Ünnepi közlekedési bonyodalmak – térkép

iho   ·   2013.08.15. 10:33

Augusztus 19-én családi programok és az előkészületek miatt már lesznek forgalomkorlátozások a város több pontján, így több tömegközlekedési járat is módosított útvonalon közlekedik, jelzi a Budapesti Közlekedési Központ.

A Batthyány tér térségében zajló rendezvények megközelítésére az M2-es metrót, míg a Budai Várban zajló Mesterségek Ünnepére való eljutáshoz a Deák Ferenc tér M felől közlekedő 216-os jelzésű, rendkívüli autóbuszjáratot ajánlja a BKK.

Augusztus 20-án az ünnepi programok – a katonai tiszteletadás, az ünnepi szentmise, a Szent Jobb Körmenet, az ünnepi tűzijáték és az azt követő ingyenes Ákos-koncert – idején, mind a budai, mind a pesti belváros közúti forgalmának korlátozása miatt számos közösségi közlekedési járat halad majd terelt útvonalon, ugyanakkor a metró-, a hév-vonalakon, valamint a fontosabb felszíni járatok esetében járatsűrítéssel segítik, biztosítják a programokra történő eljutást, illetve a hazautazást, hangzik a közlemény.

Augusztus 20-án az egész napos, valamint késő esti rendezvények megközelítésére a budai és pesti, főútvonalakat, hidakat is érintő lezárások miatt a közösségi közlekedési járatok igénybevételét kéri a BKK mindenkitől az egyéni autós közlekedés helyett, személygépkocsival ugyanis a belvárost megközelíteni, illetve ott megállni szinte lehetetlen lesz!

Nemzeti ünnepünkön mindhárom metróvonalon a szerelvények meghosszabbított üzemidővel közlekednek, az utolsó szerelvények 1:15-kor indulnak a Deák Ferenc tér állomásról az M1-es, az M2-es és az M3-as metrók esetében egyaránt. Számos felszíni járat is meghosszabbított üzemidővel közlekedik augusztus 20-án, illetve a hazajutást segítve több éjszakai járat is sűrűbben jár. Azon főbb járatok, amelyek utolsó járatai más napokon nem az utolsó metróhoz csatlakoznak, szintén meghosszabbított üzemidővel közlekednek.

Részletes és percről percre aktualizált információk a BKK-portálon és cég facebook-oldalán találhatók.

Kapcsolódó hírek