Közfoglalkoztatás: 1600 embert vállal a MÁV
·
2015.03.11. 11:27
A vasúttársaság idén is részt vesz a kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási programban.
A vasúttársaság idén is részt vesz a kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási programban.
A moszkvai metróban forgalomba állított 81-760-as kocsik hiányosságaival kapcsolatban a napokban több cikk is megjelent az orosz sajtóban. A hibák Budapesten is megjelenhetnek.
Meg korszerű, ugyanis fővárosszerte folytatódnak a korábban elkezdett buszmegálló-felújítások.
Hatalmas volt az érdeklődés, a felvételi elbeszélgetéseket március 20. után kezdik.
Indokolt a fővároshoz hasonló mértékű hozzájárulást kapnia a balatoni közlekedésnek a kormánytól.
Az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől az áruforgalom növekedését várják.
Megérkezett Budapestre az első CAF, szerda délre már össze is szerelték a két felet.