Hírek
Március 15-i forgalomkorlátozások a fővárosban
Az ünnepi rendezvények miatt már szombaton majd vasárnap is Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjárműforgalom előtt.
Már ön is fölszállhat a Modulóra!
És még bliccelni sem kell, sőt elsőajtózni sem!
Távoli torony, szimuláció, irányítók okos szemüvege
Megint sztrájkolnak az olasz vasutasok
Szombat estétől vasárnap estig tart a munkabeszüntetés, emiatt az olasz vasúton vonatlemondásokra, késésekre kell számítani.
Norwegian: vége a sztrájknak
Hatvan Kravtex a Dél-Dunántúlra
A Pannon Volán saját magának, valamint a Gemenc Volán és a Kapos Volán megbízásából hatvan helyközi szóló autóbuszt vásárol.
BKV: pozitív gazdálkodás
Az elfogadott üzleti terv keretei között gazdálkodtak. Hatékonyságnövelő intézkedéseinek köszönhetően évek óta pozitív az üzemi eredmény. Közlemény.
Őrült sokat vonatoztunk tavaly!
A MÁV-Start bevételei több mint 1,6 milliárd forinttal nőttek 2014-ben a nemzetközi és a belföldi menetjegy-, illetve bérleteladásokból az előző évhez képest.
Bécsben tesztelik az első katari villamost
Elhunyt Kautz István
Életének 67. évében elhunyt Kautz István. Az MLSZKSZ megemlékezése.
Légiútvonalak nélkül, az optimális repülésért – 2. rész
Itt egy újabb nagy Britannia!
Hajókeresztelőt tartottak Southamptonban, a ceremónián ott volt II. Erzsébet brit királynő is.
Szerintünk 40 nap múlva kész a támfal ideiglenes helyreállítása
Janka nénivel értünk egyet. Bár ő miután megitta a bort, megváltoztatta a véleményét...
EKÁER: sosem lesz jó?
Sok a nyitott jogalkalmazási kérdés az EKÁER-ben a szakmai szervezetek szerint.