Jövő héten tárgyal Solymár a BKK-val a 64-esről

Andrassew Dávid Igor   ·   2012.03.23. 16:00

Az elmúlt hónapokban komoly vita alakult ki a Budapesti Közlekedési Központ és két főváros-közeli település, Budakeszi, valamint Solymár önkormányzatával. A BKK többször jelezte, megegyezést szeretne az agglomerációs közlekedés finanszírozásáról. Az is többször elmondták, hogy ha nem jön létre a megállapodás, vagyis a két település továbbra sem járul hozzá a költségekhez, április 30. után a 22-es és 64-es buszcsalád nem közlekedik a Budapesten kívüli szakaszokon.

A BKK-nál az iho kérdésére elmondták, hogy a BKV összesen harminc főváros környéki településen nyújt szolgáltatást, harminchét nappali és kilenc éjszakai autóbuszjárattal, valamint négy HÉV-vonallal. Vannak olyan települések, ahol csak a külterületet vagy a területén található áruházat érintik a járatok, túlnyomó többségben azonban a településen tényleges helyközi szolgáltatást nyújt a fővárosi közlekedési társaság.

A központnál kifejtették, a HÉV-közlekedés finanszírozásához az érintett települések jelenleg nem járulnak hozzá, ahogy az üzemszünet alatti éjszakai buszjáratok üzemeltetéséhez sem. Ezeket a szolgáltatásokat helyközi szolgáltatásnak tekintik, mivel a HÉV-ek jellemzően a településeken belüli, tehát a települések törvényes feladatkörébe tartozó személyszállítási feladatot nem látnak el, általában csak egyszer állnak meg egy településen belül és ha nem, akkor sem igazán jellemző a helyi szerepük Budapesten kívül. A BKK a járatokról és a finanszírozás körülményeiről már egyeztet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.

Az autóbuszos szolgáltatásokra jelenleg hat településnek: Budaörsnek, Diósdnak, Gyálnak, Nagykovácsinak, Pécelnek és Törökbálintnak van érvényes közszolgáltatási szerződése a BKV-val.

A 64-es busz a solymári végállomáson<br />(fotók: Vörös Attila)

Péntek délután a BKK, a BKV és Budakeszi önkormányzata között megállapodás született a 22-es buszcsalád jövőjéről. A megkötött elvi megállapodás végelegesítéséhez Budakeszi képviselő-testületének és a Fővárosi Önkormányzatnak a döntésére, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozzájárulása van szükség.

A megállapodás értelmében a 22-es buszcsalád közlekedése 2012. május 1. után is biztosított. A járat finanszírozásához Budakeszi anyagilag hozzájárul, valamint Budapest is jelentős mértékben finanszírozója marad a buszközlekedésnek – közölte a központ.

A felek megállapodása alapján májustól fejlesztések is történnek. Egyebek mellett bővül a Honfoglalás sétányhoz közlekedő 222-es autóbusz szolgáltatása, ezentúl csúcsidőn kívül és hétvégén is közlekedik majd 30 perces követéssel, így az érintett lakosság kevesebb gyaloglással éri el a buszjáratokat. A 22E jelzésű gyorsjárat ugyanakkor – a 22-es járathoz képest mérhető időnyereség minimális értéke miatt – megszűnik, járművei beolvadnak a 22-es alapjáratba, amely így várhatóan egyenletesebben közlekedhet. A 922-es éjszakai járat változatlanul fennmarad.

A BKK ugyanakkor megjegyezte, hogy Solymáron is több autóbusz-szolgáltatás elérhető, a BKV azonban semmilyen hozzájárulást nem kap az önkormányzattól. Mint mondják, egyeztetéseket folytatnak és megegyezésre törekednek a település vezetőivel, hogy a 64-es és a 164-es autóbuszok a továbbiakban is járjanak Budapest határain túl.

Ha a szerződést nem sikerül megkötni, a korábban a közlekedésért felelős tárcával kötött, a közigazgatási határon túli helyközi személyszállításra vonatkozó megállapodások 2012. április 30-i lejárta után az érintett járatok a városon kívüli szakaszon nem közlekednek, mivel nem biztosítottak a jogi és pénzügyi feltételek.

Kíváncsiak voltunk, hogy az érintettek mit szólnának ahhoz, ha egyik napról a másikra megszűnne a buszos összeköttetés a főváros és Solymár között. Az egyik, a buszmegállóban várakozó néni szerint a diákoknak ez komoly érvágás lenne. Saját unokáit hozta föl példaként: ha a szülőkkel kellene korán autóval bemenniük a városba, akár órákkal korábban érkeznének meg az iskolába. Ez a probléma este is sok galibát okozna.

Egy másik hölgy bánatosan mondta, hogy idős ismerősei közül sokan járnak be a János kórházba, akiket helyben nem tudnak ellátni a szakrendeléseken. A községen belüli közlekedés is gondot okozna, hiszen az öregeknek busz nélkül több kilométert kellene megtenniük a dimbes-dombos utcákon keresztül.

Hallva a véleményeket, két kedves idős hölgy is úgy érezte, elmondanák a magukét. Szerintük is a fiatalok járnának a legrosszabbul, de azt megjegyezték, hogy a temetőbe nagyon nehéz lenne eljutni, ha gyalogszerrel kellene megtenniük az utat hetente többször. Egyikük megkockáztatta, hogy járna kocsival, ha nagyon muszáj lenne, de kicsit félénken megjegyezte, olyan drága a benzin, hogy csak nehezen tudnák kigazdálkodni a havi költségvetésből.

Ezek után egy fiatalembert is megkérdeztük, ő mit tenne. Kiderült, neki van jogosítványa, és talán a család egyik autóját meg is kaphatná használatra.

Buszra várva

Megkerestük Solymár polgármesterét, hogy kifejthesse a véleményét a kialakult helyzetről. Az iho érdeklődésére Szente Kálmán beszámolt róla, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek a Budapesti Közlekedési Központtal annak érdekében, hogy a nagyközségbe járó két busz a jövőben is zavartalanul szállítsa az utasokat. Mint mondta, a jövő héten, március 28-án ülnek tárgyalóasztalhoz Somodi Lászlóval, a BKK stratégiai, fejlesztési és beruházási igazgatójával és György Istvánnal, Budapest főpolgármester-helyettesével

A polgrmester kifejtette, hogy Solymáron a 64-es és a 164-es busz hosszú évtizedek óta közlekedik úgy, hogy sohasem volt szerződésük a BKV-val. Emiatt szó sincs arról, hogy volt egy szerződés, amit nem hajlandóak kifizetni. A probléma szerinte az, hogy az önkormányzat régóta kéri a BKV-t, hogy mondja meg, mire kér támogatást, vagyis mik azok a veszteségek, amiket ki kellene pótolni.

Napközben főként az öregek járnának rossszul

Ez azért is kardinális kérdés Szente szerint, mert a solymári lakosok megveszik az összvonalas BKV-bérlet mellett a környéki bérletet is, ez pedig azt jelenti, hogy komoly pénzeket fizetnek havonta. Ráadásul Szente elmondása alapján ez egy nagyon kihasznált járatnak számít. (Ezt magunk is tapasztaltuk: több buszra is felszálltunk a riport alatt, és mindegyik tele volt egy teljesen átlagos hétköznap délelőttön.)

A polgármester szerint tehát komoly bevétele van a közlekedési társaságnak. Ezért kérték a BKV-t, hogy mutassa ki, mennyi a járat fenntartásának az összes költsége, úgy, hogy közben az út nagyobbik részét, Hűvösvölgyön, Pesthidegkúton és Ófalun át Budapesten teszi meg. Szente Kálmán öt éve kéri ezt, ám azóta nem kapott semmilyen kimutatást. „Ha megvannak a költségek, semmi akadálya, hogy közösen megállapodjunk a fennmaradó rész pótlásáról” – mondta.

A március 28-ai tárgyalásra azt az ígéretet kapták, hogy megkapják a kívánt tájékoztatást a számokról. A polgármester azt sem tartja kizártnak, hogy ha nem sikerül tető alá hozni a megállapodást, az önkormányzat tesz egy ajánlatot arra vonatkozóan, hogy átvennék a szóban forgó járatok üzemeltetését. Ezt egy olyan helyi buszos vállalkozó segítségével lehetne megoldani, aki egyébként a solymári belső közlekedést is bonyolítja. Ő adott esetben kész lenne a 64-es üzemeltetésére. Innentől Solymár látná el Budapestet, és nem fordítva. „Mindenről lehet tárgyalni” – szögezte le a község első embere, aki úgy gondolja, mindenképpen megegyezés születik majd.

Szente Kálmán, Solymár polgármestere

Kapcsolódó hírek