Ez még gombócból is nagyon sok: már kétezer-ötszáz FLIRT-öt adott el a Stadler

iho/vasút   ·   2023.06.16. 12:00
02_filrt_upgrade

Több mint kilencszáz motorvonat gyártásában a Stadler szolnoki üzeme is részt vett.

Komoly mérföldkövet ünnepelhet a Stadler: az olasz Valle d’Aosta régió négy motorvonatra szóló szerződésével eladták a kétezer-ötszázadik FLIRT-vonatot. Mintegy húsz évvel az első jármű megrendelése után a járműtípus ma már huszonegy országban teljesít szolgálatot, az északi sarkkörtől Magyarországon át, egészen Észak-Afrikáig. A modell igazi nemzetközi bestseller lett, köszönhetően annak, hogy nemcsak innovatív tervezés eredménye, de teljesítménye és minősége is kiemelkedő. A FLIRT-ök Magyarországon 2007 óta közlekednek, a MÁV-Start és a GYSEV vonalain összesen 143 motorvonat (123 plusz húsz) szállítja az utasokat. A FLIRT-flotta a MÁV teljes futásteljesítményének mintegy negyedét adja, kiemelkedően magas, átlagosan 94 százalékos rendelkezésre állás mellett.

A FLIRT a Flinker Leichter Intercity und Regional Triebzug (magyarul gyors, könnyű, intercity- és regionális vonat) rövidítése. A jármű a modern vasúti szállítás egyik legnépszerűbb és legsikeresebb megoldásaként ismert.

Az első FLIRT-típus egy négyrészes, csuklós járműként kezdte meg a pályafutását, amelynél a hajtás a két szélső forgóvázban kapott helyet. A tervezés a GTW típusnál már jól bevált koncentrált hajtás elvét követte, ugyanakkor annak elhelyezése már a jármű két végén történt. Ennek eredménye az egész jármű hosszában elérhető igen tágas és alacsonypadlós utastér lett, amely új standardot hozott létre a regionális motorvonatok piacán. Az innovatív megoldás elsőként a Svájci Szövetségi Vasúttársaság (SBB) elővárosi vonalán debütált, ahonnan a Stadler számára már nem volt megállás.

A svájci SBB egyik FLIRT-motorvonata (képek forrása: Stadler Rail)

Az elmúlt húsz év során a járműtípus számos fejlesztést kapott, és a hajtástechnológiát illetően is számos változatot dolgozott ki a vállalatcsoport. A tisztán villamos hajtás mellett már hidrogén, akkumulátor és dízel hajtásmodulok is elérhetőek, illetve ezek különböző hibrid megoldásai. A típushoz kapcsolódó legújabb újdonság a Stadler saját vonatbefolyásoló rendszerének fejlesztése, melynek köszönhetően egy magas mértékben digitalizált járművet kap az üzemeltető. A FLIRT összességében egy rendkívül fontos katalizátora volt a Stadler fejlődésének és sikertörténetének az elmúlt évtizedekben.

Peter Spuhler, a Stadler igazgatóságának elnöke elmondta: „Amikor bemutattuk a FLIRT vonatot, elképesztően nagy hatású koncepciónak számított. A tény, hogy a nagyobb járműgyártók mind minket kezdtek utánozni, egyrészt büszkeséggel töltött el minket, másrészt pedig motivációt jelentettek a további innovációkhoz. A FLIRT sikere egyértelműen a csapatunk sikere, és továbbra is azon dolgozunk, hogy tovább tökéletesítsük a megoldásainkat. A 2500. FLIRT vonat eladása jelentős mérföldkő a Stadler számára, mely megerősíti, hogy a járműveink kiemelkedő minőséggel és teljesítménnyel rendelkeznek. Büszkék vagyunk arra, hogy a FLIRT modellt világszerte nagyra értékelik a vasúttársaságok és az ügyfeleink, és hogy a járműtípus segít hatékonyabbá és vonzóbbá tenni a vasúti közlekedést.”

Svájcból Magyarországon át a nagyvilágba

A FLIRT sikertörténete az SBB megrendelésével kezdődött 2002-ben: a Stadler tizenkét vonatra kapott megrendelést a Stadtbahn Zug és további harmincra a Basel S-Bahn számára. Az eredeti kivitelt nagyjából két év múlva helyezték üzembe, és nagyon népszerűnek bizonyult az utasok körében.

