Belátható időn belül eljön az energiatárolásra is alkalmas hidrogén ideje; a köz- és a vasúton is
Interjú Lepsényi Istvánnal, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség, illetve a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. igazgatóságának elnökével.
Interjú Lepsényi Istvánnal, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség, illetve a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. igazgatóságának elnökével.
Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbusz-vezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok.
A Bakai Nándor utcai telephelyen nyolc töltőállomást is építettek, egyszerre tölthető valamennyi jármű. 1 milliárd 300 millió forintba kerültek BYD buszok, a költségek hetven százalékát állta az Európai Unió.
Kétszáznyolcvan mozdonyt újít fel a cseh járműgyártó az egyiptomi vasúttársaság számára.
Július 1-jétől mindenhol új MAN-ek járnak az MHU-k helyett.
A statisztikai bázishoz, azaz a tavalyi első negyedéveshez képest ötvenhattal.
Prágában, a dél-csehországi és morvaországi regionális pályákon jöhetnek számításba a jövőben.
Hamarosan megkezdődik az a 175 millió euró értékű beruházás, amelynek keretében a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. kínai leányvállalata egy repülőgépek gyártását szolgáló, 18 ezer négyzetméteres épületkomplexumot létesít az ázsiai országban.
Nem az a kérdés, hogy szükség van-e a vasúton a hidrogéntechnológiára, hanem az, mikortól lehet bevezetni. Interjú Ludvig Lászlóval, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatójával.
Nyolc erdészeti vállalat döntéshozói a Rail Cargo Hungaria és a Rail Cargo Logistics – Hungaria menedzsmentjével tárgyaltak, és közben egy kicsit meg is tisztult az erdő.
Az Európai Unió törekvéséről van szó, miszerint 2030-ig az 1990-es szinthez képest 55 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsájtását. Ám egyelőre elégtelenek az erre irányuló intézkedések.
A digitális korban a vállalkozásoknak alkalmazkodniuk kell az új trendekhez és lehetőségekhez. Az internet világa elhozta az online vásárlás és az e-kereskedelem robbanásszerű fejlődését, amely egyre népszerűbbé válik a fogyasztók körében. Ebben a dinamikus és versenyorientált környezetben egyre több vállalkozás dönt úgy, hogy webshopot hoz létre. A webshop készítés egy online vállalkozás megalapozásának egyik alappillére. A webshop egy olyan virtuális üzlet, amely lehetővé teszi a vállalkozásoknak, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat az interneten keresztül értékesítsék. Ezáltal bárki, bármikor és bárhonnan hozzáférhet a teljes termékkínálathoz, és könnyedén vásárolhat az otthonában vagy akár az okostelefonján keresztül.
A Firenzétől északnyugatra fekvő Prato és Bologna közötti pályát annak érdekében fejlesztik, hogy az azon található alagutak alkalmassá váljanak a félpótkocsik és a 2896 milliméter magas, úgynevezett High Cube konténerek szállítására.
A nehézipar korunk egyik legfőbb környezetszennyező tényezője. Nyersanyagok előállításához szükséges folyamatok szinte kivétel nélkül valamilyen károsító hatással van környezetünkre. Legyen az vas vagy alumínium előállítás, az ércek és más összetevők bányászata már önmagában pusztítással jár. A bányák lehetnek erdős területeken, ami által erdőirtások mellett jelentős tájsebek keletkeznek. Nem beszélve a kitermelés okozta géphasználatok folyamatos szén-monoxid kibocsátásáról.
Modern, felhasználóbarát külső, újrarendezett tartalom!