Airbus tervek: a hidrogéné a jövő!
Három változat zéró-kibocsátású utasszállítókra. Melyik áll először forgalomba, netán a csupaszárny?
Három változat zéró-kibocsátású utasszállítókra. Melyik áll először forgalomba, netán a csupaszárny?
A BA nem tudja fenntartani a tízmilliós utasszámhoz mért létszámot sem, elkerülhetetlen az újabb, 236 fős létszámcsökkentés.
Párizs, London, New York – Budapest karanténveszélyes. Nem tudni még, hogyan lesz gazdaságosabb a működés.
Nemzetközi szállítógép-üzemeltetés, a német légierőnek azokkal a gépeivel, amelyeket már nem akartak volna átvenni.
Negyven fix és nyolc zoomolható kamerával figyelhetik a HungaroControl irányítói a pályákat, előtereket, a mozgásokat a repülőtéren.
Októberre is 80-90 százalékos visszaesésre számít a Budapest Airport, bezártak parkolókat, terminál-részeket.
Nyolc évenként friss típus? A javasolt fejlesztési és beszerzési rendszer nehéz helyzetbe hozná az oroszokat és kínaiakat, de a hazai cégeket is.
Ütközés sem volt, komoly veszélyhelyzet sem. Néhány nap javítás és újra repül a világ egyetlen repülőképes Li-2-ese.
Angol nyelvű Légi Jármű Karbantartó és Javító Specializáció indul
A Mustang és a Bulldog, Veres Zoli és Lujó meg a többiek: gazdag légi műsort sikerült összehozni Szegedre, a város szívébe.
Hogyan lehet garantálni, hogy hűtve maradjon az oltóanyag? Megint be kell vetni az utasszállítókat?
A hátsó gép utasai mennyire szenvednék a turbulenciát? Kell-e külön képesítés a pilótának? Minden típus alkalmas erre a feladatra?
Szűkszavú kiegészítés a külügyi közleményhez...
A lamináris szárnytól a hűtő tolóerejéig. Miért tudta a P-51-es Berlinig kísérni a bombázókat? Egy kétüléses Szegeden és Börgöndön.
A Bell gépe egy, majd két hajtóművel. A folyamatos siker titka a folyamatos modernizálás. Lesz-e Drakula-gyártás Romániában?