Eltört a szárny a teszten: bajok az új kínai gépekkel

iho/repülés   ·   2012.06.18. 12:30
Comac_C-919cr

A Boeing és az Airbus nem kell, hogy különösebben rettegjen a kínai vetélytársaktól: hírek szerint a saját utasszállítók fejlesztése körül igen komoly problémák keletkeztek, amiket nehéz lesz úgy orvosolni, hogy a programok ne szenvedjenek újabb késedelmet.

A Reuters az IATA pekingi közgyűlése előtt informálódott az ARJ21 és a C919 helyzetéről: nos, az előbbinek már van repülőképes prototípusa, de mint kiderült, a 90 személyes regionális jet szárnyszerkezete még 2010-ben megrepedt, illetve eltört egy terhelési teszten, még mielőtt elérhette volna az előírt szilárdsági normákat. Ugyancsak gondok vannak a gép kábelezésével és fedélzeti számítógépeivel.

Az első ARJ21 már repül, de komoly szerkezeti problémái is vannak

A gép avionikai rendszere időről időre meghibásodik, amit a Reuters forrása rendszerintegrációs problémaként jellemzett. Minderről egyébként a sanghaji gyártó nyilvánosan egy szót sem közölt, a Reuters információi a beszállítóktól származnak. A hivatalos bejelentések csak arra szorítkoztak, hogy az ARJ21 várhatóan 2013-ban nyeri el a típusalkalmassági engedélyt, ami azt jelenti, hogy a program mintegy ötéves késésben van az eredeti tervekhez képest.

C919 fantáziakép: lesz-e típusengedély 2016-ra?

A C919-ről a gyártó legutóbbi nyilatkozata úgy szólt, hogy a gép fejlesztése a programnak megfelelően 2016-ban éri el a típusengedélyek megszerzését. A 160 személyes, az Airbus és a Boeing keskenytörzsű gépei közvetlen konkurenciájának számító két hajtóműves fejlesztési gondjairól szintén keveset tudni, egy beszállító szerint azonban ezek a bajok a más típusok megszületésekor is úgymond szokásos problémák. Az viszont a szakértők körében elterjedt nézet, hogy egyik gép sem hoz olyasfajta technikai újdonságokat, egyik sem ígér olyan nagyságrendű megtakarítást az üzemeltetésben, mint amit a 737 MAX, illetve az A320neo jelent a felhasználóknak. A kínai utasszállítók elsősorban az államilag meghatározott kínai piacon szerepelhetnek sikeresen, vélik az elemzők.

Kapcsolódó hírek