Újabb mérnöki szak indulhat a Szolnoki Főiskolán
A szak mellett duális képzési lehetőségek feltérképezésével kapcsolatos szándéknyilatkozatot írt alá Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora és Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója.

Futár-kijelzőt telepített a BKK az 1-es és a 3-as villamos több megállójához – utólag.
Két nappal tovább használhatóak a márciusi helyközi bérletek. Tasó László „elintézte.”
A Barcelona–Düsseldorf járat rögtön azután kezdett erős süllyedésbe, hogy elérte az utazómagasságot. Délután sikerült egy helikopternek leszállnia a roncsoknál, nincs túlélő.
Már csak négy hét!
A főváros azt kívánja elérni az Európai Uniónál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat – mondta a főpolgármester hétfő este a HírTV Magyarország élőben című műsorában. Beszélt a Déliről is.
Napirend előtt és azonnali kérdések között is tárgyalt közlekedési kérdéseket az országgyűlés.
Az 1200 milliárd forint legnagyobb részét, 37,8 százalékát, 450 milliárd forintot a transzeurópai közlekedési hálózat vasúti elérhetőségének javítására különítettek el.