Végre a kelet-szlovákiai régió is kap új vasúti járműveket

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2021.08.13. 15:00
EJ

Kilenc új, korszerű villamos motorvonat szerelvény érkezik a Kassa és Eperjes megyébe. A kontraktus értéke 76,3 millió euró. 

Fellélegezhetnek a Szlovákia keleti régióiban lakók, hiszen nem sokára sokkal jobb minőségű vasúti járműveken utazhatnak, mint eddig. Korábban arról írtunk, hogy mennyire nagy a kontraszt Szlovákia egyes régiói között a vasúti közlekedésben: míg a nyugati és északi országrészben már szinte kizárólag korszerű vonatokat állítanak csatasorba, addig a déli és a keleti régiókban még mindig maradnak az élemedett korú, hetvenes években gyártott szerelvények, sőt nem is kis számban. Ennek most úgy látszik, végre vége. A ZSSK vasúttársaság kifejezetten hangsúlyozza, hogy a Škoda Transportation által gyártott egyszintes szerelvények a Kassai és Eperjesi Kerületben (megyében) fognak közlekedni. 

A ZSSK korábban huszonöt szerelvényt rendelt a cseh járműgyártótól, amiből tizennyolcat már le is szállított a gyártó, viszont ezek a zsolnai és trencséni régióban pendliznek a Trencsén–Zsolna–Liptószentmiklós–Poprád vonalon, keletebbre már nem jutnak el. A jelenleg aláírt szerződés értelmében a kilenc ugyanilyen szerelvény már a Kassa–Eperjes–Héthárs–Palocsa (Košice–Prešov–Lipany–PLaveč) és a Kassa–Alsómihályi–Tiszacsernyő (Košice–Michaľany–Čierna nad Tisou), valamint az Alsómihályi–Tőketerebes (Michaľany–Trebišov) vonalon közlekednek majd. A kilenc korszerű szerelvényt legkésőbb 2023 végéig át kell adni a megrendelőnek. A vasúti projekt finanszírozása legnagyobb részben uniós támogatási forrásból és állami hozzájárulásból valósul meg, a szlovák vasúttársaság önerőből mindössze 1,94 millió euróval járul hozzá. 

A szlovák sínpárduc utastere

Az új szerelvények alacsonypadlósak, háromszáz utas befogadására alkalmasak, maximális sebességük 160 kilométer/óra. mozgáskorlátozottak számára kijelölt fülkével is el vannak látva, a WC is modern, zárt rendszerű, a kerékpár és babakocsiszállítás lehetősége is adott, valamint a nagyméretű poggyásznak is van helye, sőt sífelszerelés és snowboard szállítása is lehetséges a vonaton. Persze, hogy van wifi, konnektorok, USB-csatlakozók, kamerarendszer, utasszámláló, korszerű utastájékoztató rendszer.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek