A lengyeleket átengedik Szibérián

MTI   ·   2011.11.17. 14:37

A döntést jelentős előrelépésnek minősítette a távol-keleti járatok kiépítésében Leszek Chorzewski, a LOT szóvivője. Az intézkedésnek köszönhetően a LOT 2012 első felében újrainduló pekingi járatai a legrövidebb útvonalat vehetik igénybe. Ez jelentős üzemanyag-megtakarítással jár, és lerövidíti a repülés időtartamát. A 2008-ban felfüggesztett pekingi járatok Kazahsztán légterét használták, így néhány hónap alatt veszteségesnek bizonyultak - írta a Rzeczpospolita című lengyel lap.

Az új járatokon eleinte Boeing-767-es gépek fognak repülni, ezeket később Boeing-787 Dreamlinerek váltják fel, amelyeket már két éve le kellett volna szállítania gyártónak. A LOT a jövő év második vagy harmadik negyedévére várja a szerződésben lekötött nyolc Dreamliner érkezését. Azt reméli, hogy a korszerű utasszállító repülőgépek üzembe állításával stabilizálni tudja helyzetét.

A  Dreamlinerekkel új távolsági járatokat terveznek Pekingen kívül Tokióba is, de szóba került Sanghaj, Delhi, Szöul és Sencsen is.

Az orosz fél a szibériai légtér megnyitása mellett a LOT moszkvai járataira új, kora reggeli és napközbeni időpontokat javasolt az eddigi éjszakaiak helyett.

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.