Újra forgalomban a KISS, dászvidányjá moszkvai troli – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2020.08.30. 18:00
kiss_nyugati

Földön, vízen, levegőben: összefoglaló augusztus 24-étől augusztus 30-áig.

Újraindult a KISS-ek utasforgalmi próbaüzeme

A MÁV-Start emeletes motorvonatainak első forgalomba állított példányát, a 815 007-es vonatot először március 15-én vehették igénybe az utasok a ceglédi vonalon (100a). A lehetőség azonban mindössze két napig tartott: a koronavírus-járvány elleni intézkedések okán a Stadler hazarendelte Svájcba mérnökeit, akik nélkül nem haladhatott a folyamat. A vonatokkal a nyár folyamán különböző tesztek zajlottak, augusztus 24-étől pedig újraindulhatott a próbaüzem, ismét a 007-essel, de ezúttal már váci vonatokon. A tervek szerint a következő KISS szeptember közepén állhat forgalomba, ezt már a ceglédi elővárosi vonalon utazók kapják. A MÁV-Start összesen negyvenet rendelt a kétszintes, nagykapacitású szerelvényekből, az első 19 a szobi és a ceglédi vonalon áll forgalomba 2020–2021 során.

Forgalomban az első egyiptomi Transzmasholding-kocsik

Az egyiptomi nemzeti vasút ENR 2018 szeptemberében rendelt az orosz gyártótól összesen 1300 személykocsit, ötféle kivitelben. A járművek közül 680-at a Transzmas-leány TMH International és magyar partnere, a Magyar Vagon által nemrégiben felvásárolt Dunakeszi Járműjavítóban (DJJ) építik majd meg a következő öt és során. Az első kocsik még a TMH oroszországi, tveri gyárában (TVZ) készültek el, majd különböző oroszországi, magyarországi és egyiptomi teszteket követően álltak forgalomba a napokban. Az ENR eddig 33 harmadosztályú kocsit vett át, a vagonok egyelőre a Kairó és Alexandria közötti 208 kilométeren, valamint a főváros és az attól 473 kilométerre délre található Szohág között közlekednek.

32 milliárd forintot szán vasúti fejlesztések tervezésére költeni a kormány
32 milliárd forintot szán vasúti fejlesztések tervezésére költeni a kormány

 

Harminckétmilliárdot tervez vasúti fejlesztések tervezésére költeni a kormány

A következő, 2021-től 2027-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti beruházás előkészítését, tervezését támogatják. Többek között átépülhet a Nyugati pályaudvar vágányhálózata, felújíthatják és legalább egy szakaszon villamosíthatják a lajosmizsei (142-es) vonalat, kibővíthetik a Déli és Kelenföld közötti alagutat, megújulhatnak a váci vonalak (70-es, 71-es), a 80-as vonal Hatvan–Füzesabony szakasza, a 120-as vonal Békéscsaba–Lőkösháza, valamint a 100-as vonal Debrecen–Nyíregyháza része. Megtörténhet a Szombathely–Kőszeg (18-as) vonalon, valamint a 17-es vonal Zalaszentiván–Nagykanizsa szakaszán a villamosítás előkészítése is.

Megszűnt a moszkvai trolihálózat

Nyolcvanöt év után, idén augusztus 25-én elektromos buszok váltották le a trolikat az orosz fővárosban, ezzel a világ legnagyobb trolihálózatát számolták fel. Hírmondónak azért egyetlen trolivonalat meghagytak: a Komszomolszkaja tér és a Novorjazanszkaja utca között továbbra is lehet utazni az áramszedős buszokkal. Moszkvában jelenleg 450 e-busz teljesít szolgálatot, az év végére már hatszáz példányosra, 2024-ig pedig 2600-ra növekszik a flotta mérete. Jelenleg harminchat útvonalat szolgálnak ki elektromos buszokkal.

(Borítóképünkön az augusztus 24-étől ismét utasforgalmi próbaüzemet teljesítő 007-es Stadler KISS, fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek