezésére. Márciusban megkötötte a Száva kocsiszín bővítésére és korszerűsítésére vonatkozó tervezési szerződéseket, valamint feltételes közbeszerzést írt ki a 24-es villamos végállomásainak fejlesztéséhez szükséges tervezési feladatokra.
Írásunk a Budapesti Közlekedési Központ hivatalos közleménye alapján készült.
(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: BKK)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!