Egy norvégiai FLIRT hasít a havazásban

A motorvonattípus magyarországi története 2007-ben kezdődött, amikor a Stadler átadta a MÁV részére az első FLIRT-öt, amelyet 2018-ig további 142 követett. A svájci vállalatcsoport kiemelt figyelmet fordított arra is, hogy a hazai megrendeléseket mindig a lehető legnagyobb hazai hozzáadott érték mellett tudja megvalósítani, amelynek következtében 2009-ben létrejött a Stadler szolnoki kocsiszekrényüzeme is, amely viszont nem csak a hazai piacon rendelt járművek gyártásába kapcsolódott be. Az eddig megrendelt 2500 járműből a hazai üzem összesen 912 FLIRT vonat gyártásában vett részt, az indulás óta pedig 3675 FLIRT-kocsiszekrény hagyta el a vállalat kapuit. Ezt a teljesítményt a magyar munkavállalók 28 ezer tonna alumínium felhasználásával és hatmillió munkaóra befektetésével valósították meg.

A FLIRT nemcsak a svájci és magyar piacot hódította meg, hanem nemzetközi szinten is kedvező fogadtatásban részesült. Norvégia a FLIRT vonatok egyik legfontosabb értékesítési piacává vált. A norvég állami vasút, az NSB összesen százötven FLIRT-kocsit rendelt Oslo környékére elővárosi és intercity-használatra. A FLIRT-ök által kiszolgált területen az utasszám húsz százalékkal emelkedett minden egyéb menetrendbeli vagy útvonal-módosítás nélkül. Mostanra minden második norvég utas Stadler vonaton utazik. Idén márciusban az állami tulajdonban lévő Norske Tog újabb szerződést írt alá a Stadler vállalattal további maximum száz FLIRT vonat gyártására és leszállítására. A Svájcon kívüli legnagyobb FLIRT flotta Németországban közlekedik, ahol csaknem ötszáz egységet üzemeltetnek különböző vasúttársaságok. Mára a Stadler FLIRT járművei huszonegy országban szelik a síneket az északi sarkkörtől Észak-Afrikáig.

A siker titka a moduláris szerkezet

A FLIRT vonatok az intelligens, innovatív dizájnt bevált technológiákkal ötvözik. Ráadásul a Stadler moduláris koncepciójának köszönhetően hihetetlenül sokoldalúak is. A FLIRT nagy teljesítményű hajtásrendszere, kiváló gyorsulási és fékezési képességei, valamint az ergonomikus járműirányítás, kényelmes belső kialakítása és moduláris elrendezése révén költséghatékony választ jelent az urbanizáció követelményeire, és a közlekedési piacra nehezedő egyre növekvő nyomásra.

A típus megbízható, bevált rendszermodulokra épül, így költséghatékony megoldást kínál, amelyet az ügyfelek igényeinek megfelelően lehet személyre szabni. Ennek az elvnek az egyik legnagyobb előnye, hogy minden vonatot a regionális és helyközi személyszállítás követelményeihez lehet igazítani.

A németországi NAH.SH akkumulátoros hajtású FLIRT Akkuja

A hajtásrendszerek széles választéka

2015-ben Olaszország Valle d’Aosta régiója rendelte meg az első kétféle hajtási rendszerrel felszerelt FLIRT vonatot. Mára a Stadler FLIRT modellje a hajtásrendszerek széles választékát kínálja az ügyfelek igényeinek kielégítésére, amelyek környezetbarátak és hatékonyak is.

A teljesen elektromos, dízel- vagy vegyes üzemű modellek mellett a Stadler alternatív meghajtású, például akkumulátoros és hidrogénüzemű modelleket is kínál. A cég 55 akkumulátoros üzemű FLIRT Akku vonatot szállít a Nahverkehrsverbund Schleswig-Holstein (NAH.SH) számára, további ötvennyolcat pedig a DB Regiónak Németországba. Emellett a vállalat most teszteli az első hidrogénüzemű FLIRT vonatot az amerikai San Bernardino County Transportation Authority (SBCTA) számára. Az akkumulátoros üzemű FLIRT modellel a Stadler tartja az akkumulátoros üzemű vonattal akkumulátoros üzemmódban megtett leghosszabb út világrekordját is.

A 80 éve vonatokat gyártó Stadler székhelye a kelet-svájci Bussnangban található. A vasúti járműgyártási megoldások szolgáltatója több mint 13 ezer 500 alkalmazottat foglalkoztat különböző gyártási és mérnöki központban, valamint hetvennél is több karbantartó telephelyen. A vállalat tudatában van a fenntartható mobilitásért viselt társadalmi felelősségének, ezért innovatív, fenntartható és tartós minőségi termékeket képvisel. A fővonali vasutak és a városi közlekedés területén a termékpaletta nagysebességű vonatokat, intercity-vonatokat, regionális és elővárosi vonatokat, metrókat és villamosokat foglal magában. A Stadler emellett nagyvasúti mozdonyokat, tolatómozdonyokat és személyszállító kocsikat is gyárt. Emellett a világ vezető gyártója a fogaskerekű járművek piacán is.

(Nyitóképünkön a MÁV-Start régebbi, piros–fehér és az újabb kék–fehér színezésű FLIRT-jeinek egy-egy példánya, a háttérben pedig a GYSEV egyik zöld–sárga Stadler-szerelvénye)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek