Újabb Sziliktől köszönt el végleg a MÁV-Start

Károly Szabolcs   ·   2021.09.30. 18:00
szili_selejt

További tizenkilenc mozdonyra mondták ki a végső ítéletet a napokban, ezzel bő két hónap alatt negyvenhéttel csökkent a V43-asok száma. Egyelőre nem várható folytatás.

Idén júliusban a valaha volt legnagyobb selejtezési hullámát érte meg a lassan hatvan éve létező V43-as mozdonytípus: a nyár derekán összesen huszonnyolc V43-as/431-es oldalára került rá az S betű Miskolcon, Nyíregyházán és Szolnokon. A folytatás sem váratott magára sokat: szeptember 21-én, 22-én és 23-án Székesfehérvárra, Dombóvárra, Szegedre, Békéscsabára és Szolnokra jutott el a selejtezési bizottság, újabb jókora adag Szilire lecsapva – összesen tizenkilenc gépről mondtak le végleg.

A koronázóvárosban az ex-miskolci, át sem számozott V43 1030, az ex-békéscsabai 431 049 (ezek 2014 februárja óta papíron már fehérváriak voltak) és a székesfehérvári 431 301 triója ment a levesbe szeptember 21-ével – jóllehet utóbbit nemrég még klímával is ellátták. Másnap a „nyulasoknál” a miskolci 431 053 és a 2018 júniusában a Keletiben egy szerencsétlen összecsattanás során összetört, szegedi 431 357 köszönt le örökre.

Vörös Attila felvételén Kőbánya felsőnél halad még MÁV-felirattal az 1030-as Szili 2005. december 21-én. A képre kattintva a szerző és Vörös Attila felvételeiből nyílik fotógaléria

A szeptemberi fekete betűs nap a 23-a: három helyen csapott le jó néhány gépre a fehér festékű kaszás. A napfény városában öt hazai szereplő távozott: az egykor dombóvári 431 059, az átszámozás szele által meg nem érintett, korábban szintén „nyulas” V43 1061, a 431 128, a 2013. április 22-én Sárosdnál traktort gázoló, ennek következtében kigyulladó 431 231, továbbá a 431 354. Békéscsabán a honos 431 133-at és 431 137-et selejtezték. Helyszínileg a legnagyobb gépadag Szolnokon távázott: a miskolci 431 043 és 431 057, a szegedi 431 060 és 431 062, a dombóvári 431 075, a békéscsabai 431 082, valamint a MÁV szárnyaskerék logót az orrán viselő, nyíregyházi 431 145. Utóbbi gép végzete elég banális eset: 2017. január 2-án este a Budapestről Nyíregyházára tartó Rétköz Intercity továbbításra közben Budai út megállóhelynél elakadt egy lerobbanó személyvonat mögött, majd miközben azt be akarták tolni az IC-vel Ceglédre, a 145-ös alacsony sebességgel, de rácsattant a személyvonatra, betörve az ütközőket.

A júliusi blokkba tartozó V43-asokhoz hasonlóan a szeptemberben selejtezett gépek többsége is legalább hat–hét éve állt üzemképtelenül, várva a csodát – vagy inkább a selejtezőosztagot.

Információink szerint egyelőre nem csökken tovább a VM14 gyári sorozatú Ganz-mozdonyok állománya, habár még több gép vár fenntartásból kivont státuszban a selejtezésre. Ilyen többek között az idén áprilisban Újfehértónál traktort gázoló, ennek során a pályától több tíz méterre kisikló 431 364 vagy a 431 314. A V4-es fővizsgáját követően pár nappal, 2017. június 20-án Szatymaznál kamionnal ütköző 431 208 tervezett selejtezéséről is keringtek információk, úgy néz ki, a gép egyelőre megmenekül. Ezekben a mozdonyokban valószínűleg még van elég alkatrész a flotta körülbelül 260 üzemképes példányának további életben tartásához.

Az "zagyva számsorok" kedvelőinek táblázatba foglaltuk az elmúlt napokban selejtezett V43-asok főbb adatait, a galéria végén pedig a 2021-ben selejtezett összes Sziliét

További két székesfehérvári Szilitől is búcsúzott a nyár folyamán a MÁV-Start, ezek a gépek viszont tovább üzemelnek: a 431 310-est és a 431 338-ast a V-Híd Zrt. magántársaság vásárolta meg.

Okkal merülhet fel a kérdés, hogy az állományból végleg törölt V43-asok helyére milyen járművek kerültek. Egyrészt a közel évtizede leállítottak helyén leginkább más, magas pályaszámú (V43 1156-tól felfelé) Szilik dolgoznak, melyek a 123 Stadler Flirt-motorvonat érkezésével kerültek ki az elővárosi ingavonati üzemből. A szobi (70-es) és veresegyházi (71-es) elővárosi vonalakról körülbelül egy tucat BDV motorvonatot helyeztek át Miskolc környékére, ezekkel is V43-asokat váltottak ki. A Szilik csillagának leáldozásához az is hozzájárult, hogy a később a MÁV-Startba olvadó MÁV-Trakció 2011–2012 során forgalomba állított huszonöt korszerű Bombardier Traxx villamos mozdonyt. Másrészt a MÁV Cargo, majd a jogutód Rail Cargo Hungaria, és a több tucatnyi árufuvarozó magánvasút megjelenésével a tehervonati forgalomból is szinte teljesen kiszorultak a V43-as gépek. Továbbá az emeletes Stadler KISS-ek folyamatos érkezésével a Papagáj/Fecske Szilik (432/V43 2000-es széria), valamint a hozzájuk tartozó ingaszerelvények is repkednek ki az elővárosi fészekből, elsősorban a 100-as és 120-as vonalakra. Ráadásul közelít a – majdnem – végső csapás is: tavaly január óta folyamatban van a MÁV-Start 115 új villamos mozdony vásárlására kiírt közbeszerzése, jóllehet az eredmény már több mint egy éve várat magára – legutóbb október 1-jére tolták ki az ajánlattételi határidőt.

(Nyitóképünk illusztráció, fotó: a szerző)

A galéria képaláírásai:

3. kép: A tokaji állomás kezdőponti végénél található ívben fékez 5120-as számú, Miskolc–Nyíregyháza viszonylatú, négy 29-05 Bp sorozatú kocsiból álló személyvonatával a meglehetősen érdekesen újrafestett V43 1030-as 2007. április 30-án (fotó: a szerző)

4. kép: Már a MÁV-Trakció flottájába tartozva pihen Szolnokon az 1030-as 2008. július 29-én (a szerző felvétele)

5. kép: Gépcsere Szerencsen 2006. július 15-én: a V43 1043-as a budapesti Keleti pályaudvartól a Tokaj-Hegyaljai kisvárosig hozta az IC524 Zemplén Intercityt, az utolsó kilométerekre, Sátoraljaújhelyig pedig a 2314-es remot Csörgő vette át a feladatot (fotó: Károly Szabolcs)

6. kép: Az 5504-es egri gyorssal készül indulni a Keletiből az 1043-as Szili 2007. március 22-én (fotó: a szerző)

7. kép: A már új rendszerű pályaszámot viselő 431 043-as halad ki a nagyrészt cseh kocsikból álló Dália Intercityvel (IC560) Szerencsről 2014. október 11-én (fotó: Károly Szabolcs)

8. kép: Tehervonatot cibál a 150-es vonalon Pesterzsébetnél a V43 1049. Vörös Attila felvétele 2007. március 13-án készült

9. kép: Távolsági szerelvényével érkezik a Keletibe az 1049-es Szili 2007. december 16-án (fotó: Károly Szabolcs)

10. kép: Már trakciós jelzéssel: Nyíregyházán vár indulásra egy személyvonat élén 2009. január 10-én (fotó: a szerző)

11. kép: Az 5125-ös Nyíregyháza–Miskolc személyvonattal futott be a 1053-as Szili Szerencs állomás második vágányára 2007. augusztus 20-án (a szerző felvétele)

12. kép: Amikor még 1. osztályú kocsi is járt a személyvonathoz. A Nyíregyháza–Miskolc viszonylatú 5127-es személlyel várja a csatlakozást Sátoraljaújhely felől az 1057-es Szili Szerencsen, 2006. október 20-án (a szerző felvétele)

13. kép: A négy 29-05 Bp kocsiból álló 5147-es személyvonattal érkezett meg végállomására, Szerencsre Nyíregyházáról az 1057-es Szili 2009. január 18-ának havas délelőttjén (fotó: Károly Szabolcs)

14. kép: Szénvonat élén feszül be a szerencsi ívbe az 1057-es 2009. január 22-én kora délelőtt. A mozdony teljes pályafutása alatt Miskolchoz tartozott (fotó: Károly Szabolcs)

15. kép: Mindössze két kocsiból álló 5142-es személyvonatával tempózik ki Szerencsről a már a jelenlegi pályaszámát viselő 057-es Szili 2014. október 11-én (fotó: Károly Szabolcs)

16. kép: A dombóvári V43 1059-es a keleti országrészre keveredve egy Budapest–Eger gyorsvonattal fut be Gödöllőre 2008. augusztus 1-jén este. A még eredeti festésű halberstadti kocsikból álló szerelvényről a szerző által készült fotó mára megismételhetetlenné vált: a halberstadti kocsik évek óta a MÁV egyenkék festésében futnak, Gödöllő állomása pedig teljesen átépült

17. kép: 2008 ősze során az 1059-es is megkapta a trakciós matricát az orrára. Az év legrövidebb nappalainak egyikén, 2008. december 17-én a felkelő Nap első fényei Szerencsen érték a gépet (fotó: Károly Szabolcs)

18. kép: Nyíregyházáról fut be Szerencsre, hogy aztán Miskolcig közlekedjen tovább az 5117-es személyvonattal a szegedi 431 060 2014. február 28-án. A mozdony korábban évtizedekig dombóvári volt (fotó: Károly Szabolcs)

19. kép: Két Bx kocsi és egy Csörgő társaságában pihen az 1061-es Szili 2005. március 11-én Vörös Attila fotóján

