Indul a röszkei vonal szerb oldalának átépítése

iho/vasút   ·   2021.06.25. 15:00
horgos_geplanc

A Szabadka–Belgrád vasútvonal rekonstrukciója alatt a röszkei határátmenetet is kerülő útvonalnak használnák a tehervonatok.

Érdekes szerelvény futott be a napokban a szerb–magyar határnál fekvő, vajdasági Horgosra (Horgoš): az RZD International pályaépítő szerelvénye nem véletlenül érkezett, az orosz cég felel a Szabadka (Subotica) és az országhatár közötti, 27,9 kilométer hosszú pálya felújításáért. A sínpár átépítése mindenképp szükséges, mivel a Budapest–Kelebia–Szabadka–Belgrád vasútvonal szerb részén már jó néhány hónapja zajlik a rekonstrukció, a gépláncok pedig hamarosan elérik a Szabadka és Újvidék (Novi Sad) közötti szakaszt, ami helyett alternatív útvonalakat kell nyújtani a tehervonatoknak. Az egyik ilyen útvonal a Szabadka–Zenta, a másik pedig a röszkei irány.

Az elmúlt hónapokban töretlenül zajlanak a pályafelújítások a Vajdaságban. A Zenta és Szabadka közötti 39 kilométeres vonal átépítése tizenkilenc hónap alatt, 2020 novemberének második felére készült el. A projektnek köszönhetően a vonatok a felújítás előtti húszas–harmincas tempó helyett már nyolcvannal hasíthatnak.

Az oroszoknak most elsősorban a Horgos–Röszke országhatár szakasz négy kilométerét kell gatyába rázniuk, ahol az engedélyezett sebesség jelenleg mindössze húsz kilométer per óra – igaz, a határ túloldalán, a Röszkéig vezető további 3,2 kilométeren is ugyanez a helyez.

A 41,7 kilométer hosszú Szabadka–Horgos–Röszke–Szeged-Rendező vonal 136-os számú, 13,8 kilométeres magyar szakaszának rekonstrukciója sem várat már sokat magára, előkészítés alatt áll. A röszkei vonalon 2015 októberében, a migránsválság tetőpontján állt le a személyszállítás, azóta gyakorlatilag csak pályaellenőrző menetek közlekednek a sínpáron.

A MÁV Zrt. 2020 elején írt ki köszbeszerzést az egyvágányú pálya átépítésére és villamosítására, melynek köszönhetően a jelenlegi nyolcvan kilométer per órás maximális tempó százhúszra nő, és a tengelynyomás és 225 kilonewtonra (22,5 tonnára) emelkedik. A tenderen tavaly ősszel hirdettek eredményt: a V-Híd Építő Zrt. nettó 44 milliárd 870 millió forintért hajthatja végre a korszerűsítést.

(Nyitókép forrása: Ljubiša Jovanović/Facebook)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek