Csomagküldés taxival
A cseh Liftago internetes alkalmazás már nemcsak utasokat, de csomagokat is szállít.
A cseh Liftago internetes alkalmazás már nemcsak utasokat, de csomagokat is szállít.
Szolgáltatásának kiterjesztésére készül jövőre a FlixMobility: a sikeres németországi első másfél év után külföldön is bevezeti FlixTrain márkáját.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló október 21-étől 27-éig.
Több ezer kíváncsi érdeklődő tekintette meg az új emeletes motorvonatot, szombaton, amely ma Monoron és Szolnokon mutatja meg magát.
Két „aprósággal” bővült az eddig ismert lista, ám azok fontosak: vasárnaptól kell majd figyelni a változásokra.
Egy három éves nagy kutatás indul, abban bíznak, hogy a rendszer kifejlesztésével sokkal gyorsabbak lesznek majd ezek a remízen belül mozgások.
Az új Scania Citywide kisebb üzemanyag-, illetve energiafogyasztást, nagyobb utaskapacitást, jobb vezethetőséget, valamint az utasoknak és a járművezetőknek nagyobb kényelmet kínál.
Ha csúcsidőn kívül nem kell fizetni a helyi közlekedésért, az még közgazdaságilag is indokolható.