A Budapesten közlekedők nagy része nem tudja elképzelni az életét közösségi közlekedés nélkül

iho/vasút   ·   2024.02.21. 08:30
04_bkv_fenntarthatosagi_jelentes2022

Kétharmaduk havonta átlagosan 19 napon veszik igénybe a BKK szolgáltatásait, az utazók harminc százaléka pedig akár napi négyszer is felszáll valamilyen BKK-járműre.

A társaság évek óta kiemelt figyelmet fordít a közlekedők visszajelzéseire, és minden évben hivatalos formában is kikéri az ügyfelek véleményét. A legfrissebb, ezer fő megkérdezésével készített reprezentatív felmérésben a Budapesten vagy az agglomerációban élők és rendszeresen közösségi közlekedést használók osztották meg a szolgáltatás használatára vonatkozóan a tapasztalataikat.

A rendszeresen közösségi közlekedést használók körében tízből kilenc utas elégedett a BKK szolgáltatásaival. A legtöbben (93 százalék) a közösségi közlekedés elérhetőségét méltatták, vagyis azt, hogy a BKK járatai és szolgáltatásai csaknem mindig és mindenhol hozzáférhetők. A BKK munkatársaival 92 százalékuk, az utastájékoztatással 91 százalékuk elégedett.

Az utazók kétharmada rendszeresen használja a BKK járatait

A kutatásból kiderült, hogy a fővárosban közösségi közlekedők közül több mint negyven százaléka rendszeresen, a hónap nagy részében (több mint 19 napon), 24 százalékuk pedig havi 26 vagy annál is több napon jut el az úti céljához valamilyen BKK-járattal. A felmérés arra is rávilágított, hogy a közlekedők közel negyven százaléka napi két alkalommal, 13 százalékuk háromszor, míg közel harminc százalék naponta négyszer is a közösségi közlekedést választja.

A budapestiek a járműtípusok közül a metrókkal (93 százalék) és a villamosokkal (88 százalék) a legelégedettebbek, majd a buszok (85 százalék) és a trolik (83 százalék) következnek, a legkevésbé pedig a MÁV-HÉV-ekkel (77 százalék) járnak szívesen.

A többség az autóból is kiszállna

A jellemzően autót használók 59 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a jövőben gyakrabban felszállna a BKK-járataira. Ehhez számukra a legnagyobb ösztönzőket az átszállások számának csökkentése és a gyorsuló utazások jelenthetik. Az összes megkérdezett szerint pedig az új, modern buszok számának növelésével válna még megbízhatóbbá a szolgáltatás. A válaszadók több mint háromnegyede egyébként elégedett a társaság tavalyi fejlesztéseivel: a megújult M3 metróval, az új autóbuszokkal, trolibuszokkal, valamint a Lánchíd felújításával.

A felmérés emellett rávilágított arra is, hogy azok kombinálják legszívesebben a különböző közlekedési módokat, akik legtöbbször biciklivel utaznak vagy gyalogolnak. A rollert használók jellemzően hetente, az autóval járók pedig hetente vagy ritkábban használnak közösségi közlekedést.

A BKK a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a visszajelzésekre és ennek megfelelően fejleszti Budapest közlekedését.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: BKV Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek