Hazai és nemzetközi szinten is tovább akar növekedni a Transzmasholding

iho/vasút   ·   2019.05.24. 15:00
400px_transzmash_kocsi

A Transzmasholding (TMH) nemzetközi terjeszkedésének terveiről az országszerte összesen tizennégy üzemmel működő vállalat vezérigazgatója, Kirill Lipa adott interjút az International Railway Journalnak.

Az egyik legjelentősebb megrendelés a Moszkvai Metró számára épített kilencvenhat nyolckocsis metrószerelvény, amelyet a TMH-leány Metrovagonmas (MVM) nyert el még 2014-ben, szoros versenyben győzve le a tenderen szintén induló nemzetközi gyártókat. A 133 milliárd rubel, körülbelül 580 milliárd forint értékű üzlet első járműveit 2017-ben kezdte el szállítani az orosz gyártó, az utolsó szerelvények átadása 2020-ban esedékes. A Metrovagonmas vonatai jobb energiafogyasztási értékükkel, sebességükkel, komfortszintjükkel és utastájékoztatásukkal győzték meg a közlekedési vállalatot. A szerelvények első utasai között voltak az Oroszországban, többek között Moszkvában is rendezett 2018. nyári labdarúgó-világbajnokság külföldi látogatói, akik a szerelvényeken wifin, sőt, a kijelzők segítségével élő fedélzeti tévéadáson keresztül is követhették a meccseket.

A világ legészakabbra található nagyvárosában, Szentpéterváron a szintén TMH-leány Október Villamosjármű-javító Üzem (Oktyabrszkij Elektrovagonoremontnij Zavod, OEVRZ) júniusra készített el huszonhét új hatkocsis metrószerelvényt a hármas metróvonalra. A foci-vb nézői az elsők között próbálhatták ki az új, aszinkron vontatómotorokkal hajtott vonatokat, amelyek energiafelhasználása akár harminc százalékkal kevesebb a korábbi szerelvényekhez képest. Az OEVRZ a 113 kilométeres szentpétervári metróhálózatra is épít húsz nyolckocsis metrószerelvényt, a tízmilliárd rubeles (44 milliárd forintos) beruházás járműveit 2020-ig szállítják le.

A Transzmasholding vezérigazgatója, Kirill Lipa nyilatkozott a vállalattal kapcsolatban (kép forrása: IRJ)

A személykocsikat illetően az Orosz Vasutak (RZSD) leányvállalata, a Szövetségi Személyszállító Vállalat (FPC) az elmúlt években harminc-negyven százalékkal növelte a járművek iránti igényét, jelentős megrendeléseket adva le a Transzmasholdingnak. Az egyik ilyen nagy üzlet a Tver Vagongyártól (Tverszkoj Vagonosztroitelnij Zavod, TVZ) júliusban megrendelt 293 személykocsi. A gyártó az FPC-nek 2016-ban 234, 2017-ben 425, tavaly pedig már 676 kocsit adott át. Az ipari megrendelők is egyre több kocsit vesznek a TMH-tól, például postakocsikat. Októberben a Központi Elővárosi Személyszállító Vállalat (Centralnaja Prigorodnaja Passzazsirszkaja Kompanija, CPPK) rendelt tizenöt hétkocsis EG2Tv Oriole villamos motorvonatot a TVZ-től a Moszkvai Központi Körgyűrűre (Moszkovszkoje Centralnoje Koltszo, MCK).

A vállalat oszlopos tevékenysége továbbra is a mozdonygyártás. 2018-ban harminc százalékkal nőtt az igény a vontatójárművekre, a tendencia 2019-ben várhatóan tovább emelkedik. A TMH megépítette Oroszország legerősebb dízelmozdonyát, mely 7500 tonnás tehervonatokkal is megbirkózik a Bajkál-régióban. Az új, GE Transportation-motorokkal szerelt dízelgép teherbírása lényeges az egyre növekvő szénkitermelés szempontjából, ráadásul a pálya egyvágányú, ezért fontos az erős mozdonyok alkalmazása. A TMH mozdonykínálatát tovább erősítheti egy közelgő megállapodás, mely alapján az orosz fél és az amerikai gyártó Oroszországban állítana elő dízelerőforrásokat. A TMH és a japán Hitachi májusban hozott létre egy konzorciumot, mely Oroszországban metrószerelvényekhez épít vontatási rendszereket. Az ötvenegy százalékban TMH-tulajdonú vállalat a tervek szerint évente kétszáz vontatási rendszert állít majd elő a Metrovagonmas üzemeiben, oroszországi, FÁK-államokbeli és európai megrendelésekhez.

A TMH 2018-ban felvásárolta a LocoTech-Service karbantartó vállalatot, amely Oroszországszerte tizenötezer mozdonyt kezel és negyven évre szóló szerződésben áll az RZSD-vel. Az összeolvadás a TMH teljes átstrukturálásának egyik eredménye. Az Alstom a korábbi harminchárom százalék helyett már csak húszat birtokol a megújult vállalat részvényeiből, 79,4 százaléknyi részvény pedig orosz milliárdosok (például a réztermelő vállalat UGMK elsődleges tulajdonosa és TMH-testületi tag Iszkander Makhmudov, a TMH- elnök Andrej Bokarev, a TMH-vezérigazgató Kirill Lipa, valamint Dimitrij Komisszarov) tulajdonában álló társaságoknál van. A fennmaradó 0,6 százalékot Lipa és Komisszarov egyénileg birtokolja.

A két társaság továbbra is nagyrészt független marad, azonban mivel egyre magasabb igény mutatkozik a felújításokra, az összeolvadás fontos lépés a TMH kínálatának diverzifikálása felé, még versenyképesebbé téve a vállalatot, mivel ezáltal a TMH teljes életciklus-üzletet hozhat létre. A két társaság együtt várhatóan háromszázmilliárd rubel (körülbelül ezerháromszázmilliárd forint) bevételt könyvelhet el 2018-ban.

Az egyiptomi nemzeti vasút ENR történelmének legnagyobb vasúti beruházása a Transzmasholding és a Dunakeszi Járműjavító által közösen épített 1300 vasúti kocsi (kép forrása: Railway Gazette)

A magántulajdonban álló, és Oroszországon belül rengeteg fejlesztési tapasztalattal rendelkező TMH nemzetközi terjeszkedését az integráció is elősegíti. A hangsúly a meghatározott célpiacokon való helyi jelenlét kialakításán van, vagyis a helyi fejlesztésen. Argentína például e stratégia egyik célpiaca. A TMH a dél-amerikai országban helyi leányvállalatot hozott létre TMH-Argentina néven, ami elnyert egy három évre szóló szerződést huszonnégy SDD7-es sorozatú dízelmozdony, valamint százhatvan, a kínai CRRC által 2013-ban gyártott, a Buenos Airest Pilarral összekötő San Martín-vonalon közlekedő személykocsi karbantartására és javítására. A munkálatokat a Retiro San Martín állomása közelében található, meglévő telephelyen végzik majd el. A TMH-Argentina hárommillió dollárt, körülbelül nyolcvanötmilliárd forintot fektet be a Buenos Aires tartományban található Bragadóhoz közeli, mechitai karbantartóüzem modernizálására, ahol főleg tapasztalt argentín mérnökök és technikusok fognak dolgozni.

Egy másik célpiac a Dél-afrikai Köztársaság. A TMH tavaly októberben jelentette be, hogy felvásárolta a DCD Group boksburgi járműüzemét ötszázmillió rand (körülbelül tízmilliárd forint) értékben. A negyvenötezer négyzetméter alapterületű létesítményben, mely a THM első afrikai bázisa, afrikai vasútvállalatok vasúti járműveit fogják összeszerelni, karbantartani és korszerűsíteni. Argentínához hasonlóan a dél-afrikaiak is problémákkal küszködnek a kínai beszállítókkal kapcsolatban, ezért is jelentkezett be a TMH ezekre a területekre.

Magyarország is üzleti helyszín lett 2018 szeptemberében, miután a Transmashholding-Hungary egy egymilliárd dolláros (közel háromszázmilliárd forintos) üzletet zsebelt be: ezerháromszáz vasúti kocsit építhetnek öt év alatt az egyiptomi nemzeti vasút ENR számára. A járműbeszerzés az ENR eddigi legnagyobb beruházása. A kocsik felét a Dunakeszi Járműjavító és a TVZ közösen állítaná elő, másik felét pedig kizárólag a TVZ. A készre szerelés Egyiptomban, a TMH International és az egyiptomi Nemzeti Katonai Gyártószervezet által közösen megépítendő létesítményben zajlik majd.

Miközben az Alstom húsz százalékát birtokolja a TMH részvényeinek, a Siemens és az Alstom fúzióját elkaszálta az Európai Bizottság, kis mértékben ez is érinti a Transzmasholdingot. A nemrégiben kiszabott nyugati szankciók nagyobb aggodalomra adnak okot, valamint az azt követő orosz befektetések biztonsága miatti bankbizonytalanság nagy nyomást helyezett az olyan vállalatokra, mint a TMH. A gyártó válasza erre az innováció és a még önellátóbbá válás. Egy ilyen lépés a hatékonyság javítása az oroszországi üzemekben a kulcsfontosságú folyamatok digitalizálása által. Ehhez hozzájárul a Locotech tevékenysége is, mely a létesítmények bővítése nélkül segít növelni a kapacitást, valamint növeli az együttműködést a vállalat üzemegységei között. Jelenleg olyan rendszereket telepítenek, melyek automatikusan megtervezik a termelést. A TMH jó helyzetben van ahhoz, hogy még akkor is folyamatosan hatékonyan működjön, ha a nyugati partnerek kilépnek a kulcsfontosságú szerződésekből. Az, hogy a TMH egyszerűbb, gyorsabb és rugalmasabban reagál az igényekre, jól jelzi, hogy a vállalat az éven is megtartja a jelenlegi lendületét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek