Drónveszély Ferihegyen, új éjszakai elővárosi vonatok – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.10.20. 18:00
alsogod_flirt_feluljaro_sorompo_kislid

Midi iskolabusz az ITE-től. Újabb buszverzióval rukkolt elő az Inter Traction Electrics Kft.: a Mercedes-Benz Sprinter alapokra épített REFORM S típusú iskolabuszban tizennyolc ülés található, kettő plusz egyes elrendezésben. A járművet Euro VI-os dízelmotor mozgatja, a sebességváltója automata, egyetlen negatívuma a laprugós hátsó futómű. A Reform S számos biztonsági funkcióval rendelkezik: előre és hátra sárga villogókat, „gyermekszállítás” táblát, valamint hátra egy, az iskolabusz elsőbbségére figyelmeztető, megvilágítható táblát is szereltek. Wifi, USB-csatlakozók és utastájékoztató kijelző is megtalálható az utastérben.

Drónveszély miatt a hét elején három egymást követő este is fel kellett függeszteni egy időre a ferihegyi reptér forgalmát

Drónok zavarták meg a Liszt Ferenc repülőteret. Október 14-én, 15-én és 16-án este is pilóta nélküli légi járművek, vagyis drónok repültek be a nemzetközi légikikötő területére, megzavarva annak forgalmát. Az intézkedés idejére (hétfőn huszonhárom percre, kedden közel egy órára, és szerdán is jó néhány percre) fel kellett függeszteni a ferihegyi le- és felszállásokat, az érkező repülők várakozásra kényszerültek. A drónok a repülőtér több területét érintve a futópályákat és az irányítótornyot is megközelítették, szándékosan zavarták és veszélyeztették a légi közlekedést.

Tajvanba szállíthat mozdonyokat a Stadler. A szigetország vasútja, a TRA harmincnégy dízel-villamos mozdonyt rendelt 165 millió euró értékben a svájciaktól. A személyszállító és tehervonatok továbbítására egyaránt alkalmas, hattengelyes, 1067 milliméter nyomközű járművekben a Cummins kétezer kilowatt teljesítményű dízelerőforrása fog dolgozni, mely százhúsz kilométer per órás sebesség elérését, valamint négyszázharminc kilonewton indító vonóerőt tesz lehetővé a gépek számára. A helyi trópusi-szubtrópusi klímaviszonyok, valamint a hegyvidéki domborzati viszonyok miatt a Stadler speciális kialakítással építi meg a mozdonyokat.

Új esti és éjszakai járatokkal bővíti az elővárosi kínálatot a MÁV-Start a 70-es és a 100a vonalakon október 19-étől (fotó: Vörös Attila)

Esti kínálatbővítés a váci és a ceglédi vonalon. Október 19-étől új esti és éjszakai járatokat indít a MÁV-Start a 70-es és a 100a vonalakon. Előbbi vonalon munkanapokon már 19:25-kor és 20:25-kor is indul majd G70-es gyorsított vonat a Nyugatiból Szobra, az új, éjszakai S70-es személyvonatok pedig péntekről szombatra és szombatról vasárnapra virradó éjszaka 1:52-kor, 2:52-kor és 3:52-kor startolnak a Nyugatiból. A 100a-n szombati és vasárnapi közlekedési napokon a 0:43-as és 2:43-as személyvonatok között 1:43-kor is indul járat Szolnokra a Nyugatiból. A 30-as vonalon pedig két, a Balaton déli partján közlekedő munkanapi járat (8518, 8615) útvonalát hosszabbították meg: Székesfehérvár és a Déli pályaudvar között is használhatóak lesznek.

Akkus Flirtöket vesznek a németek. Schleswig-Holstein szövetségi tartomány közlekedési hatósága, a NAH.SH ötvenöt felsővezetékes üzemű, de menet közben tölthető akkumulátorról is üzemelő motorvonatot szerez be a Stadlertől. A hatszázmillió euró értékű megállapodás opcionálisan további ötven szerelvény lehívását is lehetővé teszi. A kétrészes, közel kétszáz utas befogadására képes Flirt Akku vonatok dízelüzemű szerelvényekat váltanak majd ki 2022-től a Kiel–Lübeck–Lüneburg, a Bad Oldesloe–Neumünster–Heide–Büsum, a Kiel–Husum, a Husum–Bad St. Peter Ording, a Kiel–Rendsburg és a Kiel–Eckernförde–Flensburg viszonylatokon.

Ötvenöt kétrészes Flirt Akku szerelvényt vásárol a Schleswig-Holsteini közlekedési hatóság (illusztráció: Stadler)

Folyamatosan fejlődik a MÁV alkalmazás. A MÁV-Start jegyértékesítési mobilapplikációját eddig 390 ezer készülékre töltötték le. Jövő márciustól már nemzetközi jegyet is lehet majd rajta venni, elsőnek a Budapest–Bécs útvonalra. Az Elvira menetrendi keresővel összekötött internetes jegyvásárlás és az applikáció hátterét is jelentő JÉ jegyértékesítő rendszer egyelőre még két külön szisztéma, később azonban az elvirás bele fog olvadni a JÉ-be, és akkor már valamennyi nemzetközi jegyet meg lehet venni az alkalmazással is. A MÁV app részesedése az online értékesítés bevételéből huszonnyolc százalék, az eladott jegyek darabszámát tekintve közel harmincöt százalék. Az alkalmazás megjelenésében is lesznek változások, továbbá bérletet is lehet majd váltani benne még idén. Először a budapesti agglomerációban vezetik ezt be.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek