1-es villamos: szaggatott vonalban

Kemsei Zoltán   ·   2014.05.06. 16:45
00kicsi

Az örök szkeptikusok már az üzembe helyezés előtt mondták: biztosan jó-e, ha a pálya elkészülése után egyből elindítják a villamost, miközben a peronokon és még jó néhány szakaszon folynak a munkák? Mások a tervezők eszét dicsérik az újabb visszafogási lehetőségek beépítéséért, így talán véget ér az egy megállóköznyi kiesés miatti majdnem egész vonali pótlások kora, amelyekhez autóbuszokat sem mindig lehetett kellő számban átcsoportosítani.

„Úgy látszik, Budapesten nemcsak a víz kemény, hanem a vezeték is” – írta egy hozzászóló a BKK Facebook-oldalán. A megindulás napján, május 5-én ugyanis mindkét forgalmi zavar a villamos áramszedőjének törése miatt következett be. Többen a Nagykörúti vonal 2006-os felújítását emlegették, miszerint az új, nagyobb keresztmetszetű vezeték kihúzása a Ganz csuklósok áramszedőit is gyakran megrongálta – ám súlyosabb hiba volt ekkor a felsővezetéket tartó oszlopok gyengesége, esetenként kidőlése.

Régi drót alatt...<br>(a szerző felvételei)

Az 1-es villamos felújításának része a felsővezetéki és árambetáplálási rendszer teljes cseréje is. Ugyan szó volt róla – ám mindig elvetették –, hogy a körúti Combinók az 1-esen is közlekednek majd, de korszerű, visszatáplálásra is képes járművek közlekedtetésével meg kell várni a CAF-kocsik érkezését. A visszatáplálás azonban más keresztmetszetű vezetéket igényel, amelyet – a súlynövekedés miatt – másképp kell megfeszíteni, ez nem mindig fér össze a régebbi típusok áramszedőivel.

Na és a harmadik üzemzavar? – tenné fel a kérdést (jogosan) az olvasó. Az „csak” egy közlekedési baleset volt, amelynek a pályafelújításhoz gyakorlatilag semmi köze nincs, azon kívül, hogy a villamos nem tudott közlekedni május 6-án, nem sokkal dél után.

...és ahogy az új épül

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek