Vasútőr–történelmi kép 1–0

Naponta ezrével készülnek a feledhetőbbnél feledhetőbb vasútfotók Magyarországon. Felrakjuk a Facebookra, Instára, akárhova, begyűjtjük rá az átlagos lájkszámot, két nap múlva pedig már senki nem emlékszik rá. Nagyon ritkán viszont készül olyan, amire hónapok vagy akár évek múlva is emlékszünk, esetleg évtizedekkel később is hivatkozzuk. Jó téma, hírérték, jó megvalósítás, epik fények, valamilyen nagyon szerencsés együttállás, ilyesmi vagy ezek együtt kellenek ehhez.

Pénteken két, sokat látott fotóstársammal együtt is valami ilyenen törtük a fejünket. Különleges mozdony, extra hosszú vonattal, remek téma, csak valahogy meg kéne mutatni, hogy látszódjon is. Bedobtam a kockázatos ötletet, hogy mit kéne csinálni, összenéztünk, egye fene, megpróbáljuk. Erre a nézőpontra gondoltam:

Persze megvan a kockázata, na nem az, amire a laikusok gondolnak, hiszen nincs biztonságosabb mászóka egy ilyennél a korhadt fák és egyéb romos tákolmányok után. Viszont ez kérem üzemi terület, és nyilvánvalóan tilos a behatolás. A kockázat a fotós szemszögéből az, ha korán lebukik, vagy közel sem kerül a helyhez.

Pénteken a tétényi tolatós annyi teherkocsit mozgatott meg, hogy negyedszer is érdekesnek tűnt elmenni pár képért a 2143-as Csörgőről. Már akkor gyanakodni lehetett a hosszú vonatra, amikor hajnalban a nagytétényi teherkocsikkal soron kívül betért Fradiba, majd vissza Kelenföldre. Ilyet csak akkor csinálnak, ha olyan sok a kocsi, hogy egy vonat hosszába már nem férne bele mindhárom iparvágány elegye együtt. A retró Csörgő vitte ismét a kiszolgálómenetet, érdemes volt tehát figyelni. A Nagytétény-Diósdról nyíló Brenntag-iparvágányról aztán huszonhat tartályt húzott ki, ami nem szokatlan, előfordul néha, de általában tíz alatti a kocsiszám.

Utána jött a hárosi élesztőgyár. Ide múlt péntek óta két irányvonatot is betoltak, de nem vittek el semmit. Most péntekre így jelentős mennyiségű leürített melaszos vagon gyűlt össze, ezek közül huszonötöt húztak ki az üzemből. Ez is impozáns szerelvény már önmagában is, de aztán Hároson összetolták a korábbi huszonhattal. Az így együtt már ötvenegy tartály a Csörgő mögött!

És akkor gyors tanakodás, hol mutatna ez egyáltalán. Közben kis idő múlva elcsörgött a menet Kelenföldre a felújítás alatt levő 40a vonalon, a papírmunkát majd itt csinálják meg. És persze ha lenne kocsiösszeállítás, azt is, de ugye a nagytétényi kocsikat már bevitték Fradiba korábban, az ötvenegy tartály (körülbelül 650 méter) mögé már nem is férne sokminden.

Kelenföldön egy jó órát szoktak eltölteni az előbbi tevékenységekkel, vagy többet, ha a forgalmi helyzet úgy hozza. Eljött már az IC, a G43, a tauruszos és a gigantos teher, az Emigen már rég kék a Csörgő, kezdünk izgatottak lenni, amikor két sárgamellényes egyszer csak ott terem és megszólít:

– Kedves uraim, mit csinálnak maguk itt?
– Hát csak nézegetjük a vonatokat...
– Akkor legyenek szívesek elfáradni (sic!) és máshol nézegessék! Ez üzemi terület.

Úgyhogy én itt nézegettem végül a kisvártatva meginduló 2143-ast az ötvenegy kocsijával, társaim pedig kicsit messzebb, de persze ugyanúgy üzemi területen. Majd megkérdezünk valami grefitiseket, hogyan lehet ügyesebben meghekkelni a vasútőrséget egy-egy olyan képért, ahol megéri a több kockázat, mint mondjuk a 2143-as ötvenegy tartállyal...

* * *