Érkeznek a Volánbusz elektromos BYD-buszai

iho/közút   ·   2023.05.31. 15:00
volanbusz_byd_komarom

A Komáromban gyártott negyvennyolc eBus Győr, Zalaegerszeg, Szolnok, Szeged és Eger helyi közlekedését fogja zöldíteni.

A villanybuszok átadás-átvétele a napokban kezdődött meg, több hónappal a hivatalos szállítási határidő lejártát követően. Az alacsonypadlós kocsik öt vidéki városban állnak forgalomba heteken belül. Az üzlet összértéke több mint nettó 6,5 milliárd forint, a Volánbusz egy eBus kocsit nettó 142,5 millió forintért vásárol meg. Az állami közlekedési szolgáltató megrendelése magasan a kínai gyártó eddigi legnagyobb itthoni üzlete.

Az első járműveket a Volánbusz zalaegerszegi és egri műszaki telephelyei már át is vehették, a forgalomba állított első fecskék valószínűleg a zalai kocsik lesznek. Az üzemeltetéshez szükséges töltőinfrastruktúra kiépítése több városban még most is zajlik.

A Magyarbusz.info arról ír, hogy mivel a városok önkormányzatai és a közlekedési társaság közösen, a Zöld Busz Program keretében szerzik be az elektromos buszokat, ezért Szolnok is megkaphatja a város közlekedését környezetbarátabbá tevő tíz járművet – a vármegyeszékhely 2019 januárja és 2022 decembere óta közel 1,8 milliárd forintos tartozást halmozott fel a szolgáltató felé, ezért a Volánbusz úgy döntött, hogy peres úton hajtja be az összeget.

A kínai központú gyártó elektromos buszaiból már jó néhány dolgozik az országban. Salgótarjánban 2019 áprilisától egy, Tatabányán pedig 2020 májusától két BYD K9-es szolgál. A pécsi helyi közlekedésért felelős Tüke Busz Zrt. 2020 júliusának végén állított forgalomba tíz K9UB típusú, teljesen zöld üzemű kocsit (SDZ-767–776 rendszámmező). 2021 júniusában a Volánbuszhoz is megérkezett az első BYD-villanybusz: a K9UB típusú kocsi a Komárom és Révkomárom (Komárno) közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot.

A nemzeti buszstratégia része, hogy 2022-től, támogatásból kizárólag elektromos autóbuszok helyezhetők forgalomba a 25 ezer főnél népesebb településeken. A Volánbusz célja, hogy 2020-hoz viszonyítva 2030-ig a helyi autóbusz állomány ötven százaléka, 2050-ig a teljes autóbuszpark ötven százaléka elektromos jármű legyen.

(Nyitóképünkön a Volánbusz első, komáromi használatú BYD-villanybusza. Kép forrása: Volánbusz Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek