Korszerűbbé vált a temesvári négyes villamosvonal

iho/vasút   ·   2024.07.21. 12:00
temesvar_villamos_cetatiikorut

A vonal a Cetății körút mentén több kilométeren alakult át mobilitási folyosóvá, kerékpármegosztó pontokkal és kerékpárúttal.

A 110,8 millió lej (jelenlegi árfolyam alapján 8,2 milliárd forint) értékű fejlesztés során 3,51 kilométernyi villamospálya épült át, kilenc megállót korszerűsítettek, továbbá kialakítottak 2,88 kilométernyi kerékpárutat is. Öt új kerékpármegosztó pontot és forgalomirányítási rendszert telepítettek, ezek közül négy akadálymentes, segítve a mozgáskorlátozottak közlekedését, speciális parkolóhelyekkel, tapintható jelzésekkel, rámpákkal, valamint beszélő közlekedési lámpákkal.

Ez az első olyan beruházás Romániában, ami az ország 2021–2027-es nyugati regionális programja keretében, az Európai Regionális és Fejlesztési Alap 66,6 millió lejes (közel ötmilliárd forintos) támogatása mellett ment végbe.

Temesvár polgármestere, Dominic Fritz elmondta: a „4-es vonal – Cetății körút” elnevezésű projekt számos előnyt és jobb életkörülményeket jelent a partiumi város lakói számára, a kiemelt jelentőségű közlekedési vonal megújítása kemény munkával, európai forrásokból valósult meg. A sugárút most már egy olyan mobilitási folyosó, mely valódi lehetőségeket kínál mindenkinek, aki a környéken közlekedik: gyalogosoknak, járművezetőknek, kerékpárosoknak és a tömegközlekedést használóknak egyaránt. A beruházás nagy lépés a fenntartható városi mobilitás ösztönzése felé. A város első embere biztos abban, hogy az infrastruktúra fejlődésével egyre több temesvári fogja használni a zöld tömegközlekedést és a kerékpárokat. A jövőben is európai forrásokat fognak felhasználni a városi mobilitási rendszer és Temesvár közterületei minőségének fejlesztéséhez.

A 2021–2027-es nyugati regionális programot irányító hatóság, az ADR West vezérigazgatója, Sorin Maxim arról beszélt, a programon keresztül először európai forrásokból megvalósuló beruházás modern és fenntartható tömegközlekedési rendszert tesz elérhetővé a temesváriaknak, akiknek nem kell dugóban állni vagy parkolóhelyet keresni a munkába, iskolába menet vagy onnan hazafelé tartva, időt spórolva ezzel. Úgy véli, csak ilyen beruházások révén válhat a tömegközlekedés az egyéni autós közlekedés valódi, vonzó és fenntartható alternatívájává. Ráadásul nem környezetszennyező, nincs negatív hatása a környezetre, ami az életminőség és sok minden más javulását eredményezi.

A projekt céljai között szerepel a forgalom átlagsebességének növelése, az üzemeltetési, karbantartási és javítási költségek csökkentése, a közlekedésbiztonság, az utaskényelem és a közösségi közlekedés által érintett környezeti paraméterek javítása, valamint a személyszállítás időtartamának és költségének csökkentése.

A temesvári 4-es és 7-es villamosokon jelenleg évente összesen hat és fél millióan utaznak, a szerelvények közel 16 ezer járatot teljesítenek. A négyes villamosvonal korszerűsítése évente több mint 3,2 millió utas életét fogja pozitívan befolyásolni.

A Románia nyugati részén található város folyamatosan fejleszti villamoshálózatát. Az önkormányzat 2019-ben a török Bozankayától vásárolt tizenhat új, alacsonypadlós villamost 33 millió euró (közel tizenkét és fél milliárd forint) értékben. A keretszerződés opcionálisan további huszonnégy jármű vásárlását is lehetővé teszi, 80 millió euróra (30 milliárd forintra) növelve a beruházás összértékét; a mennyiségből idén januárban le is hívtak tizenhét harminc méter hosszú villamost 33 millió euróért. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) 2021-ben kaptak 20,3 millió eurós (7,6 milliárd forintos) hitelt a villamoshálózat korszerűsítéséhez, ezen belül a járműflotta modernizációjához és a T5-ös villamosvonal felújításához – ezen projektekhez további 53,6 millió eurós (húszmilliárd forintos) európai társfinanszírozást is szereztek a 2014–2020-es Regionális Operatív Programon keresztül.

A villamosflotta megújítása 2024 júniusában fejeződött be, melynek során 23 könnyűvasúti járművet szereztek be. A három ütemben zajló fejlesztés összértéke 293,3 millió lej (közel 22 milliárd forint), melyből 235 millió lej (17,5 milliárd forint) az elszámolható költség, 4,7 millió lejet (350 millió forintot) pedig a város költségvetése állt.

A projekt fontos Temesvárnak, mivel több programot is végrehajtott a város tömegközlekedésének és infrastruktúrájának fejlesztése érdekében. A T5-ös vonalat nemrégiben, hétévnyi munkálatot követően adták át, a 4-es vonal Cetății körút menti szakaszának korszerűsítése most készült el, nyár végére pedig várhatóan befejeződik a Stan Vidrighin körút menti szakasz modernizálása is. A projektek célja a temesvári tömegközlekedés minőségének javítása, valamint a fenntartható mobilitás bizonyítása – számol be a Railway Pro.

(Nyitóképünkön a temesvári 4-es villamosvonal Cetății körút menti megújult szakasza. Kép forrása: Railway Pro)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek