Bő egymilliárdért tervezik a Budapest–Varsó nagysebességű vasútvonalat

iho/vasút   ·   2019.05.09. 20:05
cmk_pendolino_pkp_kislid

Kizárólag magyar cégek álmodhatják meg a Budapestet Pozsonyon és Brnón keresztül Varsóval összekötni tervezett nagysebességű, legalább kétszázötven kilométer per órás tempójú közlekedésre alkalmas vonalat: az Utiber Közúti Beruházó Kft. és a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. vezetésével nyerte el a nettó 1 milliárd 143 millió forint értékű közbeszerzést, mely a vasúti pálya megvalósíthatósági tanulmányának megtervezését foglalja magában. A pályázatot kiíró NIF Nemzeti Infrastruktúra Kezelő Zrt. eredetileg 1 milliárd 54 millió forint költséggel számolt, vagyis maga a tervezés közel kilencvenmillióval többe kerül, mint várták.

A zöldmezős beruházással létrehozni tervezett Budapest–Varsó nagysebességű vasút megépítéséről 2018 októberében állapodtak meg a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) vezetése. Az október utolsó napján kiírt magyar közbeszerzésen a napokban született eredmény, az értékelés során a kért ár számított leginkább, a pontok egyharmadáért felelt.

Magyar konzorcium tervezheti a Budapest–Pozsony–Brno–Varsó nagysebességű vasútvonalat. A grafikán 3-as számmal jelölt útvonal áll a legközelebb a végsőhöz, viszont az érinti Brno városát is

A közbeszerzési értesítő szerint a konzorciumnak egy körülbelül hétszáz-kilencszáz kilométer hosszú, végig új nyomvonalon haladó pályát kell terveznie, amelyen minimum kétszázötven kilométer per órás sebességgel kell tudni haladni a vonatoknak, de a háromszázas és háromszázötvenes sebességhez is kiszámolják a paramétereket. A négy visegrádi országot, közülük háromnak a fővárosát (Budapest, Pozsony és Varsó) összekötő vasútvonalhoz évente legalább ötszázezer utassal számolnak. A tervek szerint a vonatok csak a három fővárosban, plusz a csehországi Brnóban állnának meg. A konzorciumnak speciális műtárgyakat is meg kell terveznie: többek között Pozsony közelében egy a Duna, Ostrava térségében pedig egy az Odera felett átvezetett folyami hidat, valamint legalább két, nagy forgalmú közúti keresztezést, továbbá számolni kell városi környezetben, nehéz domborzati viszonyok között létesítendő műtárgyakkal, hidakkal, alagutakkal is. A pálya hazai szakaszára a kiválasztott változatot úgy kell kidolgozni, hogy az a pálya geo­metriai adatait is magába foglalja – jelenti a Magyar Nemzet.

A vonalra a kiírás szerint a Magyarországon jelenleg közlekedő szerelvényektől eltérő, vagyis nemzetközi forgalomra alkalmas, nagyteljesítményű, nagysebességű, nagykapacitású járműveket kell majd beszerezni – lényegében a francia TGV-khez vagy a német ICE-hez hasonló nagysebességű motorvonatokat. A pálya forgalmának szervezése érdekében intelligens közlekedési megoldásokkal (ITS) kell számolni.

A projekt tavaly őszi bejelentésekor a kormány azt nyilatkozta, hogy Közép-Európában ritkák az észak–déli irányú infrastruktúrák és szűkösek a határátkelési lehetőségek, ezért ezeket a versenyhátrányokat mielőbb csökkenteni kell, ehhez pedig az új, stratégiai fontosságú vasúti összeköttetés jelentősen hozzájárulhat majd. A nagysebességű vasút ráadásul várhatóan konkurenciát jelenthet majd a légi közlekedés számára. Ezen észak–déli folyósó része lesz a Budapest–Belgrád vasútvonal Budapest és Kelebia közötti, ötszázmilliárd forintos kínai hitelből felújítani kívánt része is.

A kormány még ősszel jelezte, hogy megpróbálnak a projektbe európai uniós hitelt is bevonni. A tavalyi V4 találkozón az Európai Beruházási Bank (EIB) képviselői is részt vettek, a projekt iránt érdeklődve.

Budapest és Varsó között jelenleg a legrövidebb út vasúton a Báthory Eurocityvel (EC130-131) lehetséges. Az út bő tíz órán keresztól tart: a járat reggel 8 óra 40-kor fut ki a Nyugatiból, Varsó Zachodnia megállóhoz este hét órára érkezik meg, a végállomáson, a varsói Wschodnia pályaudvaron pedig este 19 óra 21-kor áll meg. Az ellenirányú járat szinte percre pontosan ugyanabban az idősávban közlekedik: 8 óra 44-kor indul a Wschodniáról és este 19 óra 20-kor érkezik a Nyugat pályaudvarra. Éjszakai járatként rendelkezésre áll közvetlen varsói kocsival a Metropol Euronight is, bő félnapos utazással: Lengyelország felé (EN476) este 19 óra 25-kor indul a Keletiből, Varsó-Wschodniára délelőtt 9 óra 41-kor érkezik, visszafelé (EN477) pedig este 19:14-kor indul a Wschodniáról és másnap 8:35-kor áll meg a Keletiben. A tervezett nagysebességű vonallal szemben viszont ezek útvonala nem érinti Brnót, viszont a cseh város közelében kanyarodik Lengyelország felé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek