Hétfőtől a Népligetig közlekedik a 83-as troli
Jelölése pedig 83M-re változik. Csütörtök délelőtt az iho.hu is részt vehetett a vonalbejáráson.
Jelölése pedig 83M-re változik. Csütörtök délelőtt az iho.hu is részt vehetett a vonalbejáráson.
Dinamikusan növekszik a Budapesti Közlekedési Központ februárban debütált alkalmazásának a használata.
A magyar járműgyártás a gazdaság, az ipar teljesítményében meghatározó szektor, jelentős szerepet tölt be a foglalkoztatásban, a kivitelben – hangsúlyozta Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerdán a Kravtex-Kühne Csoport Credobus Econell 12 Next autóbuszát bemutató budapesti sajtótájékoztatón.
Az iskolakezdéstől újra a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek a BKK járatai a fővárosban. Szeptember 1-jétől – a menetrendváltás mellett – néhány más változással is számolni kell.
Szeptember 1-jétől az 51-es főútnak a Némedi úttól délre eső szakaszán használhatják majd a sávot a buszok.
A teljes budai szakaszon, valamint Pesten a Korong utca megálló és a Rákospalota, Kossuth utca végállomás között. Hétköznapokon továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra a buszokon. Akinek nincs jegye, a járművezetőtől tud vásárolni.
A Škoda Electric harmincöt euróval alacsonyabb ajánlatot tett egy villanybusz legyártására, mint az alulmaradt versenytárs.
Augusztus 27-én és 28-án különleges Ikarus buszokat tekinthetnek meg a látogatók Kőbányán, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában.
Vitézy Dávid Facebook-oldalán jelentette be a tényt. Kért, és azt mondták a kérésére, legyen.
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok Budapesten az esti tűzijátékon kívül. A rendezvények miatt több helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni a fővárosban, amik érintik a közösségi közlekedést is
Augusztus 20. szombatra esik, ezért idén nem érinti változás az ünnepi hétvégi vonatok közlekedési rendjét. Jelentősen megnövekedhet azonban az utasforgalom, főként Budapestre utazhatnak sokan az ünnepi rendezvényekre, a Szent Jobb körmenetre és az esti tűzijátékra. A Volánbusz járatai 20-án, szombaton munkaszüneti napon, 21-én, vasárnap a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint közlekednek.
Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan már augusztus 15-étől érvénybe lépnek korlátozások a fővárosban, amik a közösségi közlekedést is érintik.
Új platformot hozott létre a bécsi közlekedési vállalat, ahova minden, a közösségi közlekedés iránt érdeklődő ötletét és véleményét várják.
A Tokaj Intercitykhez hangolt új buszjáratok indulnak hétvégente Tokaj-Hegyalján, amikhez Borongoló néven egy- és háromnapos, kedvezményes árú napijegyet is lehet váltani.
Közel egy év is kevésnek bizonyult a Volánbusznak, hogy a teljes flottát üzemeltesse, Debrecenben pedig még egy sem közlekedik.