Kisvasúti Nap Kemencén: gyerünk a Börzsönybe!
Töltse ott az egész szombatot! A gyerekek garantáltan elfáradnak, de gondoltak a vasútbarátokra is, persze.
Töltse ott az egész szombatot! A gyerekek garantáltan elfáradnak, de gondoltak a vasútbarátokra is, persze.
Ferencváros hírportálja, a 9 hosszú cikkben vizsgálja „kinek a felelőssége, hogy az idei hőségben is hűtés nélküli járművekben kell utaznunk az észak–déli metrón.” Lapszemle.
A nagydízel július végén érkezhet meg. Tizennégy társával együtt várhatóan ősszel áll majd forgalomba.
Az olasz közlekedési minisztérium elfogadta a Milánó és Bologna közé tervezett létesítmény tervét.
Az XPO Logistics Isztambullal, a Kombiverkehr pedig Madriddal köti majd össze a fontos belga kikötőt.
Egyelőre ideiglenes menetrend szerint: péntekenként, hétvégente és ünnepnapokon három dízelüzemű járat fog közlekedni Pörböly és Malomtelelő állomások között.
Multimodális stratégiájának részeként harminc százalékkal növeli a kerékpárparkolók számát a belga nemzeti vasúttársaság. Sőt, javítani is lehet a kétkerekűeket!
Életének 88. évében elhunyt Bárány István vasutas, a Mávtranssped egykori vezérigazgatója, a hazánkban az elsők között induló magánvasút, a CER Zrt. egyik létrehozója, a társaság felügyelőbizottságának elnöke.
A Škoda Group bemutatta Smart Depot elnevezésű ökoszisztémájának első tulajdonságait, melyek számos helyzetben teszik lehetővé a jármű teljesen autonóm mozgását.
A cél: a balesetmegelőzést és a vezető nélküli működést segítő rendszer kifejlesztése kis sebességnél.
A vonal a Cetății körút mentén több kilométeren alakult át mobilitási folyosóvá, kerékpármegosztó pontokkal és kerékpárúttal.
A Cetrovo 1.0 Carbon Star Express elnevezésű, hatkocsis vonat kocsiszekrényei, forgóvázai és más teherhordó szerkezetei is kompozit szénszálakból készültek.
A pályakarbantartás szombattól a Podmaniczky utca és a Margit híd térségében folytatódik.
A német szövetségi tartomány vasúti hatósága, a BEG kiírta a tendert az Allgäu regionális vasúti személyszállítási szolgáltatás ellátására, melyet kibocsátásmentes, billenőszekrényes járművekkel teljesítene.
A növekedés egybevág a 266,5 milliárd tonnakilométeres új kínai áruszállítási rekorddal.