20. kép: Konténervonat élén kanyarog a V43 1061 Soroksárnál. Vörös Attila felvétele 2011. január 13-án készült

21. kép: Az 1062-es Szili pihen a szolnoki tehervágányok egyikén 2008. július 29-én, a gép akkoriban még Dombóvárhoz tartozott (fotó: Károly Szabolcs)

22. kép: A már a trakciós flottában szolgáló 1062-es a Déliben, egy klasszik Bhv-s ingaszerelvény élén, 2008. október 9-én (fotó: a szerző)

23. kép: Budatétényen halad át vonatával a V43 1075-ös Szili 2007. április 13-án (fotó: Vörös Attila)

24. kép: A Déli pályaudvaron pózol Vörös Attila fényképezőjének lencséje előtt az 1082-es Szili 2005. február 26-án

25. kép: Az osztrák és szerb kocsikból álló Avala nemzetközi vonattal halad Soroksárnál a V43 1128 2007. június 6-án (fotó: Vörös Attila)

26. kép: Három By-t húzva halad Soroksárnál az 1128-as Vörös Attila 2008. április 10-án készült fotóján

27. kép: Vörös Attila felvételén nem túl hosszú tehervonatával halad Hatvan környékén a 133-as 2017. június 21-én

28. kép: Szintén tehervonattal, Alsógödnél, 2019. január 4-én (fotó: Vörös Attila)

29. kép: Nyíregyházáról érkezik Szerencsre az 5135-ös személyvonat élén a Békéscsabáról az északkeleti országrészbe keveredett 1137-es Szili 2007. március 7-én. Az első vágányon az 1042-es a Miskolcra induló 5253-ashoz jár körbe (fotó: Károly Szabolcs)

30. kép: Egy nyolckocsis záhonyi gyorsvonattal dönget be Debrecenbe a szárnyaskerekes 1145-ös Szili 2008. február 13-án (fotó: Károly Szabolcs)

31. kép: Szerencs állomás kezdőponti bejáratához közelít az 1145-ös az IC562 számú Jázmin Intercityvel 2008. június 19-én (fotó: Károly Szabolcs)

32. kép: Második generációs IC-kocsikból álló intercityvel érkezett Nyíregyházára a már trakciós feliratot szerzett V43 1145-ös. Károly Szabolcs felvétele 2008. szeptember 17-én készült

33. kép: Már az új rendszerű pályaszámmal és trakciós matricával az orrán halad a 145-ös Kunszentmiklós-Tassnál 2013. december 6-án (fotó: Vörös Attila)

34. kép: Ferihegynél dönget IC-vel a már startos 431 145-ös 2016. augusztus 4-én. A gépre időközben klímát is szereltek (fotó: Vörös Attila)

35. kép: A V43 1231-es szili öt 20-17-es By-ból és egy 19-37-es Ao kocsiból álló gyorsvonatával halad Dinnyésnél 2006. június 20-án. Vörös Attila felvétele egy újabb pillanat, ami már csak megörökítve létezhet: a By-ok és az Ao-k is gyakorlatilag kikoptak a forgalomból, a fehérvári vonalat pedig tokkal-vonóval újjáépítették

36. kép: Háromkocsis szerelvényével érkezik Budatétény megállóhoz az 1231-es Szili 2017. december 5-én (fotó: Vörös Attila)

37. kép: A Záhonyba, közvetlen kocsikkal Mátészalkára tartó IC620-as Bereg IC élén pózol a nyári napsütésben Debrecen első vágányán a nagyon szép állapotú V43 1301. Vörös Attila felvétele 2006. július 19-én készült

38. kép: Soroksárnál tempózik négykocsis elővárosi ingavonatát tolva az 1301-es 2008. április 10-én (fotó: Vörös Attila)

39. kép: Már a startos éra: a 301-es a gyöngyösi ingán dolgozott 2017. március 16-án, Vörös Attila Gyöngyöshalásznál kapta el a kétkocsis járatot

40. kép: A Keleti pályaudvar csonka 10. vágányán pihen az akkoriban Szolnokhoz tartozó 1354-es Szili az M44 417-es Bobó, valamint a Keleti mosó-védőkocsijának társaságában 2007. március 29-én (fotó: a szerző)

41. kép: Miután meghozta Nyíregyházáról Szerencsre a délutáni 5145-ös személyvonatot, a visszafelé tartó 5136-oshoz jár körül a már szegedi 431 354-es 2014. október 10-én (fotó: Károly Szabolcs)

42. kép: Egy szintén megismételhetetlen felvétel: a V43 1357-es még szolnoki gépként a hatvani, „patkány” Bhv-kból álló ingán, az átépítés előtti Gödöllőn, 2008. augusztus 1-jén (fotó: Károly Szabolcs)

43. kép: Soroksárnál halad az Avala nemzetközi gyorsvonattal a már MÁV-Trakciós 1357-es 2011. augusztus 23-án (fotó: Vörös Attila)

44. kép: Vörös Attila felvételén Szárnál dübörög konténervonattal a már szegedi, átszámozott 357-es 2017. október 16-án

45. kép: Soroksárnál kanyarog tehervonatával a 357-es 2017. november 13-án (fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek