Erősen bezuhant Małaszewicze forgalma

iho/vasút   ·   2023.10.09. 15:00
malaszewicze_terminal

Az Ázsia és Kína között az Új Selyemúton közlekedő tehervonatok legfőbb európai határátlépő pontjának számító átkelőjén 2023 első félévében a tavalyihoz képest mindkét irányban jelentősen csökkent a tranzit áruforgalom.

A lengyel közúti közlekedési intézet adatai alapján a nyugati irányú forgalom terén 24,3 százalékkal mértek kevesebbet, ez 57 ezer 180 TEU (húsz láb, 6,1 méter hosszú szabványos konténer) kapacitást jelent – a visszaesés körülbelül nyolcezer TEU.

Keleti irányban még ennél is sokkal drasztikusabb a visszaesés: 91 százalékkal esett vissza a forgalom, mindössze 824 TEU árumennyiség utazott a Kínába tartó szerelvényeken az idei év első hat hónapja során. Habár ez kiemelkedően durva visszaesés, azonban mégsem feltétlenül befolyásolta annyira a Kína–Európa Expressz konténervonatok teljes kereskedelmi volumenét, mint a nyugati irányú forgalom csökkenése.

A lengyel–fehérorosz (belorusz) határon fekvő Małaszewicze tranzitforgalma bezuhanásának egyik magyarázata lehet az Új Selyemúton közlekedő vonatok stratégiájának és hangsúlyának megváltozása. Idén a Kínából induló szerelvények célállomásainak változását lehet tapasztalni, elsősorban az Ukrajnában dúló háború, valamint az orosz agresszió miatt Oroszországra kirótt szankciók okán.

A kínai nemzeti vasút China Railways például olyan járatokat promotál, melyek olyan oroszországi városokba szállítanak, mint Moszkva és Szentpétervár, továbbá a kazahsztáni Asztana és Atkau. A kínai fuvarozók közlése szerint tevékenységük során a Kínából induló nemzetközi tehervonatok nyolcvan százaléka Oroszországba közlekedik.

Lengyelország az Új Selyemúton betöltött szerepéről, valamint az Új Selyemúttal való kapcsolatairól a november 29-e és december 1-je között Budapesten tartandó hetedik európai Selyemút-csúcstalálkozón, a European Silk Road Summit 2023-on is zajlanak majd megbeszélések – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a małaszewiczei terminál. Kép forrása: PKP Cargo)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.