Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója is részt vett a CER Vezető Bizottság rendkívüli ülésén
Az egyik fő téma a 2021-es vasút európai éve program volt.
Az egyik fő téma a 2021-es vasút európai éve program volt.
Ez már a második KISS, amit Minszkben szereltek össze.
A CER vasúttársaság továbbította a hideg motorvonatot Rajkáról Dunakeszire.
A CER remot Búvárja vitt el egy tartályvonatot Horvátországba.
A hazai vasúton beépített kitérők szinte kivétel nélkül Gyöngyösön készülnek a Vamav üzemében. A termékeket speciális vagonokban szállítják a beépítési területre.
Új mozdonyok beszerzésére fordítja a vasúti árufuvarozásban közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező CER Csoport azt a 2,2 milliárd forint összegű tőkebefektetést, amelyben a Széchenyi Alapok és két független piaci társbefektető vesz részt.
A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági visszaesés látványossá tette a vasúti árufuvarozás sérülékenységét.
Az egyik legrangosabb vasúti személyszállítási konferenciát 2020-ban Budapesten rendezik meg.
Az Európai Vasúttársaságok és Infrastruktúra Üzemeltetők Közössége (CER) Vezető Bizottságának tisztújító választmányát Gdańskban tartották.