Kapszulaautók a Heathrow-ra

iho/közút   ·   2011.08.21. 13:54

Kétéves próbafutást követően, augusztus elején adták át az új rendszert az utasoknak, ami így a világ első kereskedelmi jellegű Personal Rapid Transit vonala lett.

A kabinautó prototipusa (fotó: www.ultraprt.com)

A világon számos helyen gondolkodtak már azon, hogy hogyan lehetne kialakítani olyan rendszert, ami az autók rugalmasságát biztosítja a városi közlekedésben, ugyanakkor mégis bárki számára elérhető tömegközlekedési rendszert épít ki. Számos helyen vázoltak fel olyan automata kis kapszulaautókat, amik taxiszerűen hívásra megérkeznek, majd a kért címre elszállítják az utasokat. Városi szinten ez természetesen még működésképtelen, hiszen  dedikált pálya kell a járgányoknak, az autóforgalomban egyelőre automatizmusuk okán nem tudnak haladni.

Egyfajta automatikus, területi korláttal rendelkező taxiról beszélhetünk tehát, ami ebben az esetben dízelbuszokat váltott ki. A buszok korábban - a menetrendnek megfelelően -napi 216-szor tették meg az utat a terminál és a parkoló között, most a kapszulaautók az automatizmus és igényvezérlés okán jóval takarékosabbak. A napi 800 utas jöhet bármikor, találni fog egy kocsit, ami azonnal indul is vele.   A kétirányú, egyenként 1,6 méter széles pályán a kapszulákat szenzorok irányítják, komoly háttér-biztonsági rendszerek felügyelete mellett természetesen.

A korábbi számítások szerint 12 másodperc az átlagos várakozási idő a maximum 40 km/h-val haladó autókra. A reptér üzemeltetője szerint a korábbi megoldáshoz képest 60% a megtakarítás a eljutási időben (ideértve a várakozást is), míg a költségek terén akár 40%-os üzemeltetési költségcsökkenés is elérhető.

Az egyes járművek közvetlen szennyező-anyag kibocsátása lényegében nulla, energiahatékonyságuk pedig 70%-al jobb egy személyautóhoz képest. A négyszemélyes kapszulák hossza 3,7 méter, szélességük 1,47 méter, magasságuk 1,8 méter. Sematikus jellegrajzok itt találhatóak. Fordulási sugara 5 méter, üres tömege 850 kilogramm.

A tervek szerint, amennyiben a pilot-projekt bejön az üzemeltető és fejlesztő, bristoli ULTra cégnek, a rendszer tovább bővül, újabb és újabb pontokat bevonva a reptér környezetében.

Kapcsolódó hírek