Jóból is megárt a sok

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.04.12. 13:00
00

Az előző részek tartalmából: A Cseh Vasutak 2011-ben jelentette be, hogy az eredetileg az ÖBB-nek gyártott 16 Viaggio Comfort szerelvényt vesz Taurus mozdonyok nélkül. A Railjeteket a kedvező árra és az egyszeri lehetőségre hivatkozva a ČD közbeszerzési verseny nélkül kívánja megvenni. További információk az ügyben itt olvashatók.

Ekkor lépett a színre a Škoda Transportation, amely megtámadta az ügyletet, mondván, az eljárás nem transzparens. Panaszt is tettek a Gazdasági Versenyhivatalnál (Úřad pro ochranu hospodářské soutěže). Hosszas vizsgálódás után született meg a döntés, miszerint a ČD mégsem sért törvényt, a versenyhivatal kimondta, megvehető mind a 16 Jeti.

Valahogy így fest majd a cseh railjet<br>(forrás: Siemens)

A Škoda viszont nem nyugodott bele a vereségbe, fellebbezett, sőt bírósági pert is indított az ügyben. Nekik azért nem tetszik a Jeti-projekt, mert saját tervezésű, fejlesztésű és gyártású nagy sebességű motorvonatokat szeretnének eladni a nemzeti vasúttársaságnak. Ilyen járművek viszont egyelőre nincsenek a láthatáron. Azért is furcsa a kotnyeleskedésük, mert a csehek railjeteiket nem osztrák, hanem éppen 380-as sorozatú Škoda mozdonyokkal vontatnák. Igaz, ez sem biztos a mostani ČD-Škoda viszonyt figyelembe véve – de ez már egy másik történet.

Railjetet propagáló Taurus hozta Grazból Prágába a Gustav Klimt EuroCityt. Mellette a Pendolino készül Ostravára<br>(fotó: a szerző)

A Cseh Távirati Iroda (ČTK) április 11-i információja szerint a bíróság semmissé nyilvánította a versenyhivatal előző döntését. Részleteket egyelőre nem tudni, a döntés megindokolására a bíróságnak 30 napja van. Most tehát ott tartunk, hogy a jogi huzavona miatt mégis csak 7 hétkocsis szerelvényt tud venni a ČD, mint azt korábban tervezte. Ez annak köszönhető, hogy a csehek két részre osztották a kontraktust, 7 hétkocsis plusz opcionálisan 8 nyolckocsis szerelvény vásárlására fogalmaztak meg szerződést. A második opció lehívására az év közepén jár le a határidő, a finanční noviny.cz viszont azt írja, a ČD már vissza is lépett a másik opció lehívásától. Marad tehát a kevesebb railjet, ezek a Prága–Brünn–Bécs–Graz viszonlaton közlekednek majd 2014 decemberétől kétóránként 7 cseh és 3 osztrák railjet szerelvénnyel.

Kapcsolódó hírek