Úgy néz ki, a Stadler szállíthatja majd a nagyváradi vasútvillamosokat
A tizennégy szerelvényre szóló járműtender egyedüli ajánlattevője a svájci gyártó lengyelországi leányvállalata, a Stadler Polska.
A tizennégy szerelvényre szóló járműtender egyedüli ajánlattevője a svájci gyártó lengyelországi leányvállalata, a Stadler Polska.
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret elérni tervezett vágányok nemcsak Budapest központjának és a kelet-magyarországi városoknak kedveznének: akár a partiumi városokból is indulhatnának közvetlen vonatok.
Csaknem százmilliárd forintnyi támogatással épülhet ki a 33,4 kilométeres vasútvillamos-hálózat a partiumi város környékén.
Ez a hét kilométer az első pályaszakasz, amit a felújítás alatt álló kolozsvári vasútvonal Élesd és az országhatár építési parcelláján átadtak.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium kiírta a pályázatot a részben a 106-os vonallal párhuzamosan, majd Berettyóújfalun át vezető vasútvonal megtervezésére
A 250 millió euró értékű beruházás közbeszerzéseit még idén tavasszal ki is írják.
A vonal a Cetății körút mentén több kilométeren alakult át mobilitási folyosóvá, kerékpármegosztó pontokkal és kerékpárúttal.
A román szállításügyi és a magyar külgazdasági és külügyminisztérium megállapodott a két fontos várost összekapcsoló vasúti összeköttetés közös megtervezéséről és kivitelezéséről.
A Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) múlt század elején gyártott járművének hasonmása a kulturális turizmust szolgálná: egy előre meghatározott útvonalon közlekedne a partiumi városban.
Volt idő, amikor nálunk is eltartott „egy ideig” egy-egy autópálya(-szakasz) építése. A jelek szerint ez is kelet-közép-európai sajátosság, hiszen ami az észak-erdélyi autópálya építése körül zajlik...