Bődület nagy hajó jön

iho/hajózás   ·   2012.04.08. 12:30

A magyar szállítmányozó cégek számára szinte hazai terep a koperi kikötő, rengeteg távol-keleti áru érkezik a szlovén kikötőn keresztül Magyarországra.

A forgalom akkora, hogy Koperből naponta indul tehervonat a csepeli kikötőbe, ahol teherautóra rakják az árukat. Az egyik legnagyobb hajtóstársaság, a dán Maersk a növekvő igények kielégítésére március közepén nem a szokásos 6200 TEU kapacitású Maersk Kuantant indította útnak Sanghajból, hanem a 7800 konténer szállítására alkalmas Maersk Karlskronát. A hajó három hét alatt teszi meg az utat, és húsvét hétfőn köt ki Szlovéniában.

Az alaposan megrakott Karlskrona Joe Becker fotóján

A világ jelenleg legnagyobb teherhajói az E-osztályba tartoznak, egyenként 11 000 TEU kapacitással. (Egy húsz láb hosszú konténer számít 1 TEU-nak a hajózásban.) Ugyan vannak hajók, melyek névleges kapacitása nagyobb, de a Maersknél óvatosan kalkulálnak: a konténereket nem üresen, hanem 14 tonnás tömeggel számolják.

A koperi kikötőben még sosem járt a Karlskronához hasonló méretű jármű, ebből az alkalomból az iho helyszíni riportban számol be a hajó érkezéséről.

Kapcsolódó hírek

Vasút Kisvasút

Százötvenöt gyermekvasutast avattak

MÁV/iho   ·   2024.06.10. 07:30

Megtartották a budapesti Gyermekvasúton a 2023/2024. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén jubileumát is ünnepli: hetvenöt éve adták át a második vonalszakaszt, a szolgálatot a kezdetektől 10–14 éves kisvasutasok látják el.