Tiltakozók miatt akadozott a trieszti kikötő
Százak demonstráltak a kikötő mindennapi üzeméhez bevezetett Covid-intézkedések ellen.
Százak demonstráltak a kikötő mindennapi üzeméhez bevezetett Covid-intézkedések ellen.
A KiwiRail ötvenhét fővonali dízelgépet vásárol a svájciaktól.
A Freightliner brit teherszállító vasúttársaság huszonhárom Class 90 típusú villamos mozdonyt von ki a forgalomból átmenetileg, a villamos energia jelentős mértékű áremelkedése miatt.
A nemzeti vasúttársaság CFM 23,5 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD).
A Kijevből Hszianba tartó, történelmi fontosságú szerelvény negyvenhárom konténernyi fát cipel.
A Transzmasholding (TMH) eddig összesen hat 3TE25K2M sorozatú behemótot adott át az éven az orosz magán-vasúttársaságnak.
A vonattal szállított áruk aránya huszonöt éves rekordot ért el, ez elsősorban a Ceneri-bázisalagút használatba vételének köszönhető.
A kazah–kínai határnál fekvő Dosztikot Mojintivel összekötő, villamosított sínpár az ötszörösére növeli majd az Új Selyemút úgynevezett középső folyosójának kapacitását.
A logisztikai vállalat hetente három oda-vissza fuvart kínál München és Wels között.
A társaság csak idén öt új fuvart indított, nyolc célpontot összekötve.
Az öt év alatt létrehozott, Kínának a transzszibériai vasúthoz közvetlen kapcsolatot nyitó műtárgy az első olyan vasúti híd, mely a két gazdasági hatalmat összeköti.
A logisztikai vállalat szeptembertől heti öt helyett már hat pár félpótkocsi-szállítótehervonatot közlekedtet a két fontos intermodális csomópont között.
A pluszbevételt az infrastruktúra fejlesztésére tervezi költeni az ukrán állami vasúttársaság. A lépés azonban kontraproduktív lehet.
A svájci központú logisztikai magántársaság tizennégy és fél százalékkal nagyobb forgalmat kezelt az idei év első felében, mint 2020 első hat hónapjában.
A cseh főváros Malešice városrészében található létesítmény működő iparvágánnyal is rendelkezik, így optimális a vasúti és közúti szállítmányozás összekapcsolásához.