Villamos helyett busszal: felújítások szerte a fővárosban
A hűvösvölgyi vonalon nyár végéig zajló munkálatok mellett a következő napokban, hetekben több fővárosi villamosvonalat is érintenek különböző forgalmi változások, felújítások.
A hűvösvölgyi vonalon nyár végéig zajló munkálatok mellett a következő napokban, hetekben több fővárosi villamosvonalat is érintenek különböző forgalmi változások, felújítások.
Húsz kilenckocsis szerelvény készül a nemzetközi forgalomban közlekedő járatokra.
A baleset helyszínén a nagyteljesítményű daruval folyamatosan dolgoznak. A bal vágányban lévő vágányhibát sikerült kijavítani, így a daru is használhatja a vágányt, szabadon mozoghat a további munkálatokhoz.
Kamerarendszert is felszereltek, ha esetleg valaki bent ragadna, az őrzővédő szolgálat munkatársai a helyszínre sietnek, kinyitják a várótermet.
A vasúttársaság nyílt közbeszerzési eljárással nyolcvan villamos motorvonat beszerzésére irányuló keretmegállapodás megkötését tervezi.
Inzsellér Expressz néven különvonatot szervez október 7-8-ára a Vasutazz Velünk csapata!
A vasúti árufuvarozók szerint akár 30-50 százalékos áremelést eredményezne az új díjszabási rendszer.
A békéscsabai vonalon Tiszatenyő és Mezőtúr között, Kétpónál hétfőn is dolgoznak a műszaki mentésen, a kisiklott kocsik beemelésén és a pálya helyreállításán.
A Roland Berger német stratégiai tanácsadó vállalat kutatói szerint három lépés figyelembevételével új lendületet kaphat az iparág.
Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a MÁV–Volán csoport 73. vasutasnapi központi ünnepségén, a Magyar Vasúttörténeti Parkban a kormány új termékéről beszélt az új tiszteknek.
Végkiárusítást tartanak a csehek, van olyan motorvonat, ami még mindig kiváló állapotban van.
Több helyen is felújítják a vágányokat az Erzsébet királyné útján és a Kolozsvár utcában, ezért július 8-a szombat hajnaltól július 14-én, péntek estig változik a villamosok közlekedése.
A cseh magánvasút komoly ukrajnai terveket dédelget: még az idén szeretné elindítani a Prága−Csap járatot, idővel indítana Kijev−Berlin járatot is, sőt a Csap−Munkács normál nyomtávú vonalat saját költségére villamosítaná.
Több bérlet és jegytípus válik elérhetővé a BudapestGO alkalmazásban, így már a kerékpáros és kutyás utasok is igénybe vehetik a digitalizált formátumokat.
A Stadler Trains Magyarország Zrt. irányítását a tulajdonosi döntésnek megfelelően háromfős igazgatóság látja el: Homolya Róbert, Kiss Csaba és Peter Spuhler.